Béke és Szabadság – 1951. november 4.

Sztálinváros, 1951 október 30

1.
A pentelei E/7-es bérház ötödik emeletének födémén állunk. Felettünk füstszínű fellegek. Alattunk a – jövendő Sztálinváros.
Megigéző pillanat: minden szegmentum, minden egyes tégla, minden mozdulat a születésről beszél. Csak fül kell hozzá – s hallod az élet mély zúgását. Csak szem kell hozzá – s meglátod Szlipcsevics Istvánban is a jobb embert, aki tegnap volt s a még több embert, akivé holnapra válik.
– Én azelőtt a pénzt néztem csak, elvtárs – ennyit mond, mint ítéletet a múlt felett.
Dolgozott Pécsett, Pesten, Tatabánya újvároson. Harmincegy éves, kemény, erős, bírja a munkát – nem dolgozott ő rosszul sehol. De nem hajtotta más, csak a pénz.
A pénzért ruhát kapni. Cipőt. A pénz jó, gondolta, szép, a pénz erőt ad.
Így érkezett Dunapentelére.

2.
Pentelén felment egy “medve” tetejére. A medve errefelé bérházat jelent, nagy, hatalmas, széles oromzatú, ötemeletnyi magas épületeket.
Ilyen kék kezeslábas volt rajta, mint most. Sildes-sapka a szőke haján. Egyik kezében vakolókanál, másikban habarcstartó.
Kemény kezet érzett a vállán:
– Látod azt az erdőt? – kérdezte tőle a hang.
S odanézett a város és a Vasmű közé. Serkedt a fiatal erdő, már levelet hajtott.
– Tavaly még nem volt ott semmi.
A hang erősebb lett:
– S látod ezt a házrengeteget?
Három-, négy-, ötemeletnyi magas házak. Utcasorok. Éttermek. Üzletház. Tanácsház. Élénk sárga falak. Friss kövezet. Aszfalt-gyalogjáró. Virágok.
– Itt még homokbucka volt.
S lálod ezeket az embereket, akik egy városban járnak? Ezek az emberek nemrég még pallókon közlekedtek a sártenger közepén.
S látod amott az épülő kikötőt? Tavaly még lősz volt a helyén. S látod … Szlipcsevics lefogta a kérdező kezét.
A hang – ez a párt hangja volt – csendben ezt tette hozzá:
– Ezek az emberek verítékben és sárban nem a pénzért építettek. Hittek – ezért dolgoztak.
Szlipcsevics mélyen beszítta magába a levegő, téglapor, virág és szavak erejét. Mint a fény, mikor kigyúl – valami sugárzani kezdeti benne.

3.
Azon a napon, mikor a Dunai Vasmű dolgozói elindultak Rákosi Mátyáshoz bejelenteni kívánságukat – a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére Magyarország legnagyobb építkezését Sztálinvárosnak nevezzék – Szlipcsevics 871 százalékot ért el. A vakolás normája egy óra alatt öt négyzetméter – ő húsz négyzetmétert vakolt le. S két óra alatt 6 és fél köbméter falat emel – kétezerhatszáz téglát épít bele az épületbe.
– Hogyan jutott el idáig? – kérdem.
Két kezét kitárja, körülöleli Sztálinvárost s három szót mond, nagyon csendesen:
– Mert az enyém.

4.
S a sajátját így építi az ember:
– Azt tudja, ugye, hogy a falat kalodában emelik. A kaloda fa-fal a tégla kétoldalán. Száz méter hosszú falhoz kétszáz méter fakaloda kellett. S egyetlen emelet fakalodájának ácsmunkája 6-7 ezer forintba került. A fát a habarcs, eső megtámadja, a fa elvetemedik, mire a harmadik emelethez érünk, már javítani kell.
Csinálni egy vaskalodát. Száz méter fal falazásához kétszáz méter fa kellett. Vasból meg nyolc méter. Hét óra alatt 14 és fél köbméter falat emelt fel – 7000 téglát épített be.

5.
Újra nekilát.
Egyetlen mozdulat – négyzetméternyi falat beterít.
Csöndes s egyszerű mozdulat.
De ezekből a csöndes és egyszerű mozdulatokból épült a világon minden nagyszerű – a mi új Sztálinvárosunk is.


Szabad Ifjúság – 1951. november 6.

Egy nappal az öntés előtt


Dunai Vasmű dolgozói! A munkaidő minden percének kihasználásával dolgozzunk Sztálin elvtárs nevéért! – hirdeti a felirat Dunapentelén, a Május 1 utcában


Az öntödében az ulolsó simításokat végzi Tóth András és a Szőke brigád tagjai

 

Dunaujvaros