III. Sugárúti Fesztivál

Csattognak az ollók, zúgnak a nyomtatók, melegednek a laminálógépek, pörögnek az események, hiszen pár nap és itt van a III. Sugárúti Fesztivál, mely a hagyományoknak megfelelően a Vasmű úton kerül megrendezésre.
A kitűzött célok mit sem változtak az első rendezvény óta, de szerencsére az már biztos elmondható, hogy egyre többen csatlakoznak az eseményhez, egyre színesebb, teljesebb a programkínálat.
A naptárban kicsit ugyan rácsúsztunk május elsejére, de ez korántsem azt jelenti, hogy retro majális lenne – még ha voltak is sajnos erre vonatkozó elképzelések -, ez már bőven egy kulturális fesztivállá nőtte ki magát, ahol városunk mutathatja meg több arcát is. Szerencsére bőven van mit, kit és kiket bemutatni!

PROGRAMKÍNÁLAT

És persze itt jegyezném meg, hogy a 2021-ben elindított MUKI túra sem maradhat el, ha május elseje, akkor ki nem maradhat a programok közül. Az idén talán kicsit rendhagyóbb módon, esti, fáklyás verzióban. Az ösvényt igyekeztünk megtisztítani, még ha nem is lesz annyira látványos, de mindenképpen élvezetesnek tűnhet majd bóklászni az esti szürkületben/sötétségben. Bevallom, ez az élmény még nekem is új lesz. Ígérem, nem fogunk eltévedni!

Elemlámpás/fáklyás Muki túra

Ha ennyi nem lett volna elég, május elsején az ötvenes, hatvanas évekből időben (és gondolatban térben is) az egykori mezővárosba utazhatunk, Dunapentelére. A fesztivál ideje alatt a helytörténeti sátorban megismerhetjük a település múltját, hírességeit. Kvízjátékok, archív fotók, Dunapentelei Élménytúra leírás, Dunapenteléről szóló kiadványok segítenek minket, hogy minél teljesebb  legyen az időutazásunk. A kvízek kitöltői között pedig ajándékot sorsolunk ki!
A helytörténeti sarokban (MUKI környéke!) ott lesz Kronászt Margit az Üdvözlettel Dunapenteléről facebook oldalával, valamint megvásárolható lesz Schlitterné Nyuli Anna (Panni néni) Régi dunapentelei történetek című 6 kötetes könyvsorozata.

Helytörténeti pavilon a III. Sugárúti Fesztiválon

Mi nagyon készülünk rá, így idén is sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!
A Vasmű úti csatangolás közben szakítsanak ránk is egy kis időt, tegyék próbára tudásukat,
ismerjék meg még jobban városunk történetét!

Dunaujvaros