A világ legnagyobb vadásza


DUNAFERR – 1992. november 19.

A világ legnagyobb vadásza

Dóra Sándorról a mai napig keveset tudnak városunk lakói, pedig a maga nemében egyedülálló az amit véghezvitt.
Jó ideig magam sem értettem – sokszor átnézve a különböző sportlexikonokat -, hogy miért emlegették minden idők legnagyobb sportlövőjének, azaz vadászának (a korong és élőgalamb lövőket a hivatalos berkekben is vadásznak nevezték) a pentelei Dórapuszta (Pálhalma) szülöttjét.
Az 1921-es adonyi lövészverseny megnyerésével kezdődött nagy pályafutása még az 1978-as madridi versennyel sem ért véget. A több mint fél évszázados versenyzése alatt 6 VB csapat aranyérmet gyűjtött össze. Ezt a teljesítményt azonban többen is teljesítették – elérték.
Honnan kapta akkor mégis a “világ legnagyobb vadásza” elnevezést? Onnan, hogy ő nyerte a legtöbb aranyérmet, szám szerint 13-at az 1872. óta jegyzett világhírű nemzetközi pénzdíjas versenyeken. Ezt a teljesítményt a nyugdíjas versenyek több mint 100 éves történetében senki sem teljesítette, de még megközelíteni is kevesen tudták.
Az 1931-es nagydíjon 117000 svájci frank, az 1932-esen 222000, az 1955-ösön 250000 volt a verseny győztesének, azaz Dóra Sándornak a díja. Az előbbiek miatt nem csoda, hogy a pénzdíjas versenyekre jobban készültek a versenyzők, mint a hivatalos világbajnokságokra.
A nagyhírű bajnokunk 1945-ben Penteléről külföldre távozott és Madridot választotta lakhelyéül. Ezután évekig mint “hontalan” versenyzett és nyert három EB egyéni aranyérmet. A magyar színekben nyert 6 aranyérmével együtt összesen 9 EB aranyat nyert versenyzői pályafutása során.


Dóra Sándor agyaggalamblövő-versenyen

Azonban sehol nem olvasható, hogy ősi pentelei család tagja. Barátai között pedig köztudott volt, hogy nagyon szerette szülőhelyét, Pentelét.
A nagyvilágot járva sokat gondolt a pentelei Dóra pusztára, a mai Pálhalmára. Szinte a betege volt. A szülőföld nagy szeretetére ékes bizonyíték, hogy a hatvanas évek körül Üllő mellett megépítette a szülői birtok hasonmását a második Dóra-pusztát.
Feleségével, a nagyhírű színésznővel, Muráti Lilivel hazalátogatásuk alkalmainál a hasonmás Dóra-házat keresték fel, ott pihenték ki magukat.
A kimagaslóan legeredményesebb dunaújvárosi sportemberről városunkban méltatlanul keveset tudunk, keveset gondolunk rá.
Nincs róla közterület, utca, sportlétesítmény de még vadásztársaság és sportverseny sem elnevezve.
Szeretném, ha városunk nagyhírű bajnokának neve nem merülne feledésbe és emlékét híréhez méltóan megőriznénk. Nem hangzana rosszul, ha pl. a jelenlegi Építők pályát Dóra Sándor Stadionra keresztelnénk. Az általa oly nagyon szeretett szülőföldjétől ennyit megérdemelne.

Szabó Tamás

fotók:
Dunapentele Sztálinváros Dunaújváros fényképeken
Dunaújvárosi Hírlap archívuma

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros