Sztálinvárosi Hírlap – 1961. július 7.
Szülőotthon és bölcsőde a Technikum városrészben
fotó: Dunaújvárosi Hírlap
Felavatták az új szülőotthont és gyermekkórházat
Egy délelőtt a szülőotthon portáján
Hétköznap, kora délelőtt van. A szülőotthon portáján várakozó hat férfi, egymás szavába vágva szorong a portásfülke ablaka előtt.
– Fiú vagy lány? – türelmetlenkedik az egyik leendő apa, egészen közel furakodva az ablakhoz. Egy páran rosszalló, pillantást vetnek rá, hiszen éppen ők is arra lennének kiváncsiak. Csak egy kékinges, fiatal férfi mosolyog magabiztosan. Kezében hófehér, csipkés pólyát szorongat. Kovács Gyula, a Vasmű igazgatóság dolgozója már “átesett” a gyermekvárás izgalmain egy héttel ezelőtt. Igaz, amikor a kis Gyuszi született, ő is ugyanígy “ostromolta” a portásfülke ablakát.
– Az első gyerek – mentegetőzik szemérmes mosollyal. Aztán nem kis apai büszkeséggel mesélni kezd…
– Képzelje, négy kilós a fiam… ilyen ni – mutatja arcát kétoldalt felfújva. Most már hazaviszi az asszonyt és a kis “ünnepeltet”.
Közben az ablaknál pillanatra sem lanyhul az érdeklődés. Szikora Józsefné alig győz válaszolgatni a kérdésekre.
– Nagy Istvánnénak megvan már a baba? – kérdezi a kagylóba, aztán rögtön tolmácsolja.
– Fiú, mindketten jól érzik magukat…
– Fiú! Fiam van… – ujjong felszabadultan, kitörő örömmel az újdonsült atya, a többiek sóvár pillantásai közben.
Szikora Józsefné tíz éve látja el a portási teendőket. Egy éve helyezték a kórházból ide, a szülőotthonba. Senkivel sem cserélné fel mozgalmas, de sok türelmet és megértést kívánó munkakörét. Tétlenkedésre itt nincs idő. Szinte szünet nélkül cseng, kattog a telefon. S neki tudni kell, hogy melyik orvos hol van, melyik asszony, mikor, fiúnak vagy lánynak adott-e életet. Vonalat kapcsol és bont, szinte megállás nélkül telefonál, nem tágítanak az ablaknál közben várakozó “tudakozók” sem.
– Sokan köztük itt várják meg az örömhírt. De idegességükben egy percnyi türelemmel sem tudnak lenni… A minap egy sápadt asszonyka jött be férje kíséretében. Egy óra múlva megszületett a baba. De amennyit ezidő alatt a férjével kellett vesződni… egy szülőanyának is sok lett volna.
Szülőszoba
fotó: Dunaújvárosi Hírlap
Felavatták az új szülőotthont és bölcsődét
Újabb izgatott érdeklődő az ablak előtt. Németh József, a Vasmű szállító gyárrészleg dolgozója, nyugalmat erőltet magára, de arcából valami riadt félénkség tükröződik.
– Azt sem tudom, fiú-e vagy hány? – kezdi nekikeseredve. – Már tegnapelőtt megszületett… én kiküldetésben voltam, másoktól tudtam meg, és most szeretném…
Szikora néni megértően mosolyog. S már tárcsázik. A kagylóból kusza hangok szűrődnek ki. A férj izgatottan törüli verejtékező homlokát.
– Mit szeretett volna? – kérdi Szikora néni letéve a kagylót, és ezzel az ártatlan időhúzással még jobban, próbára teszi a férfi idegeit.
– Fiút! – vágja rá az magától értetődően.
– Fia van…
Az apa, mint aki nem hisz a füleinek elismétli! – Fiú… Mégiscsak nekem lett igazam… – és elsiet. Egy félóra múlva már gyümölcsszörpös üvegekkel, papírzacskókkal és egy csokor virággal megrakodva tér vissza.
– Az asszonynak – magyarázza, s boldogságtól sugárzó arccal veszi tudomásul, hogy látogatási időn kívül pár percre megnézheti feleségét, és majdnem négykilós fiát.
– A fiúknak mindig jobban örülnek a papák, főként, ha első gyerek – néz utána jóindulatú szemrehányással Szikora néni, amint, az ifjú apa ötösével szedi a lépcsőket felfelé.
Fiatal, barna asszony lép a portásfülkébe. Karján fehér ingecskébe, takaróba göngyölt csecsemő alszik. A fiatalasszony taxit hivat. Mögötte a nagymama, akinek karján ugyancsak egy apróság szunnyad. Szűcs Béláné ikrekkel lepte meg a fiú és leánypárti klikkre szakadt családot. Május végén született a kis Zolika és Erika. Most a gyermekgyógyászaton voltak felülvizsgálaton.
– Azóta csuda nagy az egyetértés a családban – nevet a fiatalasszony – nem érheti szó a ház elejét, hogy “részrehajló” voltam.
Tíz, majd tizenegy óra. Szaporán nyílik, csukódik az ajtó. A fiatalasszonyok karjukon a hófehér, csipkés pólyával, amelyből még alig látszik ki az apró, rózsaszín emberke, férjük oldalán mosolyogva lépnek ki a kapun. Búcsúzásul barátságosan köszönnek a portára:
– Viszontlátásra, Szikora néni!
Cs. O.
Ahol anno nagyon sokan láttuk meg a napvilágot – szülőotthon
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
