Sztálinváros

Sándor András:

Így élnek a kubikosok Sztálinvárosban

“Sztálinváros” címmel a Szépirodalmi Könyvkiadó kiadásában finom papíron díszes album jelent meg. Az építkezésnél folyó nagyszerű munkát kitűnő fényképek örökítik meg, óráról-órára, percről-percre nő, épül ötéves tervünk, népi demokráciánk büszkesége, Sztálinváros. A könyv szerzője Sándor András. Ebből a műből közöljük az alábbi részletet.

Hogyan él L. Szász Antal kubikos Dunapentelén 1951-ben?
A szoba, amelyben brigádjával lakik, szép, tágas, világos helyiség. Négy nagy ablakon ömlik be a fény. Húsz ágy van a szobában, öt-öt egymás fölött és egymással szemben. Középen asztal, székek és egy hosszú pad. Szekrényük is van, azonkívül mindenkinek polca. Munka után lezuhanyozzák magukat a fürdőben, szépen felöltöznek és elmennek bevásárolni a népboltba, aki akar, az a klubszobába megy olvasni, a másik a barátaival vagy a kedvesével találkozik és sétál egyet a parti erdőkben. A harmadiknak DISZ-gyűlése van. (A DISZ kezdeményezésére esténként a szobákban szépirodalmi olvasókörök is működnek.) A negyediknek táncpróbája. Este nyolc órakor mindnyájan elmennek a moziba, amely a kultúrteremben van. Vannak közöttük akik röplabdázni járnak, mások labdarúgóedzésre. Sokan pingpongoznak, sakkoznak, könyvankétokra járnak. L. Szász Antalnak egy somogymegyei faluban él a családja. Kéthetenként haza szokott menni feleségéhez és kisgyermekéhez. A múltkoriban a kisfia arra kérte, hogy vigyen neki legközelebb egy triciklit. Így aztán L. Szász Antal két hét múlva kénytelen volt felutazni Budapestre, vett egy szép, piros triciklit 200 forintért és a legközelebbi vonattal hazavitte. Volt is otthon öröm! (Ha még néhány hetet vár, megtakaríthatta volna a budapesti utat, mert azóta játék- és díszműárubolt is nyílt Sztálinvárosban.)
Ilyen ma egy sztálinvárosi kubikos élete. Esténként vidáman szól a zene az étterem kerthelyiségében, ott, ahol azon az esős őszön az első barakkokat építették Tágas büffé is van, olyan, mint bármelyik budapesti büffé és még egy étterem a hatos kocka földszintjén. A nagy üzletház most épül, annak az emeletén is étterem lesz.

Megjelent: Szabad Szó 1951. december 30.

Sándor András – Sztálinváros
Bevezető
Egy sáros őszi nap
A szél
Egy boldog város
A szén és acél műve
Új hadsereg
Harc
Hősök
Negyvenegy óra
Egy “kohó” már működik
Az új ember
Sztálinváros

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings