Dunaújvárosi Hírlap – 1965. március 23.
A tervező emlékezései
Tavasszal benépesedett a dunapentelei fennsík. 1950. májusában, amikor a város építése hivatalosan is megindult, a strandfürdő helyén ott állt a Nehézipari Beruházó V. falusi házra emlékeztető “kastélya”, a “Beruház-lak” fennségesen egyedül, körülötte semmi sem épülhetett. A Május 1. utca és az építők útja sarka táján is állt egy ilyen magányos lak, a 26-os Vállalat ősének a palotája. – Már elkészült akkor a Sikló út, az Építők útján még dolgoztak néhányan, fel volt ásva az Ady Endre út három kockaházának a pincetömbje. Úgy indult az egész, mintha óriási súlyt kellene legördíteni egy lejtőn, de az még ellenáll.
Mindenki érezte, hogy ha egyszer valójában gördülni kezd, a világon semmi fel nem tarthatja. De még csak a lendületet vették, eredmény még nem látszott. Beszéltek egy siklóról, ami majd felhozza a Dunáról az uszályon érkező anyagot, kisvasútról, amely odaáll majd minden épület mellé, építőgépekről, előregyártásról, de mindezek helyett nagyon régi módon falazgatott néhány kőműves a három gödörben, mintha valahol a Rózsadombon építenének három villát. Ideges volt mindenki, mert tudták, hogy így nemigen mehet tovább.
Érkezik az építőanyag
Nyárra aztán megindult minden. Annyira megindult, hogy amikor kéthetenként jöttünk művezetni, végigfutott hátunkon a hideg, gyorsabban ment az építés, mint a tervezés. Bár 1950. szeptemberére már készen voltak azok a tervek, amelyek alapján a Vasmű út, Építők útja, Kossuth Lajos utca és Szórád Márton út négyszögének minden háza megépülhetett, még nem nyerte meg a versenyfutást a tervezés, mert mire a terület fele beépült, kiderült, hogy a lapostetőkhöz nincs anyag, magastetőre kell áttervezni a lakónegyed másik felét.
Csak a tél segített hozzá, hogy bírjuk ezt a különös iramot. Épültek a “kockák”, a “csontok”, a “bivalyok”, ahogyan akkoriban hívták a Május 1. utca környékén épülő házakat. Az építésnek ezzel a lendületével már-már azt hittük, hogy sikerül okosan építeni a várost egy lépéssel előbb, mint a Vasművet, – hogy barakkok nélkül kihúzhatjuk az építkezésnek ezt a legnehezebb idejét. Aztán mégsem sikerült. Ősszel megindultak a dózerek, és legyalulták a Vasmű egész területét. Akkora port vertek fel, hogy mindjárt látszott, vége a városépítésnek, minden figyelem a gyáré.
Épülő Görbe utca, háttérben a Szórád Márton út barakképületei /1950
fotó: Fortepan/Bauer Sándor
Ekkor estek rémületbe a városépítők. Megindult a városban a barakképítés. Minden talpalatnyi helyet, amely nem volt a tervekben házak telepítésére kijelölve, felhasználtak erre a célra. Így elsősorban a Vasmű út és a Szórád Márton út (amelynek szélességét akkor örömmel fogadták) teljes területe. Maradékai ennek még ma is láthatók. Egymás mellett épültek a végleges és ideiglenes létesítmények. Furcsa városképek alakultak ki. Sokan tettek szemrehányást ebben az időben, hogy miért építünk magas házak mellé alacsonyakat, mivel senki sem tudta, hogy melyik épület végleges, melyik nem – hiszen a kivitelben nemigen volt minőségi különbség.
Ebédszünet az építkezésen /1950
fotó: Fortepan/Bauer Sándor
Épül Dunapentele /Bauer Sándor képei
Tarka volt ekkor a város, és színes volt az élet is. Mivel majdnem mindenki barakkban lakott, ahol csak aludni lehetett, az élet az utcán kavargott. Tele volt a város emberekkel; az igényeknek megfelelően egyre-másra nyíltak vendéglők, fagylaltozók, eszpresszók, kocsmák éjjel-nappal csúcsüzemmel, szakadatlan vidámsággal.
Megindult ezzel a városnak az az első korszaka, amelyet ma hőskorszaknak említünk, és ami jó két évig tartott
DR. WEINER TIBOR
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
