Fejér Megyei Hírlap – 1985. május 28.
A Dózsa városrész és háttérben a tanácsház toronyháza
62 ezer ember otthona
Iparváros a semmiből
1950 előtt, az adonyi járásban, a Duna-parti lösz fennsíkon egy jelentéktelen kisközség húzódott meg: Dunapentele. Az első ötéves terv előkészítése során, a magyar ipar nagyarányú fejlesztése érdekében új kohászati kombinát építését határozták el. A helyszínt – némi huzavona után – 1949. december 28-án a Minisztertanács 6957/1949. számú határozata jelölte ki.
Dunaújváros ezen a héten ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Az elmúlt három és fél évtized alatt nem csupán a vasmű és az eredetileg szerény méretűre tervezett lakótelep, hanem más nagyüzemek sora, könnyűipari és kommunális vállalatok is települtek a Dunapartra, s a hajdani római katonai tábor, Intercisa romjain 62 ezer lakosú, korszerű város nőtt ki a földből.
Az tagadhatatlan, hogy Dunaújváros: a szocialista iparfejlesztés, a szocialista építés egyik meghatározó láncszeme. A város és a Dunai Vasmű építésének történetét az alábbiakban Miskolczi Miklós: Város lesz, csakazértis című szociográfiája (Szépirodalmi Kiadó, 1980) alapján állítottuk össze.
A kezdetek
A Magyar Gyárépítő Nemzeti Vállalat szálláscsináló 1950. április 28-án két feladattal érkeztek Dunapentelére: előkészíteni az építőanyag-szállítmányok fogadását és ideiglenes és végleges lakóhelyet teremteni a később érkező építőmunkások számára. A hajón érkező építőanyag kirakásához és a meredek löszparton való feljuttatáshoz 1950. május 2-án kezdték meg a sikló építését, s a mai Béke tér helyén az első szállásépületek felhúzását.
Mit tartalmaztak az első tervek? Az első tervezési programjavaslat 1950 januárjában készült el az Állami Ipari Tervezőirodában, melynek alapján a szovjet Gipromez Tervezőintézet 1950 október végére kidolgozta a 45 kötetből álló vezértervet. A tervfeladat a Dunai Vasmű éves termelését 540 ezer tonna nyersvas, 480 ezer tonna acél és 280 ezer tonna hengereltáru gyártásában határozta meg. Ehhez az alaptevékenységhez évi 540 ezer tonna kokszot előállító kokszolóblokk építése (és kiegészítő vegyi üzemek) is járult. A város építését a Népgazdasági Tanács 1941 11 1950. számú határozata az alábbiakban irányozta elő: “Az első ütemként tizenkét hónapon belül ezer, ebből hat hónapon belül ötszáz lakás kerüljön megépítésre és 1950. december 31-ig meg kell építeni a vasútállomástól a vasműig vezető vasútvonalat”. A várostervezéssel megbízott Lakóterv az első épületek tervein kívül húsz hektár területre (a mai belváros) városrendezési vázlattervet is készített.
Az első üzemek
Az új város építésének első dokumentuma 1950. június 13-án kelt, a beszámoló “1. számú jelentés a D/1 munkahelyről” címet viselte és számot adott három barakk, egy raktár építéséről, a dunai sikló földmunkáinak előrehaladásáról. A Május 1. utcában pedig a 4. és 5. jelű épületek alapozása fejeződött be (A város első lakóháza, Május 1. utca 1-3). Ám a gépesítés nélküli, kezdetleges építési technológia az első év ezres létszámú építőmunkája ellenére sem ígért gyors haladást. Az építkezés meggyorsítása érdekében a Dolgozó Ifjúsági Szövetség október 15-én felhívással fordult az ifjúsághoz, az MDP Központi Vezetősége pedig novemberben közzétette a Dunai Vasmű építésével kapcsolatos határozatát.
Az MDP határozata 1954-ig négymilliárd forint értékű beruházással két kohó, acélmű, kokszoló, hengermű, erőmű és segédüzemek felépítését, valamint négyezer család számára komplett város építését irányozta elő. Az építkezésen 1951-ben tizenötezer, 1952-ben pedig harmincezer dolgozó munkába állításáról rendelkezett. Az új, de meglehetősen rendezetlen település mindjárt városi rangot kapott, a városi tanács 1951. május 18-án (kereken 34 éve) alakult meg, a település neve ideiglenesen Dunapentele lett. Ezt októberben a város lakóinak “kérésére” nagygyűlésen Sztálinvárosra, az épülő kombinát nevét pedig Sztálin Vasműre változtatták.
A vasmű első üzeme, az öntöde 1951. november 7-re készült el, melyet, többszöri határidő-módosítás után, az I-es kohó 1954. február 28-i, az acélmű 1954. augusztus 20-i, a kokszoló első ütem 1956. július 8-i és a II-es kohó 1957. október 19-i indítása következett.
Városépítés és letelepedés Dunaújvárosban
Hogyan lett város?
Az első állandó lakásokat – a számos barakk és szállásépület mellett – 1951 nyarán adták át, kezdett kialakulni néhány utca képe, közintézményeket és iskolákat emeltek. A nagy építkezést társadalmi munkások ezrei is segítették, a DISZ felhívására három éven át ifjúsági építőtábor működött a Duna-parton és a magyar gyárakból vasárnaponként önkéntes rohammunkások érkeztek. A társadalmi munkások száma már 1951-ben elérte a harmincezret.
Az a bizonyos húszhektáros belváros és a vasmű látképe
Az 1952-53-as tanévet ezer iskolás kezdte meg, elkészült a rendelőintézet, megnyílt a mozi, a hírhedt talponállók után az első éttermek, sőt 1953-ra a szálloda, a gimnázium két osztálya, a Diósgyőrből ide telepített kohóipari technikum és a zeneiskola megnyitása jelezte a városiasodást. Volt olyan esztendő, (1953), amikor csaknem ezerkétszáz lakást adtak át az építők. Ám az ország minden részéből toborzott, javarészt szakképzetlen munkásokból, az önként, vagy kényszerű áthelyezéssel jött szakemberekből, kitelepített “megbízhatatlan” elemekből csak évek hosszú során váltak dunaújvárosivá az emberek.
A sztálinvárosi DISZ-táborok története
Az összetartozás érzését a közös alkotás, a mostoha körülményekből az összkomfortos élet megteremtésének élményei erősítették. Sztálinváros neve a hangyabolyhoz hasonló, nyüzsgő – és nem ritkán szervezetlen – építkezéstől, tömegszállásoktól és alvilági figuráktól kapott kétes értékű csengést, amelyet csak lassanként koptattak le az akkor korszerű üzemek eredményei, az azóta sem látott lendületű társadalmi munkaakciók és amatőr kultúrcsoportok sikerei.
Hogyan vitathatnánk el a hat elemit végzett kubikostól lokálpatrióta érzelmeit, amikor a gumicsizmás-pufajkás korszakból este tanulva, bonyolult gépek kezelését elsajátítva jutott el különböző szintű termelési vezetői posztokra és távfűtéses lakásába? A dunaújvárosi 35 év az ilyenfajta közösségi és műszaki vezetői karrierek tömegét is felmutatta.
A tömegsportjáról is nevezetes város minden igényt kielégítő fedett uszodája
Népgazdasági jelentőség
A vasmű és a város fejlesztése – az 1954. évi és az ellenforradalom előtti megtorpanás, visszafogás után – az ötvenes-hatvanas évek közepéig kiegyensúlyozottan folytatódott. A város lassanként “belenőtt” a Duna-mellék és Fejér megye településszerkezetébe, egyre jobban megfelelt a rá ruházott részleges felsőfokú központ feladatkörnek is.
A Dunai Vasmű, amely a város létjogosultságát adta, 1950-1970 között az összes vaskohászati beruházás 37 százalékát kapta. Népgazdasági jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy innen kerül ki az ország nyersvastermelésének 34, acéltermelésének 31 százaléka, valamint durva- és finomlemez gyártásának 92 százaléka. De Dunaújváros már régen a szalmacellulóz- és papírgyártás, valamint a vasbeton előregyártás jelentős bázisa is. A Magyar Optikai Művek gyára képviseli a finommechanikát és újabban a számítástechnikában nélkülözhetetlen hajlékony mágnesszalag gyártást, a könnyűipart pedig fehérnemű üzem, fésűsfonoda, ruhagyár, és gyermekcipőgyár képviseli többek között. De igazságtalan volna a felsorolás, ha elfeledkeznénk a vasműt és a várost felépítő 26. Állami Építőipari Vállalat szerepéről.
Az ország első nagypaneles házgyára több mint húsz évig működött
A városnak napjainkban kiterjedt és korszerű kulturális- egészségügyi és gyermekintézmény hálózata van, fél tucat középfokú iskolájában, fém- és kohóipari főiskoláján, szakmunkásképző intézeteiben az egész környék számára képeznek szakembereket. Dunaújváros nemcsak a zsúfolt panelos lakótelepek, parkok, sportlétesítmények, hanem a nívós köztéri szobrok, képzőművészeti alkotások városa is.
Amiért város épült a pentelei fennsíkon: a Dunai Vasmű
Egyszóval minden erényével és hibájával az elmúlt negyven év, a szocialista Magyarország fejlődésének tükörképe, jól sikerült szülötte.
Zsiday Csaba
