Komlótól Sztálinvárosig


Szocialista Vasútért – 1956. július 30.

KOMLÓTÓL SZTÁLINVÁROSIG


A komlói szerelvény mozdonya engedélyt kap az indulásra a dombóvári vasútállomáson. /1957. augusztus 1.
Fotó: MTI/Fényes Tamás

A tartalék már délután kihúzott a szénosztályozóból 17 gázszénnel rakott Kab-kocsit és kiállította a teherpályaudvar induló vágányára. Most éjfélre jár az idős Gyimesi János elvtárson, Komló állomás egyébként nyugalmáról, körültekintő intézkedéseiről ismert forgalmi szolgálattevőjén némi izgalom vesz erőt, mert szeretné a 17 kocsit, amely nem más, mint a 6167-es számú sztálinvárosi szénirányvonat szerelvénye, a menetrend szerinti idő előtt indítani. “Ha már a bányász elvtársak előbb megrakták, ne álldogáljon itt hiába” – mondja.
Tudniillik “előrerakodás” történt. A 17 kocsi megrakása a 22 órakor kezdődő műszak feladata lett volna, de mivel rossz volt a sztálinvárosi buktató és öt napig nem tudta fogadni a Kab-szerelvényeket, a felszaporodott termelésből már délután megrakták a vonatot. Egyébként a bánya és az állomás dolgozóinak jó együttműködése eredményeként napi két irányvonattal folyamatosan történik a szén szállítása Sztálinvárosba, egyik a kokszolónak, másik az erőműnek. Amióta május 27-én az első Kab-szerelvényt ünnepélyesen útjára bocsátották, 53 nap alatt ez az 55-ik gázszénvonat.

Indulás 45 perces előnnyel

Közben Gyimesi elvtárs érdeklődik a menetirányítónál, milyen kilátása van a vonatnak, ha a 1.56 órai menetrendszerinti idő helyett már 1 óra körül elindul. “Dombóvárig előreláthatólag semmi akadály” – hangzik a válasz, mire a forgalmi szolgálattevő méginkább gyorsítja intézkedéseit. Nulla óra 20 perckor jelentkezik a dombóvári szakasz, Tombor Sándor vonatvezető és Kovács Mihály zárfékező. Nulla óra 30-kor újabb megbeszélés a menetirányítóval, majd 0.32 órakor megérkeznek a vonat okmányai, melyeknek tanúsága szerint a 6167-es 17 buktatható, egyenként négytengelyes, 60 tonnás Kab-kocsiból áll. A kocsik 38-40 tonnáig terheltek, mert a rétszilas-sztálinvárosi nehéz terhelési szakasz nem bírja a nagyobb tengelynyomást. Maga a szénszállítmány 678 tonna, így az önsúllyal együtt 1116 tonnás a vonat.
Nulla óra 40 perckor Pintér József dombóvári mozdonyvezető 424 043-as gépe rá jár a szerelvényre, 47-kor fékpróbázik és 1 óra 11 perckor, a menetrendszerinti időnél 45 perccel korábban a forgalmi szolgálattevő indítja a vonatot.


Esti Budapest – 1954. január 14.

Ma délelőtt átadták a forgalomnak a Sztálinváros-Rétszilas
közötti új vasútvonalat

(Kiküldött munkatársunktól.) Fehérruhába öltözött szántóföldek, erdők között száguld a vonat. Nagy eseményre készülnek utasai: néhány óra múlva átadják a sztálinváros-rétszilasi új vasútvonalat.
Az egyik fülkében a MÁV Vasútépítő Vállalat vezetői, Cserháti János és Virág Béla főmérnök elvtársak beszélgetnek munkatársaikkal. Fényképeket nézegetnek, felelevenítik az 1951 május óta épülő 33 kilométeres vasútvonal eseményeit.
– Egymillió ötszázezer köbméter földet kellett megmozgatni – mondja Virág Béla főmérnök elvtárs. – Ennek elszállításához 150.000 vasúti kocsi kellene. Komoly problémát okozott az építés közben több helyen feltörő víz, mivel a pályaszint 5-8 méterrel volt alacsonyabb a talajvíz szintjénél.
Itt alkalmaztuk hazánkban első ízben szivárgó építésnél a vacumos víztelenítést sikeresen.
A beszélgetés megszakadt, megáll a vonat. Kilenc óra ötven perc a pontos idő, amikor Bebrits Lajos elvtárs, közlekedés- és postaügyi miniszter átvágja a szalagot és az új pályára gördül máris Rétszilasnál
a vonat, újabb állomások következnek.
Alap, Nagykarácsony, Mezőfalva dolgozó parasztjai mindenhol nagy örömmel, lelkesen köszöntik a 424058-as mozdonyt. A Sztálinváros és Rétszilas között most elkészült 33 kilométeres vasútvonal 30 kilométerrel rövidíti meg a mai naptól a szén útját.


Csak a szalagot kell már átvágni, máris indulhat a vonat Rétszilas-Sztálinváros között épült új vasútvonalon.

Eddig ugyanis Komlóról Pusztaszabolcson keresztül 70 kilométer hosszúságú vonalon érkezett a szén Sztálinvárosba. Az utolsó állomásnál újabb utasok szállnak a vonatra. Köztük Szolnoki Imre elvtárs, sztahanovista brigádvezető.
– Az új vasútvonalnál mi nemcsak kubikosmunkát, de ha kellett felépítményt is készítettünk – mondja Szolnoki elvtárs. — Nehéz dolog volt, de megcsináltuk.
Fél tizenkettő után párperces késéssel megérkezik a vonat Sztálinvárosba. Itt Bebrits Lajos elvtárs, közlekedés- és postaügyi miniszter megköszönte a Vasútépítő Vállalat dolgozóinak jó munkáját, majd 110.000 forint jutalmat osztott ki a vasútépítésben élenjáró dolgozóknak.

(Tauzer Mária)

megjelent: Esti Budapest – 1954. január 14.

Új vasút született

______________________________________________________


Ludas Matyi – 1953. április 4.

Az első akadály

A mozdonyvezető kihasználja a komlói-bakócai szakasz lejtviszonyait és Bakócáig 11 perc rövidmenetet csinál, így a 43 perces előírásos menet helyett 32 perces menetidővel 1 óra 43 perckor akadálytalanul haladunk át Bakócán. Az így szerzett előny, sajnos, hamar elvész, mert jelentkezik az első akadály. A sásdi kijárati jelző előtt meg kell állni, mert a bejáratnál “kinyújtózott” a 978-as tehervonat, amellyel itt kellett volna keresztezni. A rajta levő 324-es gép csak füttyög, de nem bírja felhúzni az emelkedőn vonatát – amint utóbb kiderül – azért, mert rossz a homokoló berendezése.
Már 15 perce ácsorgunk, amikor az állomásból kerékpáron érkezik a szolgálattevő és intézkedik, hogy a mi 424- esünket akasszák le, menjen előre a váltóig és húzza meg az elakadt vonatot. A mozdonyvezető morog és valami olyasmit mond, hogy “nem adnak nekem azért egy fillért se”, de leakasztás után mégis azonnal indul és mozgásba hozza az 52 tengelyes K-szerelvényt. Alig negyedóra alatt vissza is tér, ám ekkorára már 37 percet “ránk vert” ez a nem várt epizód. Emiatt aztán most szurkolhatunk, hogy be tudunk-e menni Dombóvárra a 6120-as érkezése előtt. Mert ha nem, jöhet az újabb ácsorgás. Szerencsére sikerül, de a tervezett áthaladásból mégsem lesz semmi, mert be kell várnunk az útban levő 950/C számú vonatot.
No, ha már úgyis várni kell, a vonatvezető kihasználja az alkalmat és megbeszélést folytat a menetirányítóval. Megegyeznek: Szakály-Hőgyészig szabad az út, onnan vízvételezés után gyorsan tovább kell menni, hogy át tudjunk haladni Keszőhidegkút-Gyönkön. Ezzel az elhatározással indulunk tovább, most már 1075-ös vonatszámban 3.14-kor. Erősen szürkül már, amikor 4.02-kor bejárunk Szakály-Hőgyészre. Amíg a gép kezel és vizet vesz, Tombor elvtárs ismét értekezik a menetirányítóval, akinek tanácsára a vízvételezés meg is hosszabbodik három perccel, hogy az 1962/D-nek legyen ideje befutni Hidegkútra mire mi odaérünk és a keresztezésnek ne legyen akadálya. Így is korán érkezünk azonban, mert az 1962/C még nem futott be és nekünk ismét meg kell állni, igaz, hogy csak egy percre.
Innen azonban már csakugyan szabad az út, úgy hogy Rétszilason áthaladás közben kiáltják fel a 7877-es újabb vonatszámot. Már-már úgy látszik, hogy megállás nélkül befutunk Sztálinvárosba, de Nagykarácsonyban ismét megállás következik a 6870-es K-szerelvény és a 6822/II. keresztezése miatt. Hat óra 11 perctől pontosan 7 óráig tart az ácsorgás. Csekély vigasz, hogy innen aztán csakugyan nem kell többet megállni, mert a Sztálinváros előtti emelkedőn a gép csak lépésben húzhat felfelé, s így vonatunk 7.40-kor jár be első szocialista városunk állomásába.
A 6.39 órás menetidő így is azt mutatja, hogy a mozdonyszemélyzet, amelynek Pintér elvtárson kívül Herke és Mészáros fűtők voltak a tagjai, valamint a vonatkíséret jól dolgozott. A 2.03 órás ácsorgás azonban arra figyelmeztet, hogy a menetirányító és az állomási szolgálatnak még sok tennivalója van a vonatforgalom tervezésében, szabályozásában, hogy az irányvonatok útja zavartalan lehessen és megfeleljen azoknak a követelményeknek, amelyeket a XI. vasútüzemi értekezlet határozata megszab.

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros