Dunaújvárosi Hírlap – 2004. március 27.
A Veisz-kastély Dunapentelén
Csaknem két évtizeddel a második világháború befejezése után, 1963-ban került rá sor, hogy a pentelei katolikus templomról eltüntessék azokat a háborús sebeket, melyek az 1945-46-os ideiglenes helyreállítás után még megmaradtak. Volt belőle bőven, még így is.
A katolikus templom 1945 tavaszán
Őri Zoltán
A cél az volt, hogy a templom építésének századik évfordulójára, 1964-re úgy szedjék rendbe a belső teret és a homlokzatot, amilyen az eredetileg lehetett. Ebben a dicséretes törekvésben próbált segíteni a maga módján Bokor plébános úr is. Nos, nem kétkezi munkával, hanem a költségekhez való anyagi hozzájárulással. Ennek érdekében pénzzé tett mindent, amit lehetett, így került sor többek között az Öregtemetőben lévő Veisz-kripta eladására is, amelynek már rég lejárt a kihordási ideje. Kapott érte 1500 forintot.
A vevők hiába próbálták azonban megtalálni a kripta bejáratát, mindaddig, míg az utca végében lakó idős János bácsi meg nem mutatta. Gyerkőckorából emlékezett még rá, hogy valami katonafélét temettek oda.
Néhány kíváncsiskodó öregasszony volt ott, midőn a sírt megbontották. A főorvos azt üzente, majd akkor szóljanak neki, ha már lesz valami látnivaló. Elsőként az 1804-es évszám, a sírboltépítésének valószínű ideje tűnt elő. A sírkamra hármas osztásának egyik fülkéjében férfi csontváza, rajta csizma és köpeny maradvány, végig ezüstszínű pitykegombokkal begombolva. Ez lehetett a katona, vélekedett a hívatlan közönség. A második fülkében a ruházatáról ítélve idősebb nő lehetett, nagyon szép fekete selyem ruhában, ami máris porlik szét, amint a szellő meglebbenti. Mellette érckoporsó, félig-meddig kibetűzhető felirattal: Erzsike 18… Megilletődve néznek össze: fiatal lány, két előrevont hajfonatában szalagcsokor, nyaka körül laza gyöngysor, lábán topánka – ékszerféle sehol, állapítják meg enyhe csalódással. Az ép koporsó végül mindnyájukat befogadta és hajdani kriptájuk mellé temették vissza maradványaikat – emlékezett vissza a történtekre Boór Etel.
Dunapentele – Fő utca, balra az egykori kastély épületének sarka
fotó: Dunaújváros története képeslapokon
Veisz Jánosról a Dunaújváros története című könyvben olvashatjuk a következőket: az 1800-as évek első felének híres, hírhedett személyisége volt Dunapentelén. Az 1828-as összeírásban hentesként szerepelt. Habár zsellérsorsú volt, mégis négy szolgája, nyolc ökre, egy tehene, két lova volt, a mészárszék árendálásán kívül földeket is bérelt. Döghús árusítása miatt a céhből is kizárták. Nemcsak kriptája volt a temetőben. Övé volt a Magyar utca és a Kistemető utca sarkán lévő Veisz kastély is. Családja a XIX. századbéli Dunapentelén olyan karriert futott be, mint sok más család a jobbágyság felszámolása után. Felesége Lansaker Aliz, két lányuk Mariana és Aliz kisasszonyok. Ezen utóbbi Redényi Jánossal együtt keresztelte Gallovits Rudolf és Katz Erzsébet lányát, Karolinát. Mariana férjhez ment Kollár János gőzhajó kapitányhoz, aki 1885-ben 58 éves korában meghalt. Gőzhajó kapitány! Nagy szó volt ez akkor, amikor még egymás mellett élt a fahajók vontatása és a gőzös! Lányuk, Veisz Kati 1893- ban kötött házasságot Kupecz Kálmán csendőr őrsvezetővel. Őket a kötelesség Székesfehérvárra szólította. Ott halt meg Kollár János özvegye is, Veisz Mária 72 éves korában 1905-ben. Ezzel a Veisz kastély is megürült, Farkas Sámuel vette meg, aki vegyeskereskedést rendezett be az épületben. Ettől kezdve a penteleiek csak a “Számi Boltja” néven ismerték. A történetet olvasva bizonyára senki sem tudja, hogy előtte Veisz kastély volt. Farkas Sámuel Ausswitzból már nem jött haza, az épület a Magyar Államé lett. Ma a büszke Kitti Drink Bár felirat büszkélkedik a bejárata felett.
A Magyar utca és a Kistemető utca sarkán… Új gazdái nem kívánták helyreállítani, ezért aztán ma már meglehetősen jellegtelen…
Fotó: Őri Zoltán archívuma
Az épület udvari szárnyát a nyolcvanas évek végén elbontották, ekkor előtűnt az alapozás és a falak szerkezeti rendszere, amely az 1700-as évek legvégén, az 1800-as évek elején létezett építési technológiának felelt meg, anyaga fűrészelt promontori kő, tégla és vályog vegyes falazat. A vaskos kapubálvány elbontása után került elő belőle egy kemény mészkő-tömb, amelyet valószínűleg Intercisa erődjéből hozhattak le. Itt egyébként több római eredetű követ láthatunk, melyeket a szomszéd házak bejáratánál kerékvetőként építettek be. A kastély előtt, a Magyar út túloldalán lévő lefolyó-zúgó teljes egészében az erődből származó lapos kövekkel burkolt trapézszelvényű árok, gyermekkorom kedvenc szánkópályája. A lefolyóba fektettük harminc évvel ezelőtt a felszíni víz csatornájának lefolyó csöveit, a kőburkolat alatta maradt.
Az épület szép klasszicista homlokzata többszörösen is megsérült. Új gazdái nem kívánták helyreállítani, ezért aztán ma már meglehetősen jellegtelen.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
