Dunaújvárosi Hírlap – 1996. május 29.
Még a taps is szebben szólt
Kitűnő koncerttel avatták vasárnap Dunaújváros új hangversenytermét
Talán a vasárnap délután papírra vetett, optimistának csak izmos túlzással nevezhető baljóslatomat is cáfolandó, zsúfolt “ház” köszöntötte a muzsikusokat este a város új evangélikus templomában – az új koncertteremben. A kedvező előjelek sorát gyarapította, hogy a színlap három Bach-művet és nem egy neves szólistát ígért. Az ünnepi alkalomhoz méltó, emlékezetes koncerttel akart kirukkolni a Dunaújvárosi Zenei Egyesület az avatón. Kertelés, köntörből rakott fal nélkül, helyett, jó előre idevésem: valósággá lett a szándék. Ezt lehet hosszasan ragozni – a következő bekezdéstől erre teszek szerény kísérletet -, egy biztos: remek kedvcsináló volt a nyitóest, az elkövetkező hangversenyekhez nem nyújthattak át díszesebb ajánlólevelet…
Már az első darab jelzi, nem akármilyen élményben részesül a publikum: Bach h-moll szvitjének érzékletes, íves tolmácsolását hallhatjuk. A “főszerepben” Kaczander Orsolya. A fiatal fuvolaművész igézően pontos játéka, átgondolt frazírozása az első tételtől még “csak” gyönyörű “viadal” a darabbal, a másodiktól izgalmas szárnyalás, s a zenei egyesület Horváth Dénes dirigálta kamarazenekara – a harmadik tétel egy dinamikai botlását nem számítva – hű társ a repülésben. Ez Bach csodája (is), vitathatatlan: a könnyed trillákat, a fuvola-hegedű-csembaló vidám “beszélgetését” fájdalmas-szomorú zengéssel ellenpontozni, minden magasságos dallamba “belefogalmazni” a mélységet is…
Az E-dúr hegedűverseny előadása: ámulatból a bámulatba. A szólista, Fenyvesi Andrea expresszív, “kemény” játékkal jelentkezik (a főtéma visszatérése előtti szóló!), ám e határozottság azt is megengedi, hogy – a második tétel lassú, megfontolt előadásakor – instrumentumkezelése érzékeny és finom legyen. Az együttes most is partner, itt találok alkalmat kiemelni Horváth Dénes mindvégig szigorúan figyelmes dirigálását, valamint Horváth Péter remek csembalójátékát.
Zsúfolásig megtelt vasárnap az új evangélikus templom: az épület a város hangversenyterme is lesz. Az avatókoncertet a zenei egyesület kamarazenekara és neves szólisták (köztük Székely István zongoraművész, képünkön) közreműködésével rendezték
Igyekeznie kell a “tolmácsnak”, ha két Bach-szerzemény közé “szúrt” Mozart-művel kíván hódítani: Székely Istvánnak sikerül a bravúr. Mozart A-dúr zongoraversenye “lejön” – Székely invenciózus, a darab folyamatos hullámzását határozottan jelző játékának, valamint az immár fúvósokkal is kiegészült együttesnek hála. És még mindig nincs vége: befejező darabként újra Bachra esik a választás. D-dúr szvit. Hit és zene édestestvérek, kézen fogva járnak – elgondolkodhatunk ezen is, többször is. Lelki béke, a boldogság diadalkiáltása az első tételben, majd a gyász embertelenül emberi fájdalma, hogy aztán parttalanul áradjon a dallam megint, végig.
Nincs elég terem részletesen elemezni az új koncertterem akusztikai jellemzőit. Legyen elég annyi: még a vastaps is szebben szólt, mint a városban eddig bárhol…
– nyulasi –
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
