Szabad Ifjúság – 1951. június 8.
KOLLÁR JÚLIA
Munkahelye: Dunai Vasmű – Beosztása: munkavezető – Életkora: 19 év
Másfél évvel ezelőtt Kollár Júlia otthagyta szülei másfél hold földjét, a kulákoknál végzett napszámot és beállt az építőiparba. Egyszerre mennyi szépséggel, mennyi újjal találkozott. Az épülő falon már az első órában le tudta mérni, mit dolgozott. Ez megint új örömet jelentett számára. Aztán az ő kezemunkája is benne van egy hatalmas, három-négyemeletes épületben. Mégis más érzés ez, mint a kulák udvarán számolni a gyér filléreket.
Kollár Júlia a maga ura lett. Elvégezte az átképzősiskolát, azután a munkavezetői tanfolyamot. Most a Dunai Vasmű női építkezésének a munkavezetője. Társai szeretik, becsülik. És Kollár elvtársnő szavainak súlya van, pedig csak 19 éves.
… De hosszú volt az út idáig.
•
Alig több mint egy hónapja dolgozik a Vasműnél. Úgy került ide, hogy lekesedett az újért, a szebbért, a jobbért. Az új születésének pillanata, az újért való harc jelentette számára a legjobb boldogságot.
Mert Dunai Vasművünk nem volt azelőtt – ma már épül. Nőkre sem bíztak régen egy egész építkezést – ma már igen. És ő az elsők között lehet, aki 19 éves létére egy hatalmas, háromemeletes ház munkavezetője.
Nehéz dolga volt. Először számba se akarták venni. Az egyik kőműves, Barta Éva, aki jó szakmunkás hírében állt, még lázított is ellene, amikor figyelmeztette, hogy rosszul dolgozik, nem egyenes a fal. Sőt, egy napon ezzel állt eléje:
– Kicsi nekünk ez az építkezés. Vagy te mész el, vagy én.
Júliának lángbaborult az arca, de igyekezett nyugodtan válaszolni.
– Nem azért vagyunk itt, hogy veszekedjünk, hanem azért, hogy dolgozzunk.
Barta Éva pedig tovább szított a háta mögött. A csoportban megnövekedett a hiányzás. Júlia kétségbeesett. “Elmegyek innen, nem bírok vele.” – De mindjárt el is szégyelte magát. Csak nem futamodik meg? De hát mit lehet tenni?…
A dunapentelei építkezésen. Bal oldalt Kollár Júlia, mellette Tevan Zsófia építésvezető
•
Másnap határozott. Odament a csoporthoz és erélyesen intézkedett.
– Barta Éva külön dolgozzon egy falrészen. Lássuk, mit ér a munkája?
És belátta, hogy ez volt a helyes.
A fal gödrös, hepehupás lett, a fugákból hiányzott a malter. Még egy átképzős is szebb munkát végzett volna.
– Inkább megtanulnál becsületesen dolgozni, mint hogy csak a szájaddal építenél – mondotta Júlia.
Barta Éva pedig nem szólt egy szót sem, hanem felvetette a fejét, földhöz vágta a kőműveskanalat és elment. Nem is látták többé. Nem volt kár érte. Azóta eggyel kevesebben dolgoznak, de az építők mégis erősebbek lettek…
Három nappal később nagy feladat előtt állt a csoport. Nem volt elég betonozó. Pedig, ha nem kötik be még az éjjeli műszakban a betonkoszorúkat, akkor másnap nem tudnak dolgozni. És a csoport, amelyben eddig széthúzás, marakodás volt, önkéntes munkára jelentkezett. Éjjel háromig dolgoztak. S ha a lámpa pislákoló fénye mellett egymás arcára néztek, akkor mosolyogtak. Most már nemcsak Júlia, de a többiek is érezték, hogy erősebbek lettek.
•
Így lett Júlia határozott, biztoskezű vezető, így kovácsolt belőle is új ember a Vasmű, ahol nemcsak az emberek építik a házakat, hanem az épülő házak is átformálják az embereket.
Beszélgetés a történelemről Kollár Juliannával
N. GY.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
