Dunaújvárosi Hírlap – 2001. október 6.

Becsengetés előtt
fotó: DH – 1981.08.28.

Kálnay Adél: Most elmesélem…

Miért szeret Fanny iskolába járni?

Fanny úgy volt vele, hogy sajnálta ugyan nagyon a nyarat, de ha már elmúlt, nincs mit tenni, várta nagyon az iskolát. A lépcsőházban a nénik részvéttel mondták:
– No, kezdődik az iskola, bánod, ugye? – s nagyon meglepődtek, amikor Fanny így válaszolt:
– Egyáltalán nem, várom már nagyon. Szeretek iskolába járni.
Ez így volt igaz. Szerette először is az osztálytársait. Kíváncsi volt rájuk, mi történt velük a nyáron, jó volt velük beszélgetni és játszani is. Vajon nőtt-e Editke, levágatta-e valaki a haját, a fiúk közül még mindig Bence a legnagyobb? Ilyeneken gondolkozott. Másodszor nagyon szerette a tanító nénijét, mellette biztonságban érezte magát anya nélkül is. Szerette a szüneteket, a tízórait, s a sorakozót az ebédre várva, szerette, hogy mindig történik valami. Végül pedig, igen, szerette a tanulást is, hogy mindig hall valami újat és érdekeset, s ami nem annyira érdekes, arról is elhiszi Ildikó néninek, hogy jobb lesz, ha megjegyzi, mert egyszer még szüksége lehet rá.
Persze az első nap a legizgalmasabb, amikor összetalálkoznak. Becsengetésig el sem tudják egymásnak mondani, mi történt velük. Szünetekben is csoportokba verődve beszélgetnek, aztán szerencsére az egyik órán a tanító néni is megkérdezi, kivel mi történt a nyáron. No és a többi nap is jó. Jó, amikor színházba mennek vagy könyvtárba, jó, hogy lehet várni az ünnepeket, ősszel gesztenyét gyűjteni a fáradt napsütésben, télen hazáig csúszkálni, tavasszal készülni a kirándulásra, aztán várni ismét a nyarat, ami nincs is olyan messze. Mindezért olyan nagyon jó iskolába járni!