Szabad Szó – 1951. november 4.
Dunapentele – Sztálinváros
Kovács Attila riportja
Fehér hajó úszik a szelíden kanyargó Duna ezüstös szalagján, a hajókémény bodor füstje a két partot mohón ölelő, őszi pompába játszó dús galériaerdők hulló lombjai között enyészik el.
A repülő ablakából előrekúszik a tekintet, s izgatottan fürkészi a pentelei partokat. Kotróhajók, színültig megrakott uszályok feketéllő testei, sokszáz guruló csille a siklópályán, építőanyagokkal dúsan megrakva suhan a kettős vágányon, mely egyenes, mint a vonalzó s a magas Dunapart lösztestét mélyen keresztülhasítja.
Siklón érkező építési anyagok
Hosszú kocsisorokat húznak a parányi villanymozdonyok, dohogva forognak a betonkeverőgépek s az épülő kikötő közelében sok köbméteres szájukkal exkavátorok harapják a földet.
A kikötő mellett, alattunk, rendezett téglaalapok sorakoznak, a mélyépítők barakktábora. Jobbra, távolabb éles füstöt pipál az új kenyérgyár hatalmas, mutatóujjszerű kéménye.
Kenyérgyár
Át- meg átszelik a terepet az új betonutak fehér pántlikái. Állványok erdeje öleli a szinte teljesen kész óriás víztornyot, kész és készülő paloták tömege pompáskodik körülötte. A Május 1-úton még szelíd, kék pasztellfoltokban virít a petunia.
Az alkotó ember ecsetje festi elénk e plasztikus képet.
Május 1. utca
A magasból is feltűnő az épülő vasmű dolgozóinak sürgő forgataga. Jókora vasszerkezetet emel a gumikerekeken gördülő Toldy-daru, a gyár még szabad térségén simára vágja a tereget óriás vontatótraktorának hernyótalpai mögött a földgyalu. Az öntöde nagy épülete mellett vidáman siklik éles szögben a magasba a transzportőr szürke gumiszalagja, a fa tetején gyors kezek szedik le róla a téglát.
Munkában a transzportőr
A munka üteme már a kezdettől fogva robbanásszerűen gyors volt itt Dunapentelén, de most még gyorsabb.
Miért?
November 7-re készül a nagy mű tizenötezer alkotója. November 7-én az öntödében munkába izzik három kúpolókemence, először hömpölyög majd belőlük a szikrázó, tüzes folyam, hogy aztán szilárd formába kényszerüljön. Szinte nehezen hinné az ember, hogy ez ebben a pár napban lehetségessé válik, ha nem tudná, hogy kik dolgoznak itt, ha nem tudná, hogy a munka hősei vállalták ezt a feladatot. Hiszen az öntöde épülete olyan képet ad, mint néhány nappal a megnyitás előtt egy kiállítás. A kemencék körül az épületen is bőségesen van még építenivaló, de a három kemence piros vashengere már a tetők fölött büszkélkedik. Nem szabad és nem kell kételkedni ennek a nagy feladatnak sikerében, mert meglesz az öntés, a brigádok már jelentették: “Megteremtettük az öntés feltételeit.”
Amint a gép visszakanyarodik a város felé, még elgyönyörködünk a karcsú toronydaru kecses testén, amint biztonságosan emelik a magasba az építőanyagokat. De máris a város fölött vagyunk ismét s kört körre ró a gép.
Az utcákon dús gyűrűkben embercsoportok állnak, szinte minden sarkon röpgyűlés van. Most érkeztek vissza a pentelei küldöttek Rákosi Mátyástól s a röpgyűléseken hallják a dolgozók, s kitörő örömmel fogadják, hogy Rákosi Mátyás támogatja kérésüket. Az új város, az új vasmű november 7-től Sztálin nevét viseli.
Ez a név azonban kötelez, még nagyszerűbb munkára serkent. Ez a magyarázata az ütemesebb, fokozottabb mozgásnak ami a magasból is a szemünkbe tükröződik.
A város, a vasmű, az új kikötő és vasútállomás mérnöki tervei 45 kötetet tesznek ki. Ezt a negyvenöt kötetnyi tervet, ezt a kisebb könyvtárra való munkát akarják a pentelei dolgozók Sztálin nevével gyorsabban, tökéletesebben valóra váltani.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
