Hild János emlékérem


Népszava – 1974. november 9.

Egyperces interjú Tapolczai Jenővel

November 8-a, az urbanisztikai világnap alkalmából pénteken délután a Magyar Urbanisztikai Társaság helyiségében Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes jelenlétében nyújtották át az 1974. évi Hild János emlékérmeket, a városépítésben és városrendezésben elért eredményekért Gyula város képviselőinek, Granasztói Pál építésznek és Tapolczai Jenőnek, Dunaújváros volt tanácselnökének.

Dr. Tapolczai Jenő életműve szorosan összeforrt Dunaújváros életével, melynek 15 éven át volt tanácselnöke. Dunaújváros a korábbi általános rendezési terv kereteit már kitöltötte, a teljes infrastrukturális rendszer maximálisan – helyenként túlzottan is – kihasznált. Minden további városfejlesztés az új általános rendezési terv alapján, részben új, részben a meglevő infrastrukturális hálózat lényeges bővítésével – helyenként már csak szanálásos területen – valósítható meg.
Azt a tényt, hogy az új várost az itt lakók már nemcsak munkahelynek, hanem városuknak – sokan szülővárosuknak – tekintik, illetve tekinthetik, meggyökeresedtek már és jól érzik magukat itt, semmi sem bizonyítja jobban, mint az egyre fokozódó sajátház (családi ház) üdülő-hétvégi ház igényeknek a jelentkezése és az építési kedv megállíthatatlan fokozódása. Ezen túlmenően is a lokálpatriotizmus egyre több megnyilvánulása tapasztalható.
Ebben is tükröződik a megye és a város vezetésének tudatos, átgondolt és koncepciózus városfejlesztési politikája, amely helyesen hozta összhangba és alkalmazta az elmélet eredményeit és a gyakorlati tapasztalatokat. Felismerte a város helyzeti energiáit, kedvező adottságait és nem tévesztette szem elől a településhálózati, valamint regionális összefüggéseket sem. Mindezek mellett nagy mértékben támaszkodhatott a város társadalmi erőire is. Külön érdeme, hogy a város kimondottan ipari jellege ellenére sem feledkezett meg a komplex fejlesztésről és a város lakóinak jó közérzetéről.
Az ismert eredmények az elmúlt évek következetes, tervszerű és emberközpontú városfejlesztési törekvéseinek a beérését tükrözik. Ezek csaknem maradéktalanul a város akkori elnöke, dr. Tapolczai Jenő nevéhez fűződnek. Nagy része volt abban, hogy első szocialista városunk a fogalom igazi értelmében valóban várossá vált, ellátja központi funkcióit és lakosainak igazi otthont nyújt. Dr. Tapolczai Jenő nemcsak városi, hanem megyei tanácselnökként is helyes várospolitikai érzékkel segítette elő egy nagyobb tájegység településhálózatának minden irányú fejlődését. Mindig hittel, teljes lendülettel és maradéktalanul állította energiáit a helyes cél szolgálatába.

A MUT elnöksége sok évtizedes kimagasló várospolitikai működése elismeréseként ítélte a Hild János emlékérmet Dr. Tapolczai Jenőnek.

Megjelent: Városépítés: 1974/6. szám

– Mikor volt Dunaújváros tanácselnöke?
– 1953-tól 1967-ig. Ahogy mondani szokták, a hősi időkben.
– Volt már korábban városépítési gyakorlata?
– Közvetlenül a felszabadulás után Kispest polgármesterévé választottak. De ez nem új város építése volt, “csak” újjáépítés.
–  Mikor búcsúzott el Dunaújvárostól?
– 1967-ben a Fejér megyei Tanács elnökévé választottak, de a várostól nem vettem végleges búcsút.
– Mikor járt ott utoljára?
– A múlt héten. Ha meglátom a város kéményeit, máris erősebben dobog a szívem, hiszen minden utcához, minden fához külön emlék fűz.
– Szép város?
– Szép. És lemérhető rajta a magyar építőipar fejlődése is, hiszen a nagyipari építési módokat itt próbálták ki először. A Hild-emlékérem a szakemberek elismerése. Nagyon jólesett.

(V. Zs.)


Dunaújvárosi Hírlap – 1974. november 26.

Beteglátogatóban egy kitüntetettnél

Újsághír: Az Urbanisztikai Világnap alkalmából kiemelkedő várospolitikai, közéleti tevékenységéért a Hild János Emlékéremmel tüntették ki dr. Tapolczai Jenőt. A kitüntetést Sarlós István, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára adta át.


Kiosztották az idei, 1974 Hild János emlékérmeket. 
fotó: Magyar Hírek

– Gratulálok, Tapolczai elvtárs.
– Köszönöm.
Sokszor, sok kitüntetéshez volt alkalmam gratulálni már Tapolczai Jenőnek, most, a dunaújvárosi kórház folyosóján is a sokadik gratuláló vagyok. Nem a kórteremben, a folyosón. Tapolczai Jenő beteg, ahogy ő mondja: “felborult a cukra”, ám amióta jobban érzi magát, szinte kizárólag a folyosón tartózkodik: a nővérek mind személyes ismerősei, a legtöbb beteg ismeri őt, és beszélgetni való… mindig akad…
Nem, a kitüntetésről nem beszélgettek, legfeljebb azok hozták szóba, akik látogatókként itt keresték fel, igaz látogató is akadt elég…
– Nézze ezt a sok virágát – mutat a tele vázára, amikor hellyel kínál. Nem hivalkodik: egyszerűen büszke arra, hogy itt Dunaújvárosban olyan sokan ismerik.
– Az urbanisztikai emlékérmet is tulajdonképpen Dunaújvárosért kaptam.
– Úgy tudom, másodmagával kapott ilyen kitüntetést. És a Hild János Emlékérmet általában építészek kapják. Ön nem építész…
– Megmondom: meglepett, hogy kaptam. És az is, amikor Sarlós István az indoklásban elmondta, hogy az Urbanisztikai Társaság egyhangúlag ítélte oda…
– Hogy szólt az indoklás?
– Ezt Sarlós Istvántól kellene megkérdeznie.
– De én Öntől szeretném hallani.
– Nem tudom, ott volt-e legutóbb azon a dunaújvárosi szimpozionon, amit a magyar-szovjet építőipari tudományos együttműködés jubileuma alkalmából rendeztek. Nos, akkor hallotta, amit Bondor József mondott, hogy ha megírnák a magyar építészet történetét, abban a könyvben Dunaújváros egy külön fejezetet kapna. Sarlós István pedig a kitüntetés átadásakor körülbelül úgy fogalmazott, hogy mindenki tudja, mi minden kötődik itt az én nevemhez is.
– Arra, hogy évről évre várospolitikai tervet készítettünk, hogy kezdettől fogva arra törekedtünk, hogy Dunaújváros ne kolónia, hanem város legyen. Ez véleményem szerint a legnagyobb közös vívmány, aminek részese lehettem.
– Mire emlékszik vissza a legszívesebben?
– Amikor a hagyományos építési módról áttértünk a középblokkosra, majd a nagy térelemes építési módra, amit itt próbáltunk ki először. Arra emlékszem szívesen, amikor az első előre elkészített egész fürdőszobát beépítették. Meg amikor megépült a harminckét tantermes iskola, de ilyen vívmány ez a kórház is, amibe azóta is “hazajárok”.
– Amióta megépült, feküdt más kórházban is?
– Egyetlenegyszer, a Kútvölgyiben, de oda úgy vittek. Amikor jobban lettem, átköltöztem ide, a dunaújvárosiba. Hatvanötben, amikor dr. Szabó Zoltán miniszterrel átadtuk ezt a kórházat, néhány nap múlva már ki is kellett próbálnom. Azóta minden évben itt vagyok, itt hoznak rendbe…
– Az orvosok?
– Meg a betegek is. Zsugázni szoktunk, meg sokat beszélgetünk. Sokan ismernek. Ma is behoztak egy férfit, a felesége meglátott, megállított, hogy “nem ismer meg Tapolczai elvtárs, maga hozott ki bennünket a Radarból…” Még talán azok is megbocsátottak nekem, akiket annak idején ráncba kellett szedni…
– Miről szoktak beszélgetni?
– Politizálunk. Legutóbb a prémiumrendszerről vitatkoztunk, tegnap meg valaki azt mondta, hogy a hidak hiányoznak ebből a városból, hogy a Kertvárost is híddal kellene a várossal összekötni. Én persze azt mondtam, hogy vannak ennél most fontosabb dolgok is, de később megegyezésre jutottunk, mert például Duna-híd az előbb-utóbb szerintem is kellene. Tulajdonképpen az okoz nekem igazán örömet, hogy az emberek, akikkel itt beszélek, kimondatlanul is értékelik a várospolitikai tevékenységet. Még a baracsiak, pusztaszabolcsiak is elmondaják, hogy milyen jó a város környezetében lakni, mert Dunaújváros fejlődése az ő életükre is hatással van…
Dr. Tapolczai Jenő Dunaújváros, majd Fejér megye volt tanácselnöke, a Hazafias Népfront megyei elnöke, a megyei szolgáltatási tanács ipari és bizottságának elnöke néhány hétig most papucsban, pizsamában beszélget azonos öltözetű alkalmi és régi ismerőseivel, ám dunaújvárosi kötődését, város iránti szeretetét, szívével politizáló közéletiségét betegként sem tudná és nem is akarja megtagadni.

Aczél Gábor

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros