Páratlan tudományos értékű régészeti lelet Dunaújvárosban
Jelentették az újságok, hogy Dunaújváros mellett, az egykori Intercisa nevű római katonai táborban a régészek megtalálták egy római írnok sírját, a foglalkozását jelképező tárgyi leletekkel. A hír nagy érdeklődést váltott ki nemcsak az olvasóközönség körében, hanem a tudományos világban is, hiszen az évszázadok óta Európa különböző vidékein végzett ásatások során római írószerszámmal még nem találkoztak a régészek. (Amint időközben megtudtuk, már több külföldi tudományos intézet is érdeklődik a ritka s felbecsülhetetlen kulatúrtörténeti értékű lelet iránt.)
Feltárt sír
AZ ÁSATÁSOK NYOMÁBAN:
Előkerült egy írnok sírja
Talán közhelynek hangzik, de úgy igaz, hogy a római temetőben végzett munka során még a szakembert is állandóan újabb és újabb meglepetések érik. Így történt ez a még októberben feltárt 893. számú sírral is. Éppen a meglepetés erejével ható szokatlan és jelentős felfedezés az oka, hogy viszonylag ily sokára számolhatunk be az olvasóknak eme újabb szenzációról.
A sír az ún. hamvasztásos temetkezések közé tartozik. Ezekről a hamvasztásos sírokról tudjuk, hogy az időszámítás kezdete utáni első és második évszázadban voltak szokásban. Nagy általánosságban tehát a kereszténység széleskörű elterjedése előtti időben. A megholtakat nagy máglyákon égették el, az ún. “ustrina”-kon, égetőhelyeken. Ritkábban pedig a megásott és erős tűzzel előre pirosra égetett falú sírgödrökben végezhették a hamvasztást, a melléjük szánt tárgyakkal, ún. mellékletekkel együtt. Ez az általános elégetés hol szerencsésnek, hol kedvezőtlennek ítélhető a régész szempontjából. Sokszor, például üvegedények, szép kidolgozású fémek esetében, a hamvasztás ténye kedvezőtlen, mert a tárgyaik eredeti formáját, díszítését megkárosítja, sőt esetleg megsemmisíti. Néha azonban előfordul, hogy az elégetés ritka felfedezést tesz lehetővé.
Így történt a fenti sír esetében is. Itt a mintegy 90 cm hosszú, 40 cm széles és mély, kiégett falú belső sírgödör színültig volt hamuval, vastagabb faágak elszenesedett maradványaival. Mindez a sír keményre égett falával együtt kitűnő vízzáró réteget képezett, így kizárólagos szerepe volt abban, hogy a faszénmaradványok között heverő mellékletek igen épen ránkmaradtak. Ráadásul ezek a mellékletek is elszenesedtek, tehát nem tudtak elkorhadni.
Nézzük most, mit is találtunk az elszenesedett maradványok között. Mikor munkatársaink igen óvatos bontással a gödör alsó részéhez értek, legelőször egy bronzból készült tintatartóra bukkantak. Óvatos körültisztításakor feltűnt, hogy a henger alakú kicsiny edény falát vékony, faháncsra emlékeztető anyag veszi körül, mintha abba lett volna burkolva. A tintatartó mellett vékony, pálca alakú, belül üreges darabok, valamint egy igen furcsa, teljesen elszenesedett, dobozfenékre emlékeztető tárgy, hevertek. A leletek rendkívül óvatos kiszedésekor azonnal kiderült, hogy a szerencsés körülmények összejátszása nagy jelentőségű felfedezéshez vezetett. A tintatartó körül talált vékony anyag nem más, mint az ókorban az írás alapanyagául használt “papirusz”. A kis, üreges pálcikák tollszárak voltak, a dobozszerű tárgy pedig a tolltartó volt. Utóbbit képzeljük el, mint egy mai, fából készült tolltartó alsó, rekeszekre osztott részét. A tollak igen vékony, üreges nádból készültek. Hegyük éppen úgy volt elkészítve, mint a még nem is olyan régen használt lúdtollaké. Sőt nyugodtan mondhatjuk, olyan formára vágva és középen behasítva, mint a közismert vágotthegyű tollak. A tintatartó körül talált papiruszon pedig még első vizsgálatra is azonnal sikerült felfedeznünk a tintával írott betűket.
Mi a jelentősége a fenti leletnek? Elsősorban az, hogy Pannónia elnevezésű tartományunkban, ahová Intercisa is tartozott, tudtunkkal még nem került elő hasonló lelet. A papíruszmaradványok ugyanis elsősorban a rendkívül száraz, szinte csapadékmentes egyiptomi, palesztina-szíriai sivatagokban feltárt temetkezésekből és barlangokból, illetve száraz helyre temetett múmiatekercsekből kerültek elő. Mint legutóbb is, 1948 óta, a világhírű Holt-tengeri tekercsek. Azt is tudjuk viszont, hogy Görögországban ugyancsak hamvasztásos sírban találtak a közelmúltban a Holt-tengerieknél korábbi, papiruszra írt szövegrészeket. A mi kis töredékünk természetesen tartalma miatt aligha lesz érdekes, hiszen egyelőre alig pár betűt lehet megállapítani. Sokkal fontosabb az, hogy megfelelő szakértők könnyűszerrel megállapítják majd, milyen a betűtípus. Ennek alapján pedig a halott nemzetiségére is következtetni lehet. Elsősorban két lehetőség jöhet számításba. Egyik az úgynevezett római kurzív írás. A másik valamely, az i. u. második században Szíriában használatos írástípus. Ennek lehetőségével komolyan számolnunk kell, mert tudjuk, hogy Intercisában, fennállása alatt csaknem végig, itt állomásozott a Szíriai Hemesa-Homsz városából toborzott katonai csapat, a “Cohors milliaria Hemesenorum”, általában ezer főnyi legénységgel. Ennek a csapategységnek igen fontos szerepe volt Pannónia művelődési képének a kialakításában, mert tudjuk, hogy a Közel-Kelet ókori népei – még a fejlett görög és római civilizáció idején is – az ipari termelés, a tudományok, a technikai felfedezések területén mindig a fejlődés élén jártak. Gondoljunk csak arra, hogy az ókori világ legnagyobb könyvtára éppen Alexandriában, és nem Rómában volt.
A sír leletei roppant fontosak az írástörténet szempontjából is. Azért, mert bár ókori papiruszaink, szövegeink viszonylag bőségesen vannak, de egyáltalán nem mondhatjuk ugyanezt az ókori íráseszközökről, elsősorban az írótollakról. Ilyenféléket ugyancsak a Holt-tengeri tekercsek lelőhelye körül feltárt “kolostor” azon szobájában találtak, ahol “szerzetesek” a szent könyveket másolták. Minden bizonnyal rendkívül érdekes lesz a leleteink tudományos feldolgozása során a mi tollszárainkat és tolltartónkat a fentiekkel összehasonlítani. Máris valószínű az a feltevés, hogy a fentiekkel ellentétben, itt alighanem a katonai szolgálattal kapcsolatos írnok volt az eltemetett. Természetes, hogy a 893. sír leleteinek jelentőségét is csak ez a későbbi tudományos vizsgálat fogja végérvényesen eldönteni. Azt azonban már most is előrebocsáthatjuk, hogy a város múzeumának és Pannónia kultúrtörténetének kiemelkedő jelentőségű leletei lesznek. A múzeum januárban megnyíló – az új szerzeményeket bemutató – kiállításán pedig az érdeklődők ezeket a leleteket is megtekinthetik.
Makkay János
Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap, 1964. november 20.
Dr. Makkay János régésszel, a dunaújvárosi ásatások egyik vezetőjével beszélgettünk az érdekes felfedezésről.
– Intercisa rendkívül gazdag római kori lelőhely – mondotta Makkay János -, mert Róma virágkorában, a II. és a IV. század között állt itt a katonai tábor. Intercisa (amelynek emlékeiből egyébként a közelmúltban kiállítás is nyílt a dunaújvárosi múzeumban), Pannónia legkeletibb szélének római “végvára” volt, az ide vezényelt egységek – cohorsok, légiók – vigyáztak a birodalom biztonságára. Megszoktuk tehát, hogy a gazdag katonai település a legkülönfélébb tárgyi emlékeket rejti sírjaiban. Találtunk már díszes kivitelű szarkofágokat, ékszerek egész garmadáját, nagy értékű szobrokat, freskótöredékeket, sőt felfedeztük egy bazilika romjait is. Írótollat, tolltartót azonban még nem látott régész – nemcsak Intercisában, de tudomásunk szerint sehol a világon. Azért van különös jelentősége ennek a leletnek.
Értékes leletek
Dr. Makkay János felvételei
A halott mellett feküdt a sírban a nádból kiképzett tollszár a tollheggyel, a tolltartó és egy bronzból készült tintatartó, beszáradt tinta nyomaival. Az egész leletegység háromszorosan körül volt tekerve papirusszal, amelyen írásjeleket fedeztek fel. A régészek rendkívül óvatosan tisztogatták meg az eddig még nem ismert formájú tárgyat s legnagyobb meglepetésükre bukkant elő a tollszár és a tolltartó. (Természetesen nem valamiféle manapság használatos iskolai tolltartóra kell gondolni; amint a második képünkön is látható, kis faltálcácska, tollszárnak kivájt félhenger alakú üreggel.)
A dunaújvárosi lelet a régészetnek régi feltételezéseit igazolja – folytatta Makkay dr. – Korábban is tudtuk, hogy a rómaiak a maihoz hasonló írószerszámmal írtak, hiszen a prapirusztekercsekre másként nem is nagyon lehetett volna. Az írószerszám anyagáról, alakjáról, kiképzéséről fogalmunk sem volt. Még a leggazdagabb lelőhelyeken sem találtak eddig ilyet. Kirbet-Qumramban például, ahol 1949-ben felfedezték a híres holt-tengeri tekercseket, amelyek az időszámítás előtti I. és II. századból származtak, megtalálták a római írnokok írószobáit, a másolópadokat, amelyekben írtak, az íráshoz szükséges vonalzókat és a – feltehetőleg bogyók levéből sajtolt – tintát, íróeszköznek azonban nyoma sem volt. Angol régészek 1964-ben tárták fel a görögországi Thébában a mondabeli Kadmos király palotájának egyik szobáját, éppen az írnokok helyiségét, de íróeszközt itt sem találtak. Ezért van kivételes jelentősége a dunaújvárosi leletnek, mert a világon ma ez az egyetlen rendelkezésünkre álló ókori írószerszám.
Hogy ki volt a férfi (csontváza, az első képünkön), aki mellett megtalálták? E tekintetben egészen pontos választ nem lehet adni. Majdnem biztos, hogy katonai írnok volt a foglalkozása, hiszen a római temetkezési szokás szerint mindig a halott mellé tették foglalkozásának néhány eszközét.
A papirusztekercset jelenleg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem ókortörténeti tanszékének tudósai vizsgálják; néhány hónap múlva feltehetőleg megfejtik a rajta levő írásjeleket.
