A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1950 novemberében a Dunapentele térségében nagy ütemben folyó építkezések kereteit jelölte ki. A határozatban arra utaltak, hogy a „…mű megépítése 1953-ra és teljes üzembehelyezése 1954-re igénybe veszi az ország erőforrásainak jelentékeny részét.. .” A település jellegéről szólva kiemelte a párthatározat, hogy a vasműhöz nem lakótelepet, hanem új, szocialista várost kell építeni, ahol 4000 család részére állandó lakást, s a változó munkaerő-szükségletnek megfelelően 500 személy befogadására alkalmas munkásszállót kell biztosítani.
Az első felvonulási épületek 1950 tavaszán
Az 1950 tavaszán megkezdődött munkák során nemcsak a vasmű, hanem a város területét is kijelölték. Az építők első nagyobb csoportja, 1950. május 2-án érkezett a mohácsi építkezésről, majd a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ) első, alakuló kongresszusán megfogalmazott felhívás eredményeként fiatalok százai, ezrei a nagyobb kereseti lehetőség reményében özönlöttek Dunapentelére.
A legelső építők a DISZ rózsaszín megbízólevelével érkeztek Pentelére. Mindössze ennyi állt a kartonlapon: “Megbízunk, hogy vegyél részt Dunapentele építésében.” Vagyis, hagyd ott szülőfaludat, szakmádat, múltadat, régi életedet, és Dunapentelén kezdjél újat, vállald a kényelmetlenséget, a pufajkát, a gumicsizmát, taposs híg sarat, áss árkot, szállásold be magad egy barakkszobába, ahol a tieden kívül még harminc pár bakancs áll a fal mellett, és ne mérgelődj, ha szervezési hiba miatt délben hozzák a reggelit és este az ebédet. Érezd jól magad, és légy optimista, mert olyasminek a részese vagy, amit a magyar történelem aranylapjain jegyeznek fel.
A DISZ felhívással is fordult a fiatalokhoz: “Magyar Ifjúság! Építsük fel a Dunai Vasművet, ötéves tervünk büszkeségét!” A felhívás után néhány hónap alatt rengetegen nem mentek haza a falujukba, hanem Dunapentelére indulnak. Meg is érkeztek mindannyian. A Sallai Imre szakérettségis kollégium diákjai kiadták a jelszót: “Érettségi után Pentelén találkozunk.” Úgy is lett.
1951 nyarán megnyílt az első diáktábor, valahol a mai kórház tájékán. Elsőnek a budapesti Kossuth Zsuzsa Gimnázium tanulói érkeztek, őket három éven át vagy harmincezer diák követte. Indulójukra még sokan emlékeznek:
“Pentelénk, Pentelénk
Dicsõ híred hozzánk elért
Híre szájról szájra jár,
Hozzád készülünk mi már
Te lész erős várunk, Pentelénk …”
Határtalan volt az építők lelkesedése. Jöttek és versengtek a legjobb munkás-, brigád-, munkahelycímért. Ez időben a 200-300 százalékos munkateljesítmények korántsem voltak ritkák. Hogy igazak voltak-e? A lelkesedés mindenesetre az volt, különben nem kellett volna megdorgálni az egyik brigádot azért, mert páros verseny lázában éjjel beszöktek az építkezésre és csendben, titokban tovább dolgoztak. Minden hónap nagy kérdése volt, hogy: ki gyújtja meg a csillagot? Tudniillik a mai Május 1. utca torkolatában álló víztorony tetején. Mert ezt meggyújtani a legjobb brigád tisztsége volt, s hozzá az is, hogy a brigád neve egy hónapon át a csillag alatt ragyogott.
Dolgozó Ifjúság Szövetsége – wikipédia
A Dolgozó Ifjúság Szövetsége (vagy röviden DISZ) magyar ifjúsági tömegszervezet volt az 1950-es években. 1950. július 16-18-án alakult meg Magyarországon a szovjet mintájú központosítás részeként az MDP vezetése alatt álló, 14-26 éves fiatalokat tömörítő szervezet, melynek célja az ifjúság egységesítése volt. Az addig a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége által összefogott ifjúsági szervezeteket volt hivatott felváltani. Tagjai a munkások, parasztok, értelmiségiek ifjai lehettek.
Alakuló kongresszusát 1950-ben tartotta, mely egyúttal a KISZ III. Kongresszusaként lett nyilvántartva. Következő, 1955-ben tartott kongresszusa ugyanígy a KISZ IV. Kongresszusa néven került a kommunista ifjúsági mozgalmak történetébe.
1955-ben 702 ezer tagot számlált. 1956 októberében, a forradalom idején felbomlott. Központi napilapja a Szabad Ifjúság, szerepét 1957-től a Kommunista Ifjúsági Szövetség vette át.
