Budapesti Hírlap – 1907. október 2.

Pentelei Molnár János képei

Budapest, okt. 1.

Élt ezelőtt húsz esztendővel Fehérmegyében, az agyagos partu Duna-Pentelén, egy nagyon öreg asszony, a Kati néni. Százöt esztendős volt, a mikor egy nagy családu szegény hajós ember elvezette hozzá legkedvesebb fiát, a Jancsi gyereket, – mondana néki szerencsét! . . . Mert Kati néni annyi nagy időt ért, hogy mint a ki magas hegyre érkezett föl, ellát onnan még messzebbre. Kati néni megvizsgálta jól a gyerek tenyerét; a feje búbját is megtapogatta. Nehány fura formájú kavicsot rázott össze a kötényében s mindeneket megtapasztalva, összevetve, meggondolva háromszor is, így biztatta a hajóst:
– Már én csak aszondom, uramöcsém lelkem, nagy sora lesz ennek a gyereknek. Még talán pap is lehet belőle, ha győzi az oskolát.
Pap ugyan mégse lett belőle, hasztalan járatta oskolára édes apja, a fiu a könyvnél jobban szerette a ceruzát, a pemzlit; utóbb bekerült a fiumei tengerészeti akadémiára s a mikor ott már elhatározta, hogy építői pályára lép, akkor botlott igazi hivatásának útjára: piktor lett belőle. Hogy még bonyodalmasabb legyen a sorsa, előbb megnősült s egy héttel azután beiratkozott (huszonnégy éves korában, 1902 őszén) Hollósy iskolájába. Egy esztendő múltán kiment Párisba, Julian akadémiájába s ott dolgozott 1905-ig. Munkájában buzdította, biztatta, bátorította, sok küzdelmében hűségesem osztozott véle felesége. 1905 végén jött haza s elnyerte a Nemes Nándorné grófné-féle stipendiumot, két esztendőre; 1906-ban, a Műcsarnok tavaszi kiállításán már vásárolt tőle az állam (Hóolvadás) s az őszi kiállításon megvették egy képét a király számára (Agyagbánya Promontornál); ugyancsak 1906 őszén kapott műtermet Benczúr Gyula mesteriskolájában, – az idén pedig, a Képzőművészeti tanács tüntette ki a legnagyobb állami ösztöndíjjal, a huszonkilenc éves művészt.
Így történt, hogy maholnap aligha igaza nem lesz Kati néninek: nagy sora kezd már lenni a szegény hajós ember fiának, Pentelei Molnár Jánosnak. Megérdemli. Megdolgozik érte.
Száztizennégy darab képét láttuk ma Könyves Kálmánék szalonjában (Nagymező-utca). Gyönyörűségünk tellett bennük. Pentelei Molnár János nem szegődik a bravuroskodó fiatalok közé; annyira komolyabb, hogy a fölületes szemlélő azt mondhatná rá, nem is fiatal, nem is modern. De csak a fölületes szemlélő, az, a ki az ezüstösszürke tónusokkal azonosítja a modernséget, s a kapkodó vázlatos munkával téveszti össze az impresszionizmust. A ki azonban alaposabban megnézi ezeket az aranyosbarna, meleg tónusban, ezeket a régies “Goldton”-ban tartott képeket, a ki megügyeli az előadás és a kézírás temperamentumos voltát, a ki észre tudja venni az érzés közvetetlenségét és őszinteségét, a ki méltányolja a művész természetlátásának üde s egészséges voltát, a ki az ő nemes egyszerűségét is megérti, – az velünk együtt nagy jövendőt jósol a fiatal művésznek.
Egy-egy képével akkor is büszkélkedhetik, a mikor majd izmos tehetsége teljesen megedződött már. A Déli napsütés, az Agyagbánya, az Őszi este, Homokos part, Tavaszi reggel, Kalotaszegi konyha, a Rét, Szénagyűjtés, Boglyák, Szerb telep, Hűvösvölgy, Esti csönd, Malomszegi utca, s néhány igazán művészi valóra törekvéssel festett zsáner maradandó becsű lesz a között a sok szép kép között, a mit Pentelei Molnár János fest majd. Annyira hiszünk benne, hogy szinte nehezünkre esik mértéket tartani dicsérésében. Pedig lesz még módunk rá akkor, is, a mikor tudása teljes arányban lesz szerencsés művészi érzésével.
Bizalommal várjuk ennek a gyönyörű kezdésnek méltó folytatását.

(Md.)

Pentelei Molnár János festőművész magángyűjteményben lévő festményeinek kiállítása az Intercisa Múzeumban – 2019 – képek


141 éve született Pentelei Molnár János


Pentelei Molnár János

Dunaujvaros