Fűre lépni szabad


Fejér Megyei Hírlap – 2011. május 3.

Fűre lépni szabad

ERDŐVÁROS – Egyedülállóan sok a fa, a házak közötti park

Tribolt Lajos

Dunaújváros – A várost felületesen ismerőknek fogalmuk sincs, mi a város legfőbb értéke. Pedig ha kiszállnának az autókból, besétálnának az utak melletti házak mögé…!


A belváros felülnézetből. Látszanak a házak mögötti parkok. Horváth Tibor erdész a kis képen

Dunaújvároson autóval áthajtani nem sok idő és nem is nagy élmény. Ráadásul a város igazi arcát úgy nem is látni. Az csak egy dolog, hogy a panelek szigetelése kapcsán a korábban egységesen szürke épületek ma már egyedi arcot kaptak. Az igazi lényeg az épületek között van: a rengeteg zöldterület.
Kevés város van, ahol szinte a belvárosban arborétum található. Nos, Dunaújvárosban a Kádár-völgyben van. (A név nem az egykori politikustól származik, még a pentelei időkből való.) Az arborétumban őshonos fák találhatók, a közelben a felszínre bukó patak miatt igazi felüdítő környezet a melegebb hónapokban. Az erdészet erdei iskolát hozott létre, és állatsimogatót is berendezett. Ezek szabadon látogathatók, persze bejelentkezés után. Az óvodák élnek is a lehetőséggel, az iskolák már ritkábban, hiszen a biológiaóra alatt leérni és visszamenni is elég idő.
Sok dunaújvárosi elviszi sétálni máshonnan érkezett vendégeit, hogy bemutassa, a főutak elkerülésével, a házak mögötti parkokban bejárható a város.
– A külföldi diákok, vendégek el vannak ragadtatva a tavaszi Dunaújváros zöldjétől, a parkjaitól, a lépcsős Duna-parttól, a szigettől. Nekem úgy tűnik, az idelátogatók jobban értékelik eredményeinket ezen a téren, mint mi magunk. Pedig büszkék lehetnénk minderre – mondja Kiss Endre, a főiskola tanszékvezetője, aki jelentős külföldi kapcsolatokkal bír.


Vasmű út 2020

Márpedig lenne mire büszkének lenni. Az országban nincs rá másik példa, hogy egy önkormányzat 340 hektár erdőt birtokoljon a belterületén. Mint ahogy arra sem, hogy a dunaújvárosihoz hasonló arányban rendelkezzen intenzíven gondozott parkokkal. Ez itt 1300 hektár. Ehhez persze még hozzájön az utak szélén mintegy 100 hektár, és a – külön üzem által kezelt – Duna-parti mintegy 100 hektár. Mindezt Horváth Tibor erdész sorolja nekem, akit megkértem, hogy legyen a kalauzom. Jól választottam, mert a zöldterületeket kezelő cég szakmai vezetőjeként szinte mindent tud.
Például azt, hogy a városalapításkor telepített erdők megértek a felújításra, évente 20-30 hektárt újítanak meg. Immár olyan keménylombos fafajtákkal, amelyek 80-100 évet is egészségesen megélnek. Igaz, lassabban nőnek, mint az akáç, de hosszabb életűek.


Szalki-sziget 2020

Szó kerül a Szalki-szigetről is. Ott is frissítették a faállományt, ám vannak igazi matuzsálemek is. A hajóállomás mögött 193 éves tölgyek is akadnak. Egy kidőlt közülük nyolc éve, és akkor volt 185 éves – innen a 195-ös szám. A mocsári tölgyek mellett találhatók mocsári fenyők, egzotikus örökzöldek is. Az erdészet négy szalonnasütőt is telepített a szigetre – szép időben sorban állnak értük a városlakók.
Fűre lépni szabad – mondja az erdész, s hangjából tényleg azt érzem, szeretné, ha a zöldterületek még inkább a lakók életének részei lennének.
Amíg beszélgetünk az erdésszel, odajön hozzánk az őt ismerő, az Erkel kertben lakó Erdélyi László Pál, s véleményt kér az ötletéről, miszerint minden végzős osztály ültessen egy fát, és jelöljék meg táblával. Horváth úr egyetért, csak javasolja az önkormányzat illetékeseivel történő egyeztetést. S persze a sok növény az állatokat is vonza. madárból a legtöbb a fekete rigó, de fácánok is előfordulnak. Láttak már a városban vaddisznót, borzot, rókát, a városi művelődési ház közelében őzet. S már nem nagyon marad hely arra, hogy a parkok virágairól is beszéljünk, pedig megérdemelnék.

A lakók közül egyre többen értékelik a szép környezetet, sőt a házak előtti kis területen megszaporodtak a kis virágos kertek. Jó példa erre a Solana-ház (helyesen Solanova-ház a Lajos király körúton – dunaujvarosmesel.hu).
Az ilyen esetekben azért a főkertésszel egyeztetni kell.

Kislevelű hárs, A papír eperfa, Az oszlopos kocsányos tölgy, A szomorú kőris, A kaukázusi szárnyas dió, A sima fenyő, A páfrány fenyő, A krími hárs, A hármaslevelű alásfa, A fehér nyárfa, A szelesztei ezüsthárs, A nyugati ostorfa, Mezei szil, A hegyi juhar, Tatárlonc, A fehér eperfa, A kocsányos tölgy, A korai juhar, Lilavirágú japánakác, Magyar kőris, A tövistelen lepényfa, A mezei juhar, A csíkos kecskerágó

 


Víziló nincs?

Dunaujvaros