·2024-04-16

Első utca első háza

Sztálinvárosi Hírlap – 1960. május 13.

Tízéves városunk első háza

Az idén ünnepeljük tizedik évfordulóját annak, hogy megkezdődött városunk építése. Tíz év nem sok idő, mégis elég volt ahhoz, hogy népünk hősies munkája nyomán felépüljön az első szocialista város, amely kőbe és betonba öntött eposza az emberi akaratnak, az emberi tetteknek. Tíz év nem sok idő, mégis ez az egy évtized – történelem számunkra. S kik alakították, formálták ezt a történelmet? Kőművesek, ácsok, útépítők, vasasok, kubikosok, segédmunkások ezrei és tízezrei, akik közül már sokan nincsenek is itt, de művük áll, s büszkén hirdeti erejüket, diadalukat.
Mert megfeszített erő és acélos akarat kellett a nagy építkezéshez. Különösen kezdetben, amikor még sok nehézség tornyosult az építő munka elé. Hiszen mi volt még akkoriban itt? A filmszínház helyén szőlő, a Május 1. utca környékén búza és kukorica. Tavasszal feneketlen sár, nyáron fullasztó por. Kevés járható út, s szűkösen csordogáló ipari víz. Az ivóvizet lajttal szállították a faluból.
Ilyen körülmények között kezdték meg a város első házát építeni: az első kocka-épületet.

Csatatér a búzaföldön

Ma már csak kevesen tudják, hogy az első ház helyén búza állt azon a májuson, amelyen kitűzték a nevezetes épület alapjait
– Térdig érő búzában kellett belegázolnunk, hogy megkezdhessük a városalapító, nagy munkát – emlékezik vissza az akkori idők tanúja, Hasszán Márton építőipari főművezető. – A búzából csak annyit kaszáltunk le, amennyi helyre szükségünk volt, a többit meghagytuk, hadd érjen meg. Vigyáztunk arra, hogy minél többet megmentsünk a termésből.
Egyszerre szinte csatatérré vált itt a föld. Tér volt valóban: a kép tökéletesen fedte a fogalmat, s a csatát sz építőmunkások vívták az idővel, anyaggal. Az óvárosi “vicinális” állomásról szállították az első kockaépülethez a téglát, s a Duna-partról hordták a homokot, kavicsot. Tutajjal vontatták a Szalki-szigetről, amely még akkor elvadult terület volt, ahol szúnyoglárvák és vízisiklók tanyáztak.
– Kik építették az első házat?
– Bajai építők.
Fábik József kőműves brigádja. A művezetőjük is bajai volt: Goreticsnak hívták. Később Árvái János művezető vette át a Május 1. utca építésének irányítását, aki az első ház kitűzője is volt. Talán mondanom sem kell, nem volt könnyű dolguk az első építőknek. A mélyépítő földmunkákat Matola József és Olajos Dezső kubikos brigádjai végezték. Ők is kemény harcot folytattak minden talicska földért.
Szóval nehéz vajúdó küzdelemben született meg tízéves városunk első gyermeke: az első kocka-épület.
Még nyersek voltak a falak, de az első ház már rangot, fejlődést jelentett az építkezés akkori stádiumában. A belső helyiségeket kifestették, dekoráció került a falakra, s egymásután költöztek be a különböző szervek: először a pártbizottság, azután az építők szakszervezete, a DISZ … Hamarosan ez a kocka lett az épülő új világ központja. Itt dobogott a felvonulás hónapjaiban a nagy építkezés szíve. Mit mond erről Kócsa László, az egykori pártbizottsági munkatárs.
– Nekünk sem volt könnyű dolgunk. De azért állított ide bennünket a párt, hogy legyőzzük a sok nehézséget: a port, a sarat, a havat, s nem utolsósorban az ellenséges elemek alattomos gáncsoskodásait. Kitartó, szívós munkánk nyomán egymásután alakultak meg a pártszervezetek, s kezükbe vették az irányítást.
– Ki volt akkor a pártbizottság titkára?
– Lombos Ferenc elvtárs.
Az első kocka nevéhez tehát valóban történelmi napok emléke tapad, mert itt volt a főhadiszállás, ahonnan az építkezést irányították, s az emberek nevelését, formálását is szívükön viselték.

Egy régi lakó emlékezik

A Május 1. utca 1 számú házban több régi lakó van. Az egyik közülük Szántó István, a Vasmű igazgatóság anyagosztályának vezetője. 1953 őszén költözött az épület egyik földszinti, háromszobás lakásába, s azóta itt él családjával megszakítás nélkül, boldogan és megelégedetten.
– Sose felejtem el a napot – mondja – amikor kézhez kaptam a Vasmű igazgatójától a kiutalást. Boldogan vettem át, mert hiszen a város első épületébe költözni, ez akkor a megbecsülés és a kitüntetés egyik legszebb jele volt. Azóta is itt lakom, s talán már el sem tudom képzelni másutt az életet, annyira szívemhez nőtt ez a lakás és a szép környezet, amelyre ablakaim nyílnak. Így beszél, ilyen ragaszkodással az egyik régi lakó. Hasonló érzéssel gondolunk most mi is, a tizedik évforduló küszöbén az építőkre, akik közül már sokan távol vannak, de az első ház, az első épület falai és messzire táruló ablakai hűen őrzik emléküket: kezük munkáját és szívük szeretetét.