A Világ – 1991. szeptember 4.
Bogumil, a teásember
1977-ben Balogh Gyula 36 éves dunaújvárosi telefonműszerésznek néhány napon keresztül kínzó vesegörcsei voltak. Amikor végül elment orvoshoz, közölték vele: veseköve van, és számíthat rá, hogy ez máskor is előfordulhat. A “biztató” szavaknak köszönhető, hogy a hasonló betegségben vagy éppen magas vérnyomásban, esetleg elhízásban szenvedő emberek ma már ezrével isszák a Bogumil gyógyteákat.
– A névjegyén is azt olvasom: Balogh Gyula Bogumil, feltaláló. De azt hiszem, önt mindenki csak Bogumilként ismeri. Honnan ez a név?
– Még középiskolás koromban olvastam egy középkori bolgár szektáról, melynek vezetője egy Bogumil nevű szerzetes volt. A szekta tagjai kijelentették, hogy ők senkitől nem függnek, még a pápától sem. Nekem ez borzasztóan tetszett, mivel már akkoriban is független gondolkodásúnak tartottam magam. Annyira megtetszett ez a név, hogy még a személyi igazolványomba is beírtam, ami persze teljesen törvénytelen volt. Később botrány is lett belőle, mert amikor új személyi igazolványt csináltattam, a rendőrségen az ügyintéző észrevette a beírást, és összetépte az igazolványt. Kértem, hogy vezessék rá a Bogumil nevet az anyakönyvi kivonatomra, de természetesen erről hallani sem akartak. Végül 1984-ben kértem és kaptam engedélyt a Belügyminisztériumtól, hogy használhassam ezt a nevet. Azóta hivatalosan is Balogh Gyula Bogumil vagyok.
– De ne szaladjunk elébe az eseményeknek. Hiszen az imént említett dátumnál hét évvel korábban kínozta az a bizonyos vesegörcs, amely végül is igen komoly fordulatot hozott az életében.
– Igen, ez így történt. Ugyanis elhatároztam, hogy nem adom meg magam a betegségnek. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy életem hátralevő részét úgy kelljen leélnem, hogy retteghetek, mikor vesznek újra elő a kínzó fájdalmak. Ezért autodidakta módon elkezdtem gyógynövényekkel foglalkozni. Persze tudtam, hogy ez még önmagában nem elég. Éppen ezért urológiai, belgyógyászati és anyagcserével foglalkozó könyveket is kézbe vettem. Azon kezdtem el gondolkozni, hogyan lehetne olyan gyógyteát kikísérletezni, amely meggátolja a vesekőképződést. Két évembe tellett, amíg sikerült iható gyógyteát előállítanom. Otthon a konyhámban “kotyvasztottam” a kísérleti adagokat. A gyógynövénykivonatokhoz különféle ízesítőket adagoltam, hogy olyan ízük legyen, mint egy üdítőitalnak. Én voltam az első kísérleti nyúl is, hiszen saját magamon próbáltam ki, hatásos-e egyáltalán a készítmény. Amikor körülbelül négy év eltelt anélkül, hogy újból lettek volna veseköveim, úgy gondoltam, másoknak is ajánlhatom a veseteámat. Először csak a barátaimnak, munkatársaimnak adtam belőle, persze ingyen. Sőt még hálás is voltam azért, hogy hajlandóak megkóstolni. 1981-ben aztán be is adtam szabadalmaztatásra a készítményt. A Szabadalmi Hivatal azonban formai hibákra hivatkozva visszadobta a kérelmet. Ezért kénytelen voltam segítséget igénybe venni egy új leírás elkészítéséhez, és 1984-ben végül megkaptam a szabadalmakat a veseteára.
– Eközben még továbbra is telefonműszerészként dolgozott?
– 1982-ben eljöttem a Dunai Vasműből, ahol több mint húsz éven át dolgoztam. Tulajdonképpen kellemes emlékeim fűződnek ehhez az időszakhoz, mert szerettem a munkámat, mindig találtam benne valami érdekeset, és folyton azt figyeltem, mi az, amit jobbá, tökéletesebbé lehetne tenni. Több újításom és egy szabadalmam is volt, amíg ott dolgoztam. Nyolcvankettőben aztán megjelent rólam egy cikk a helyi újságban. Azt írták, hogy van itt Dunaújvárosban egy bogaras feltaláló, aki feltalált egy hatásos “csodaszert”. A cikk nyomán egyre több beteg keresett fel és kért tőlem gyógyteát.
Dunaújvárosi Hírlap – 1982.04.09.
Ezért egyre nagyobb mennyiségben kellett gyártanom, és ez szinte minden időmet elvett. Ez indított arra, hogy önállósítsam magam. Éppen akkortájt, amikor eljöttem a gyárból, riport készült velem az Ablak című tévéműsorban. Egy csapásra országszerte ismertté vált a nevem, és mindenhonnan megkerestek. Ettől kezdve a Herbáriától kellett vásárolnom szárított gyógynövényeket, hiszen egyedül képtelen lettem volna ilyen mennyiségben gyűjteni.
Közben megpróbáltam gyártót is szerezni, de mindenhonnét elutasító választ kaptam, mondván, ilyesmi nem tartozik a profiljukba. Kénytelen voltam továbbra is magam készíteni teáimat. Ugyanis időközben egyre nagyobb igény mutatkozott más betegségeket is gyógyító készítmények iránt is. Nagyon sok epebetegségben, magas vérnyomásban és cukorbajban szenvedő ember keresett meg.
– Akkoriban korántsem volt olyan nagy divat a természetgyógyászat, mint manapság. Hogyan fogadta a környezete – természetesen nem azokra gondolok, akik fogyasztották a termékeit – azt, hogy ön ilyesmivel foglalkozik?
– Úgy, hogy feljelentettek. Egy szép napon megjelent nálam a Köjál, és közölték, hogy nem folytathatom a tevékenységemet. Szabálysértés címén feljelentést tesznek ellenem, mondván, nincs is engedélyem arra, hogy ilyen jellegű tevékenységet folytassak. A hivatalos vád kontárkodás volt, és az is szabálytalanságnak minősült, hogy a lakásomon űztem az ipart. Egyébként az egész helyzet rendkívül bürokratikus volt.
Én 1982 márciusában folyamodtam iparengedélyért, de abban az időben csak annak adtak ilyen engedélyt, aki rendelkezett gyártási engedéllyel. Gyártási engedélye viszont csak annak lehetett, aki rendelkezett telephellyel. Azonban ahhoz, hogy valakinek telephelye lehessen, iparengedélyre volt szükség. Én semmilyen engedélyt sem kaptam és, ahogy mondani szokás, tele lett a hócipőm. Elhatároztam, nem huzakodom tovább a különböző hatóságokkal, hanem egyszerűen elkezdem gyártani a termékeimet. Kifizettem a büntetéseket, és végeztem a magam dolgát. A városban szemet hunytak afölött, hogy tovább végzem a tevékenységemet. Ezen nem volt mit csodálkozni, amikor olyanok jártak hozzám gyógyteáért, mint a megyei pártbizottság titkárának a felesége, vagy a megyei tanács magas rangú hivatalnokai. Azonban ez nem sokáig mehetett így: 1985-re már annyi feljelentés gyűlt össze ellenem – főleg orvosok részéről -, hogy az Egészségügyi Minisztérium feljelentett a Megyei Főügyészségen. Irigyek voltak rám az orvosok, féltek, hogy elveszem a kenyerüket. Kontárkodás, üzérkedés, orvosi hitelrontás – ezek voltak a vádak. Egymillió-kétszázezer forint értékű vagyonelkobzásra és börtönbüntetésre akartak ítélni. Azt mondták, ennyi kárt okoztam. Kérdés, hogy kinek. Az volt a baj, hogy 1985-ben én már olyan image-t alakítottam ki magamról, hogy a Bogumil név bevésődött az emberek tudatába. Sokan csak benyúltak a hűtőszekrénybe, hogy kivegyék az általam készített gyógyteát. Összekapcsolták a nevem a gyógyulással.
– Indult ön ellen nyomozás?
– Igen. A dunaújvárosi rendőrség indította meg a nyomozást, és több mint háromszáz tanút hallgattak ki az ügyben, olyanokat, akik fogyasztottak már a gyógyteáimból. Három orvos szakértő pedig egymástól függetlenül 72 százalékos úgynevezett “jósági fokot” állapított meg. Ezek után az ügyet ad acta tették. Ám a nyugalom nem tartott sokáig. 1985 májusában behívattak a Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol közölték velem, hogy ők nem fognak úgy totojázni, mint a dunaújvárosiak, és hogy ők igenis ítéletet hoznak ellenem. Ekkor kénytelen voltam abbahagyni a tevékenységemet, nehogy komolyan megüssem a bokámat. Nem sokkal ezután azonban beléptem egy kisszövetkezetbe, amely a termékeim forgalmazásával kezdett foglalkozni. Ez azért volt fontos, hogy ne számítsak közveszélyes munkakerülőnek. Két évvel később pedig már önálló kisszövetkezetet alapítottam, amely kizárólag az általam készített gyógyitalok forgalmazására specializálódott.
– Ha már ezt a kisszövetkezetet említi, az utóbbi időben többször is lehetett olvasni arról, hogy a Bogumil Kisszövetkezet és a névadó Balogh Gyula Bogumil között megromlott a viszony.
– Ez sajnos így van. Az történt, hogy közben én új dolgokkal kezdtem foglalkozni és minden időmet és energiámat erre fordítottam, mert arra gondoltam, hogy majd kellemesen megélek abból a névhasználati licencedíjból, amit a szövetkezet fizet nekem. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a “taccsvonalra” szorítottak: kitettek a szövetkezet vezetőségéből, és nem volt semmibe beleszólásom. A nekem járó jutalék arányát is lecsökkentették, mondván, hogy úgysem csinálok semmit. Az eredeti megállapodás szerint a szövetkezet éves bruttó bevételének a tizenkét százaléka illetett meg engem. Tavaly januárban azonban már nem voltak hajlandók fizetni.
Amikor az első negyedévre nem kötöttek velem új szerződést, kiléptem a szövetkezetből. Novemberben új szerződést kötöttünk, amely alapján két százalék névhasználati és ugyanennyi licencdíj jár nekem. A szövetkezet még most is adós nekem tavalyról kétmillió forinttal. Ugyanakkor 1990-ben a szövetkezet százmillió forintos forgalmat bonyolított le. Elkövettem azt az óriási hibát, hogy a tavaly megkötött szerződés értelmében újabb öt évre eladtam nekik a névhasználat jogát. Ez azt jelenti, hogy akármit gyártanak, azt Bogumil néven forgalmazhatják, még akkor is, ha nem én kísérleteztem ki és semmi köze az én receptúrámhoz.
– És az újabb termékeit már más forgalmazza?
– Azt hiszem, az elmondottak alapján ez természetes. A régi rendelkezéssel ellentétben, most már nemcsak jogi személy kaphat védjegyet. Ez azt jelenti, hogy az újabb termékeimet már levédhetem. Egyébként amióta megjelentek a kóklerek a színen, azóta termékskálát váltottam. Az újabb “dobásom” a Sámson nevű hajnövesztő szer és többféle bőrbetegség elleni kenőcs lesz.
Hollós Mihály
ISTEN VELED BOGUMIL!
