Dunaújvárosi Hírlap – 1966. április 19.

MÉRNÖKNŐK

A Dunai Vasmű dolgozóinak egyötöde nő. Ennek tizedrésze rendelkezik körülbelül műszaki végzettséggel (egyetem, technikum). Az érettségizett nők átlagban 900, az egyetemet végzettnők átlagban 700 forinttal keresnek kevesebbet havonta (átlagbérben) mint a hasonló végzettségű férfiak.
Ha csak ezeket a számadatokat nézzük, akkor az “egyenlő munkáért egyenlő bért” elv megsértésének kell tekintenünk a Vasműben kialakult helyzetet. De a dolognak másik összetevője is van: nevezetesen, hogy ezeket a kevesebbet kereső nőket nem is foglalkoztatják legtöbbször végzettségüknek megfelelően.

A nők általános helyzete

Bizonyításként hadd idézzünk egy, 1966 eleji állapotokat tükröző hivatalos felmérésből: “A Vasműben a műszaki végzettségű nőket nem szívesen alkalmazzák végzettségüknek megfelelő munkakörben. Ez elsősorban a technikumi érettségivel rendelkező női dolgozókra vonatkozik. Sokan közülük adminisztratív területre szorultak vissza. A kokszvegyészeti gyárrészlegnél például a műszaki végzettséggel rendelkező nők – egy kivételével – valamennyien statisztikai munkakörben dolgoznak. Természetesen ebben szerepe van annak is, hogy a technikus lányok egy része szívesen is vette ezt.”
Hogy miért kerülnek a nők hátrányba fizetés, de beosztás tekintetében is? Ismét az említett felmérés adatait idézzük: “Szintén a kokszvegyészeti gyárrészlegnél (de ez másutt is hasonlóan van) a tapasztalati számok azt mutatják, hogy a fiatal anyák az évi 305-308 munkanapból 250-260 munkanapot dolgoznak le. Ez a tényező rontja a gyárrészleg termelékenységi mutatóit.” Amit egyébként államunk törvényesen biztosít a gyermekes anyáknak…

Kokillákba öntik a folyékony nyersacélt. Az üzem folyamatos fejlesztésének és korszerűsítésének eredményeként
24-25 tonna acélt csapolnak óránként a dunaújvárosi martinászok. /1965
fotó: MTI/Mező Sándor

Kutató mérnöknők

De nézzük, hogyan jelentkezik az általános az egyének életében? Kőhalmi Kálmánné kohómérnök 1963 március óta dolgozik a Vasmű kutatási osztályán. Kutatómérnök, eddig a hideghengermű termékeinek vizsgálatában vett részt. Az ő nevéhez fűződik az anizotópiai tényező, vagy más néven az R-szám kidolgozása. Ez a tényező a hidegen hengerelt lemezek mélyhúzhatóságát mutatja. Mivel foglalkozott még Kőhalminé? Az egyenletes nyúlás mérésével, a keményedési görbe felvételével, legújabb munkája az öregedésálló acélok gyártási feltételeinek kidolgozása, meghatározása lesz.
– Büszke vagyok a berágódás jellegű hibák “rejtélyének” megfejtésére – mondja a csendes szavú mérnöknő. – Az üzemiek acélműi hibát sejtettek, zárványosság, mondták. A hidegen hengerelt lemezen ugyanis elszórtan titokzatos eredetű felületi hibásság jelentkezett, akármit is csináltak vele. Nehéz volt kikutatni, mert az anyagon semmi zárványosság nem volt, végül rájöttem, hogy a hibát a pácolás közben szerzett karcok okozzák, amik hengerlés közben felszakadoznak. Jelenleg a görgők tisztításával védekeznek ellene, mégpedig sikeresen.
Kőhalmi Kálmánné elégedett munkájával. A megbecsülésre sem a panaszkodhat, egyenrangú kutatómérnök. A fizetése?
– Mikor idekerültem, másfél évig 1400 forintot, gyakornoki fizetést kaptam. Utána emelkedett. 1700-ra, majd 1900 forintra. Most februárban 100 forint emelést kaptam, de kollégáimtól még így is 6-700 forinttal vagyok lemaradva.
Megjegyezzük, mind az öt kollégája – férfi.
Imre Gyuláné a kokszoló kutató laboratóriumának vezetője. Vegyészmérnök, 10 éve dolgozik a Vasműben. Jelenlegi beosztásában 1962. november 1-től van.
A laboratórium főképp üzemi kísérleteket végez. Néhány munkájuk: a centrifugált naftalin mosása, a kihozatal emelése érdekében végzett kísérletek, a benzol frakcióra bontási, mosási kísérletei stb. Imre Gyuláné helyzete nem könnyű: kutató laboratóriumot vezet, hat női beosztottal.
– 2550 forint a fizetésem, most februárban emeltek 150 forintot. Előtte három évig nem kaptam emelést. Most már elégedett vagyok, tavaly kiváló dolgozó lettem, az idén jutalmat kaptam.
Dicsekvés nélkül sorolja Imre Gyuláné. Mi annyit fűzünk hozzá, hogy férje, aki egy nappal később kapta meg diplomáját és energetikusi beosztásban van a műszaki osztályon, jóval többet keres feleségénél. De úgy véljük, bármelyik tíz éves gyakorlattal rendelkező mérnök is…

Szabó Antalné targoncavezető a Dunai Vasműben. /1965
fotó: MTI/Fényes Tamás

“Kétszer annyit kell produkálnunk mint a férfiaknak”

A fentieket Gubán Balázsné kohómérnök mondta a tehnológiai főosztály technológusa. 1956-ban végzett a Szovjetúnióban, elektro-kohászatot tanult. A speciális mérnököt a Vasmű munkaügyi osztályába, majd az anyagellátásra helyezték és csak nagy utánjárásra került mérnöki munkakörbe, 1961-ben.
– Legalább kétszer annyit kell produkálni egy nőnek, mint a férfiaknak ahhoz, hogy mérnöknek tekintsék.
Gubánné a meleghengermű hőkezelési technológiáját dolgozta ki, újabban az ötvözött acélok, saválló szerszámacélok hőkezelési technológiájával foglalkozik. Asztalán orosz nyelvű szakfolyóiratok. A normalizáló kemence indulásakor – amely az ország többi hőkezelő kemencéitől teljesen elütő típus – ugyanúgy reggel 6-tól este 10-ig bent volt az üzemben, mint bármelyik férfi mérnök. Éjszakánként is ugyanúgy a lakására telefonálnak, mint a többi technológusnak – csak a fizetése mutatja, hogy – nő.
– Most már nincs nagy különbség, 150 forint emelést kaptam az idén, s elértem a 2400 forintot. De sokáig 1800 forintot, majd 2250 forintot kerestem. Négy éve azt mondták a munkaügyi osztályon, hogy magának nem kenyérre kell a pénz, a férje is mérnök.

♦

Az eddigiekhez még a következőket kell hozzátennünk: Kőhalminé egy, Gubánné két, Imréné három gyermeket nevel. Mérnök – és jó mérnök létükre. Viszont – nem “családfenntartók”.

Zsiday Csaba

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.