Pentelei Molnár János – festő

Dunapentele 1878 május 8. – Gyula 1924. november 10.

Hivatalnoki pályáját abbahagyva, Münchenben, Párizsban s Budapesten festeni tanult s néhány, a Benczúr-iskola értelmében komponált biblikus festményen kívül (Keresztlevétel. Pieta) mesteri rutinnal megfestett nagyszámú csendéletével keltett feltűnést. 1908. a Wahrmann-díjat és az Erzsébetvárosi Kaszinó díját, 1909. a Rudics-dijat, 1910. az állami kis aranyérmet, 1912. a bécsi Künstlerhaus aranyérmét, 1913. Münchenben a másodosztályú érmet, 1915. az állami nagy aranyérmet nyerte. 1907. a Könyves Kálmán szalonjában, 1920. az Ernst-Múzeumban volt kollektív kiállítása. Elnöke volt a Benczúr-Társaságnak. Gerbeaud (Városligeti részlet), Halak, Harminc ezüstpénz, Hóolvadás, Krisztus levétele és Piac a Garay-téren c. festményei a Szépművészeti Múzeum, Piros almák, Régi szent tárgyak, Csendélet és Orosházi-út c. olajfestményei a Fővárosi Képtár tulajdonát képezik.

_____________________________


Uj Magyarság – 1943. május 30.

Ferenc József, az olasz király, az angol udvar vásárolt képet Pentelei Molnár Jánostól, akit húsz év alatt elfelejtettünk

Beszélgetés a nagy magyar művész özvegyével

Pentelei Molnár János most lenne hat­vanötéves, még élő, működő kortársa a magyar művészgárdának és mégis nevét csaknem elfeledték, monográfia nem jelent meg róla, különösebben nem emelik a műtörténetkönyvek, pedig rövid pályafutása alatt tüneményes sikereket ért el a hivatalos tényezők előtt, a királynál, az államnál, külföldön éppen úgy, mint a hazai és az amerikai nagyközönségnél.


Ego eimi

Özvegyével, a nagyintelligenciájú, lelkes úriasszonnyal elbeszélgetünk lakásán, a szoba falait beborító nagy vásznak és kisebb olajfestmények árnyékában. Jelen van felnőtt fia is, akinek vonásait rögtön azonosíthatjuk a gyermekkori portrékkal éppen úgy, mint ahogy egy nagy kétalakos kompozíción ráismerünk a művész fiatal leányaira, akik édesanyjukhoz hasonlítanak. Az aranyos faragású, vörös brokát karszékek, a ritkaságszámba menő emléktárgyak, a művész falra akasztott, elnémult palettája, csendes egyetértéssel simulnak a képek borongó, szfumátos hangulatához, mintha folytatásai lennének Pentelei Molnár János enteriőrjeinek, csendéleteinek.


Csendélet

Pentelei Molnár Jánosné szívből fakadó, elragadtatott szavakkal beszél az elhúnytról, ma még talán közelebb áll hozzá, még jobban rászorul a lelkes asszonyi támoga­tásra, mint életében, a dicsőség és az általános ünneplés ormán. Szavain azonban nemcsak a hitvesi hűséget és melegséget érezzük, hanem a hozzáértést, a festészet feladatainak, tehnikájának és műszavainak alapos ismeretét látjuk, úgy hogy meg is kérdezzük, nem festett-e ő maga is.
– Nem festettem, de ajánlották, hogy legyek műkritikus.
Elbeszéli, hogy férjét ő biztatta, mint fiatal asszony, a művészi pályára.
– Huszonnégyéves koráig államépítészeti hivatalnok volt és már, mint házasember, ment hivatásérzettől sarkalva Mün­chenbe 1902-ben, ahol Hollósy Simon tanítványa lett. Arra a kérdésemre, hogy lát-e benne igazi tehetséget, mosolyogva felelte a mester: Drága lelkem, hogy lássak én a jövőbe előre, amikor ifjú tanítványom még azt sem tudja, hogy kell a szenet a kezébe fogni?
– Három hónap után már másképpen beszélt. Férjem

az elsők közé került

és egy év múlva már szerepelt a bécsi nemzetközi kiállításon, sőt el is adta egy tanulmányfejét. München után Parisba utazott, Jean Paul Laurent akadémiáján folytatta tanulmányait, ott festett, aktjával díjat nyert a “Concours”-on. Magyar állami ösztöndíjjal bejárta Hollandiát, a németalföldi festészetet tanulmányozva, szemlélődött és dolgozott. Itthon is megértették és elismerték. Budapesten 1904-ben állított ki először tájképeket, a Hóolvadás című képét megvette a magyar állam, az Agyagbányát a király, épp úgy, mint a Teheneket és Bivalyokat, amik a királyi palotába kerültek.


Kaszálón

– Háromszor egymásután elnyerte a Nemes Nándorné grófné díját figurális festményeivel. Egymásután jött az elismerés, a siker, a Wahrmann Mór-díj elnyerése után Andrássy Dénes gróf 4200 aranykoronás díját, utána a 7000 aranykoronás Rudics-díjat kapta meg, amelyet a megelőző hat esztendő legjobb képének díjazására alapítottak. Ezt a képet, a Harminc ezüstpénzt, a Képzőművészeti Társulat vette meg a Szépművészeti Múzeum számára. Benczúr hagyatéki kiállításán, ahol tanítványainak munkái szerepeltek, a Harminc ezüstpénz ki is volt állítva s a németek meg akarták szerezni maguknak.
Pentelei Molnárné elmereng:
– Milyen nagylelkű volt az uram! Csupa kedvesség, barátság és jóindulat. Szerette a kollégáit, még az ellenfeleit is megbecsülte. Nem bántotta őket akkor sem, ha módjában lett volna. Amikor

a nagy állami aranyérem

odaítéléséről volt szó, akkor a zsűri kebelében az első, sőt a második döntést is megfellebbezték ellenfelei, mert Rippl-Rónainak akarták juttatni a kitüntetést vele szemben. Mégis ő győzött a harmadik titkos szavazáson is. Az akkori sajtó vele szembenálló frontja nagyon háborgott és támadta a zsűrit, amiért Rippl-Rónait vele szemben mellőzték. Mégis, amikor az elkövetkezendő alkalommal az aranyérem kiosztásáról volt szó, egy szavazaton múlt, hogy Rippl-Rónai kapta meg a nagy kitüntetést és ezt az egy döntő szavazatot a férjem adta le riválisa számára.
A falon függ a művész árnyékba merített, kezdő korában festett önarcképe és alatta a fényképe, megnyerő, szép magyar típus, a régi békés idők kedélye, de­rüje ül meleg, szelíd vonásain. Arcképe igent mond felesége szavaira. Penteleiné még több díj elnyeréséről, külföldi, bécsi, müncheni vásárlásokról szól.

Harminc ezüst pénz

– Berlini kiállítása világhírűvé tette: Amerika, London, Bern, Cannes és más városok megrendeléseikkel árasztották el, A londoni Studió saját költségén világ­körüli útra kötött vele szerződést 1914-ben, de a háború megsemmisítette ezt a nagy perspektívát ígérő körutazást. A háborúban azért nem vett részt, mert Fe­renc József rendkívüli kultúreredményeiért felmentette a harctéri szolgálat alól. Ferenc József különben azzal is megmutatta jóindulatát, hogy a pennsylvaniai magyarok számára a Szent István koronázása című monumentális vásznát oltárképül rendelte. Az ausztráliai Sidney mú­zeum, az olasz király, az angol udvar is vásárolt tőle.
– Ki tudja, meddig fejlődhetett volna, ha oly fiatalon, művésznek különösen fiatalon, negyvenhatéves korában meg nem hal.
Könnyes lesz az idős úriasszony szeme az emlékezésre, majd folytatja:
– Küzdelmesen neveltem fel három gyermekemet, akiknek férjem életében mindent meg tudtunk adni, A legmagasabb nívóra állítottuk be gyermekeink nevelését, amit férjem halála után csak értékek, képek elzálogosítása útján tudtam folytatni. Éveken át nem kaptam kegydíjat, majd havi ötven pengőt, most száz pengő kegydíjat kapok,
– Szerencsére gyermekeim már el vannak helyezkedve és én…? Én már csak azért élek, hogy az ő emlékét szolgáljam és kivívjam újra az elismertetést annak a művésznek, aki oly kivételes magyar tehetséges volt és akit oly hihetetlen és érthetetlen módon elhanyagol a ma irodalma.
Pentelei Molnár Jánosné áttér azután a jelenre.
– Itt van néhány képe, de a tulajdonomban maradt legjobbak zálogba kerültek s még eddig nem tudtam kiváltani őket.
A falakon látjuk fiának megragadó képét. A mélytónusu, zöldeskék levegős háttér sötétjéből a kisfiú puha karja, arca és egy kis fehér kutya válik ki csak. Festői, olvadó az ecsetkezelése, csupa félárnyék és mélység.
– Bámulatos gyorsasággal dolgozott ezen a képen is. A kezeket és a kutyát talán egy félóra alatt festette, mert sem a gyerek, sem a kutya nem akart nyugton maradni.


Papagáj

Ugyanilyen festői és mélytónusu kép a Beteg fák és az Esős Balaton című olajfestmény.
– Milyen érdekes – jegyzem meg -, nincs is olyan nagy különbség a jó festmények közt. Az alkonyatban meglesett gyümölcsfákat akár Ferenczy is festhette volna. A gyermekportré színei pedig Ber­nát Aurél színeit idézik fel emlékezetemben, épp úgy, mint az Esős Balaton tompa tónusai Mattioni Eszter tiszai tájképeire emlékeztetnek. Mily éles ellentéteket vonunk a tegnap és a ma közé, egyik irány, másik irány és a harmadik közé s mégis vannak érintkező pontok a piktura célkitűzéseinek körforgásában.
– Ez a leányaimról készült nagy kompozíció férjem utolsó műve. De ő nem érezte befejezettnek. Az egészet be akarta vonni szépiával és csak egyes pontokat, vonalakat kivillantani belőle, akár Carriére. Őt igazán nem lehet természetmásoló naturalistának nevezni. Ízig-vérig festő volt, birtokában a tehnikai bravúroknak, de ezeket a bravúrokat sohasem tette öncélúvá.
Meghatva búcsúzunk Pentelei Molnár Jánoséktól. Egy kiváló magyar festőművész emlékét visszük magunkkal és biztosítjuk a kegyeletes, lelkes úriasszonyt, hogy férjének igazi tehetségét a piktura divatjainak váltakozása ellenére is el fogja ismerni a műtörténet, mert Pentelei Molnár János képei az igazi tehetség, a veleszületett festői véna félreismerhetetlen jeleit mutatják.

R. Szörédi Ilona

_____________________________


Ludas Matyi – 1963. július 25.

A gyermek és a modell

Pentelei Molnár Jánost, az első világháborút megelőző évek hírneves kiállító művészét hosszú ideig elkerülte a siker és a sikerrel járó anyagi biztonság.
Kezdő korában, feleségével és két gyermekével, szoba-konyhás, szegényes lakásban szűkölködött. A család leginkább a konyhában tartózkodott, Pentelei Molnár pedig a világosabb szobában festette később igen kapós csendéleteit.
Pentelei kedvenc témái voltak: a tányérra készített paprikás szalonna, sonkaszeletek kenyérrel, valamint a formás tálakra helyezett szép, egészséges gyümölcsök. A gyermekek alig várták, hogy apjuk befejezze a munkába vett képet, mert rendszerint a hangulatos csendéleti modellje volt az ebédjük, vagy a vacsorájuk. Ezért történt, hogy mikor egy kivételes alkalommal, Pentelei Molnár behívta a szobába a nagyobbik leánykáját és festeni kezdte, a húgocska sírva szaladt az anyjához:
– Apu képet csinál Klárikáról, biztosan azt akarja, hogy megegyük!…

Fellegi István

Pentelei Molnár János

2019. 05. 08. – Megemlékezés Pentelei Molnár János szülőházánál

Dunaujvaros