Népszabadság – 1957. november 15.
Több bizalmat és segítséget kérnek a sztálinvárosi pedagógusok
Nemrégen egy sztálinvárosi pedagógus elmondta, hogy iskolájában, a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, vagy ahogyan ott nevezik. a tíztantermesben, kedvetlenek a nevelők, mert elismerés helyett sokszor indokolatlan bírálatot kapnak, úgy érzik, hogy a meg nem értés légköre veszd őket körül. A városi bíróság vezetője, például az egyik értelmiségi gyűlésen kijelentette: ha a pedagógusok a régi rendszerben ilyen rosszul dolgoztak volna, biztosan nem kaptak volna fizetést sem. S a helyi újság, a Sztálinvárosi Hírlap is felbolygatta egy-két cikkével a kedélyeket. S mindezek nyomán nagyon egészségtelen, pedagógusellenes közhangulat kezd kialakulni a városban.
Érdemesnek tartottuk megvizsgálni az esetet, mert úgy véljük, hogy hasonló problémákkal másutt is találkozunk.
Az iskolában elmondották, hogy a Sztálinvárosi Hírlap augusztus 30-i bírósági tudósításában azt írja, hogy nagyobbrészt a tíztantermes iskolából kerülnek ki a gyermekbűnözők. S a cikk ahelyett, hogy részletesen elemezte volna ennek okát, egyszerűen megállapította, hogy az iskolában
valami baj lehet a neveléssel.
az ominózus Sztálinvárosi Hírlap 1957. augusztus 30-i cikke
Pedig, ha egy kicsit elgondolkoztak volna a statisztikai adatok és a tíztantermes iskola helyzetének összefüggésén – mondják a pedagógusok -, rájöhettek volna, hogy elsősorban nem ők tehetnek a gyermekbűnözés elharapózásáról. Figyelembe kellett volna venni, hogy ebbe az iskolába járnak a déli-városban és más helyütt még barakokban élő családok gyermekei, s hogy egy részük rendezetlen családi körülmények között él. S azt sem szabadna számításon kívül hagyni, hogy a napnak csupán egynegyedében, a tanítás alatt tudnak a gyermekekkel foglalkozni, mert a kétváltásos tanítás nem teszi lehetővé a délutáni foglalkoztatást.
S észre sem vesszük, hogy milyen messze járunk már a kiindulási ponttól. Már nem azt méricskélik a pedagógusok, hogy kit terhel nagyobb felelősség, hanem a helyzet javításának útjait,módjait kutatják. S tömegével mondják a jobbnál jobb
elgondolásokat, javaslatokat.
A gyermekneveléstől a sokrétű oktatási problémákig, s a közoktatásügyi és egyéb beruházásokig minden szóbakerül.
Megemlítették például, hogy sokkal helyesebb lenne, ha a rosszabb szociális és családi körülmények között élő gyermekek nemcsak a tíztantermes iskolába járnának, hanem megosztanák őket a másik iskolával, a “húsztantermessel”. Így a jobb magaviseletű gyermekek hatása jobban érvényesülhetne. A tíztantermes iskola pedagógusainak odaadó munkájáról tanúskodik, hogy amíg az elhelyezési és szociális, főleg lakásproblémákat megoldják, addig is a rendezettebb körülmények között élő jó gyermekek pedagógiai készséggel rendelkező szüleivel közösen vállalják a rosszak nevelését. Délutánonként egy-egy szülő felügyeletével lakásukon összehívják a gyermekeket, s így játék és tanulás közben akarják elérni, hogy ne a rossz, hanem a kulturált magatartású tanulók hatása érvényesüljön.
Móricz Zsigmond Általános Iskola – a “tíztantermes” az 50-es évek első felében
Az iskola mögött jobb oldalon a DISZ tábor zászlórúdja
De nemcsak nevelési problémák foglalkoztatják a pedagógusokat. A tervbevett sztálinvárosi úttörővasútról például így vélekednek: nagyon jó dolog lenne, ha megépülne, de még jobb lenne, ha előbb-utóbb – vagy talán helyette – úttörőházat építenének, ahol a pedagógusok felügyeletével a tanítás után tanulva, szórakozva lehetőség nyílna a gyermekek iskolán kívüli nevelésére.
Íme, a pedagógusok legjobb tudásuk szerint törekednek arra, hogy nevelőmunkájuk eredményes legyen. Ezért némi szorongással és előítélettel látogattunk el a Sztálinvárosi Hírlap szerkesztőségébe. Félórás beszélgetés után azonban meg kellet állapítanunk, hogy a szerkesztőségben is
megvan a jóindulat
s nem valami értelmiség-, vagy pedagógusellenesség diktálja cikkeiket. Ők is azt szeretnék, ha hatékonyabb lenne a nevelők munkája, ha sok jót írhatnának a pedagógusokról. – Csakhát a sztálinvárosi pedagógusok egy része – mondotta Nagy Jenő elvtárs, aki a legtöbbet foglalkozik a közoktatás kérdéseivel -, politikailag nem eléggé szilárd. Ezen a helyzeten pedig változtatni kell, mert a pedagógusokra van bízva a jövő generáció, s számunkra nem mindegy, hogyan nevelnek. És Nagy elvtárs rögtön azt is megmondta, mit kell tenni: világosan, közérthetően meg kell mutatni hibájukat, és meg kell követelni azok kijavítását. Aki erre nem képes, azzal előbb-utóbh tudatni kell, hogy alkalmatlan a pedagógus pályára.
Ez így igaz, csakhogy segíteni is kell őket. És ez valahogy háttérbe szorul a Sztálinvárosi Hírlapban. Enélkül pedig hiába minden szubjektív jószándék, hiszen a pedagógusok azt érzik, azt látják, hogy csak a hibáikat veszik észre. Miért nem foglalkozik például a lap a már említett javaslatokkal, miért nem írja meg, hogy helyesebb lenne úttörőházat építeni, mint úttörővasutat, vagy miért nem szól arról, hogy pedagógiailag helytelen, ha a rossz gyermekeket egy iskolába tömörítik? Ha ezekről a kérdésekről is írnának, bizonyára nem fogadnák a bírálatot sem úgy, hogy íme, megint a pedagógusokon verik el a port.
A megértés, a támogatás persze nem jelentheti azt, hogy elvi engedményeket tesznek, hogy elvtelenül udvarolnak nekik. De ezt – úgy véljük – a jóérzésű pedagógusok nem is várják. Csak azt kívánják, hogy több bizalmat és segítséget kapjanak.
Tóth László
1958.11.28. – Vörös János énektanár az első osztályos zenei tagozatos diákokat tanítja a Móricz Zsigmond Általános Iskolában.
fotó: MTI/Fényes Tamás
