Palotai Boris


Új Írás – 1975. október

Palotai Boris – Naplóféle

/részlet/

(…)
A felszabadulás után a Népszava szerkesztőségébe kerültem. Ahogy lassanként beszállingóztak a politikai fogságból, internálótáborból hazatértek, magatartásukban azzal a jóleső keserűséggel, hogy az elveikért szenvedtek, zavar és kétkedés fogott el, jogosan tartozom-e közéjük, viszonylag megkímélt életemmel, elég-e az áldozatnélküli változtatni akarás, a moccanástalan részvét.

Amikor építeni kezdték Dunaújvárost, ak­kor még Pentele volt, majd Sztálinváros lett – történelem egy születő város tükrében – kíváncsiságtól, tettvágytól hajtva odamentem és ott maradtam hét hónapig. Hogyan vetik be téglával a kukoricaföldeket, hogyan nő vaskohó a szelíd mezőn – valamilyen módon részt akartam venni ebben a munkában. Tizedmagammal laktam egy barakkban s olyanokkal kötöttem barátságot, akikhez ha íróként látogatok el, azt mondják, amit elvárnak tőlük, “nyilatkoznak, viselkednek”. De mert velük éltem, begyújtottam a dobkályhába, szalmazsákon aludtam, a közös hétköznapok egymáshoz reszeltek minket s azt is elmondták, amiről nem is sejtették, hogy bennük volt. Ebből az együttélésből két film is született, egy elbeszéléskötet s a Keserű mandula című regényembe is beszivárgott sokminden ottani élményeimből. És még mennyi dunaújvárosi anyag nógat, hogy írjam meg. Például B. (Berecz Bertalan – szerk.) bácsi, aki tanácselnök volt. Micsoda pozitív hőst formálhatnék belőle! Jóeszű, logikus gondolkodású parasztember, mindenkinek értett a nyelvén, de az ünnepi beszédek frazeológiáját nem ismerte. Egy szilenciumos újságíró írta meg helyette az ünnepi beszédeket. Egy alkalommal, amikor felolvasta, megállt az olvasásban és fejcsóválva jegyezte meg: na, ezzel aztán én sem értek egyet! Majd feltette a pápaszemét és folytatta az ünnepi beszédet. Több mint tíz éve meghalt, utcát neveztek el róla.
Ma sem felejtem el annak az ifjú kubikosnak a csodálkozó képét, aki mellettem szorongott a kultúrteremnek kinevezett barakkban, ahol a budapesti Rádiózenekar koncertezett. Azt kérdi tőlem: Mért hadonász az a hapsi a kezével? – Ő a karmester. – De mért mutogat és hadonász? – Mondom: dirigál. – És mért figyelnek rá a többiek? – Mert ő a… brigád­vezető! – vágtam ki. – Mért nem így mondja? Így már értem.

Részlet a Kiskrajcár című filmből:

 

Kiskrajcár – 1953

Orbán Pista a “Kiskrajcár”-ban és az életben

Részlet az Én és a nagyapám című filmből:

 

Én és a nagyapám – 1954

5000 gyerek közül válogattak

PALOTAI BORIS – SZTÁLINVÁROSI GYEREKEK
Stettner Béla rajzaival
1953

“A szocializmus építése közben vannak átmeneti nehézségek…”

Dunaujvaros