CityRocks

Idén nyáron újra Dunaújváros adhatott otthont a CityRocks rendezvényének. Hatalmas, 3 szintes óriás színpad, 150 zenész, remek, egész estés koncertprogram és fantasztikus hangulat várta a vendégeket. Ilyen, még tényleg soha nem volt, köszönet az élményért!

CityRock 2022 hangképes emlékképek:

Ez tényleg nagyot szólt! Igazi csapatmunka, közösségi zenei élmény, maradandó élmény, és erről Szemenyei Imre is hasonlóan vélekedik, aki az ilyen jellegű zenei rendezvényekre már szinte hazajár, rutinos zenész – Dunaújvárosból. A következőkben egy kicsit bepillantást nyerhetünk a CityRocks világába, a zenész/fellépő szemszögéből.


Dunaújvárosban, dunaújvárosiként a színpadon.
Bal szélen Szemenyei Imre
fotó: tv2

Szemenyei Imre – CityRocks (CRs) ahogy eddig én láttam

Igazából az érzés (profi és gyakorlott zenészek mellett olyan amatőröknek is közös fellépési koncertélményt nyújtani és ezt minél több emberrel megismertetni) amit a CRs is kezdeményezett már ismerős volt nekem, hiszen már korábban tagja lettem a Rockin1000 olasz zenekarnak akik ezen jelenségnek az kitalálói, űttörői voltak a Foo Fighters-nek küldött videójukkal.

Velük felléptem a Schladmingban a síarénában az Europe Live eseményen, Frankfurtban stadion koncerten, Milánóban a Linate repülőtéren megrendezett repülőnapi koncerten illetve idén a Torinóban Eurovíziós dalfesztiválra készített videóklip forgatásán.
A CRs első kettő szegedi illetve kecskeméti rock flashmob rendezvényén még nem tudtam részt venni viszont a COVID járvány elején házi zenéléssel elkészített videoban már igen. Amikor 2021-ben Dunaújvárosba költözött a CRs szinte kötelezőnek éreztem mint dunaújvárosi az aktív részvételt.
Természetesen regisztráltam, küldtem magamról “gitározós” bemutató filmecskét amit a szervezők elfogadtak és a rendelkezésünkre bocsátott oktató video tananyagiból felkészültem. Minden ilyen esemény egy helyi akkreditációval kezdődik, utána a fellépő zenészek elfoglalják és kialakítják a saját maguk kis fellépő környezetüket a rendezők segítségével és utasításaik alapján. Itt mindig is az volt a tapasztalatom, hogy a résztvevők egyöntetűen egymást próbálják segíteni az ad hoc felmerült bárminemű problémák megoldásában. Rendszerint kialakulhatnak hosszabb távú ismeretségek, barátságok.
A tavalyi rendezvényen kevesebb dal volt a programban és igazából a rock flashmob minél tökéletesebb megörökítése a web-es média csatornák illetve közösségi oldalakon való publikáció miatt. Ezért a résztvevők és a közönségnek is egy dalt akár többször is lehetősége volt eljátszani illetve megnézni, meghallgatni. Akivel beszélgettem összességében mindenkinek tettszett az esemény, de a dalok ismétlése azért megosztotta valamelyest a hallgatóságot. Nyilván nekünk is egy másfajta élményt nyújtott mint a 2022-es szintén Dunaújvárosban több helyen élvezhető teljes hétvégét átölelő koncert rendezvény. Az eddigi külföldi élményeire emlékezve nagy érdeklődéssel vártam az eredetileg stadion koncertnek szervezett eseményt, ami sajnos idén technikai okok miatt nem valósulhatott meg. Ezekben produkciókban több tízezer ember előtt, rock zenei koncertek látvány elemeinek alkalmazásával, hallgathatóságával, minden féle egyéb körítéssel fűszerezve zenélhettem. Azonban mint később kiderült a rendezők itt Dunaújvárosban sem fukarkodtak és mindent megtettek azért, hogy ez az érzés semmiképpen ne csorbuljon úgy a fellépők mint a kilátogató érdeklődőkben sem.
Itt szűkebb fellépő csapattal tudták csak lebonyolítani a szervezők a zenei programok közönség felé irányuló élvezhetőségének növelése érdekében melyet a későbbi reakciók vissza is igazoltak. Engem kellemesen meglepett a közönség ilyen mértékű érdeklődése, pozitív hozzáállása. Mindenki egyértelműen kiválónak értékelte a produkció láthatóságát a hangosítás színvonalát, élvezhetőségét. Én bekerültem a zenekarba, nekem is nagyon tetszett, nyilván aki kimaradt a fellépők közül talán annak más erről a véleménye egy picit megértve őket is, hiszen nekem ismerős ez az érzés. A nagy érdeklődés miatt nekem sem sikerült mindig mindenhol bekerülnöm az olasz rendezésű produkciókba ahova szerettem volna. Egyébként találkoztam olyan régebbi résztvevővel, aki idén egyéb okok miatt nem lehetett tagja a zenekarnak, de mégis eljött a közönség soraiból élvezte a műsort.

RTL Klub – Fókusz

TV2 – Tények

Köszönet, köszönjük, és természetesen várjuk a folytatást!

CityRocks 2022 – 150 zenész a színpadon – képtár

CITYROCKS – The biggest rock band in Central Europe

Dunaujvaros