Vásár és kiállítás nyílt a sztálinvárosi Vidám Parkban


Esti Hírlap – 1958. augusztus 20.

Vásár és kiállítás nyílt a sztálinvárosi Vidám Parkban

Sztálinváros, augusztus 19. (Kiküldött tudósítónktól.)
Ma délelőtt Halász János belkereskedelmi miniszterhelyettes a sztálinvárosi Vidám Parkban megnyitotta az új, szocialista város második kiállítását és vásárát. A megnyitón megjelentek a megye és a város politikai, gazdasági és társadalmi életének képviselői, részt vett az ünnepségen a diplomáciai testület több vezető személyisége is. A vásárt már az első órában ellepték a látogatók ezrei.

Nagyszabású vásár és kiállítás Sztálinvárosban

A Vidám Parkban 26 vállalat és szövetkezet, valamint körülbelül 40 kisiparos állította ki cikkeit a vásáron. Három nagy pavilonban a Dunai Vasmű, a helyi ipar és az építőipar ad hű keresztmetszetet Sztálinváros életéről.
Beléptünk a Dunai Vasmű kör alakú pavilonjába. A tablóról szemünkbe tűnik: a Dunai Vasmű az ország egész acéltermelésének 12 és fél százalékát adja. S a szám mellett a felirat: “Minden munkafolyamatot gépesítettünk” A létező, termelő üzemek mellett a kiállítás bemutatja a gyár jövőjét is. Fényképek illusztrálják a most épülő hengerműnél folyó munkákat Leolvassuk a feliratokból, ha ez az új alkotás 61 500 tonna betonból, 15 ezer tonna vasszerkezetből elkészül, s befedik 50 ezer négyzetméteres tetejét, annyi finomlemezt termel majd, amennyivel egy méter szélességben két és félszer be lehet takarni a Budapest-Moszkva közötti távolságot. Egyesztendei közép- és durvalemez termeléséből 72 kilométer hosszú vagonsort lehetne megtölteni.
A városban szinte naponta teremtenek új munkahelyeket. Alkotmányunk ünnepére helyezik üzembe most a fésűsfonógyárat. A város életéről áttekinthető képet ad e kiállítás további tablósora. A sztálinvárosi IKV ma már 90 épületben 4130 lakást kezel. A vízmű tavaly 4,2 millió köbméter vizet adott a város lakosságának, távfűtéssel 4500 lakásban teremtettek jó meleget. Biztató képet tár a jövőt bemutató kiállítás a látogató elé. 1959-60-ban a városban 730 lakás építését fejezik be és 200 otthon építéséhez hozzálátnak. Felépül két egyforma, 250 személyes, éttermes munkásszálló. Megkezdik a fedett uszoda és a közfürdő építését és egy új, 400 ágyas kórház megteremtését. Elkészült a városközpont kialakítását szolgáló tanulmány. Eszerint az új városközpontban helyeznék majd el Sztálinváros és a járás tanácsát, a bíróságot, az ügyészséget, a rendőrséget és a pénzügyőrséget. Ugyanitt 400 lakás épül, egészen modern módszerekkel.
Még egy esemény a sztálinvárosiak alkotmányünnepéből: elkészült az úttörővasút teljes, 1900 méter hosszú pályája. Az új vasutat a hozzá tartozó úttörőállomással, postával és a második vasúti kocsival ma adták át a forgalomnak.

 1958. augusztus 19-20. Sztálinvárosi Kiállítás és Vásár – műsorfüzet

Sztálinvárosi Kiállítás és Vásár I.

Sztálinvárosi Kiállítás és Vásár II.

L. L.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros