Mérték: a jövő

Fejér Megyei Hírlap – 1975. január 15.

A munkásművelődés dunaújvárosi központja

Mérték: a jövő

A 30 millió forintos beruházással készült épületben számos klubhelyiség, szakköri szoba és oktatóterem áll a látogatók rendelkezésére
fotó: MTI/Jászai – Pártélet 1974

– Láttam ennek a háznak a születését…
A ház: a dunaújvárosi Munkás Művelődési Ház.
S aki a születését látta: Szántó Péter, népművelési előadó, a művelődési ház ifjúsági klubjainak felelőse.

A város szívében

Hajdanában (Dunaújvárosban ez nem jelenthet többet húsz-huszonkét esztendőnél) valakinek az jutott eszébe, hogy a magyar zene nagyjairól nevezzék el a város két egymásba kapcsolódó lakótömbjét. Így kapta a városrésznyi két háztömb az Erkel-kert és a Liszt Ferenc-kert elnevezést. Még az ott fölépült étterem is ehhez igazodott: Vígadó lett a neve.
Egyik oldalon nem messze a Duna folyt, a másik oldalon az Óváros felé nyújtózó völgy húzódott. Az Erkel-kert és a Ságvári városrész közötti területre stadion készült volna, a még megmaradt üres helyre a Barátság liget zöldjét szánták
Akkor – mondom: hajdanán – úgy látszott, ott lesz az ifjú város egyik széle.
A Barátság liget sokáig valóban a városszél “rangját” viselte. Az építők telepei mögött afféle füves-gazos grund húzódott, ahol a környék gyerekei Robin Hood-ot, s talán még Tenkest is játszottak. Talán még Szántó Péter is megfordult ott – Peti korában.
Most ott áll a ház, a munkásművelődés dunaújvárosi központja.
Ott áll a ház, a mai város szívében.

Klubövezet

Szántó Péter, aki nemcsak látta a ház születését, hanem a helyét is ismerte, a hepehupás “ligetet”, a dunaújvárosi időmérték szerint őskori (tíz évvel ezelőtti) városszélt, most műmárvánnyal borított falak előtt a “hall” rendeltetéséről beszél. Kötetlen találkozások, előadások színhelye az a helyiség, legközelebb a bejárathoz.
S az igazi dunaújvárosi őskor egykori kultúrházának látogatója ide talán be sem merne lépni. (Nem a Bartókra, hanem az egykori barakkra gondolok,) Ez a gondolat most meg sem fordul senki fejében, jönnek, olvasgatnak, beszélgetnek, tévét néznek, vagy amihez éppen kedvük van.
Nem, ezt a házat már nem lehet a múlthoz hasonlítani.
Klubhelyiségekbe nyitunk be, az elhelyezett képeket nézegetjük: itt a jövő kezd mértékké válni.
A klubövezet – Szántó Péter fogalmazta így meg – ha jól számoltunk, huszonhét helyiséget foglal magában. Mindegyik külön műalkotásnak is megfelelne, de együtt, összképében az övezet – a jövő övezete. Kényelem, otthonosság, megtervezett, megalkotott esztétikum.

Gyerekek a bábszakkörben
fotó: Veszprémi Napló /1974

A nyugdíjasok klubjában a “bácsik” helye dohánybarna berendezéssel csöndes pipaszóra buzdít, beszélgetésre “trécselésre”, a nyugdíjas nők klubhelyiségének élénkebb (de azért visszafogott…) színei. A gyerekek helye – mesevilág. Az apróságokhoz méretezett bútorok, a rengeteg játék, a kedves felügyelőnénik gyermekparadicsommá tették máris azt a helyiséget. Szánt szándékkal nem óvónőket írtam, hiszen a művelődési házban gyermekmegőrzés címen foglalkoznak a kicsikkel. Amíg apuka, anyuka például előadást hallgat, angolt, oroszt, vagy más nyelvet tanul, kisgyereke ott töltheti az időt, a mese-megőrzőben. Jó lenne minden klubot sorra-rendre bejárni, az ott folyó munkával, élettel ismerkedni s számot adni róla. Nem emléknek, hanem példának.

Kisgyermekek a Művelődési Ház “gyermekmegőrzőjében”
fotó: MTI/Szilágyi Pál – Magyar Hírlap /1974

Még csak a kezdet

A ház, mostani állapotában még csak a kezdet. Az első lépcső – ahogyan Dunaújvárosban mondják. A későbbiekben színházteremmel, étteremmel, nagy közös összejövetelekre alkalmas helyiségekkel bővül. A tervekben mindez már megfogalmazódott, a rajzasztalokon már kibontakozott a képe a művelődési ház végső formájának.
Megvalósulásának fő eszköze ugyanaz, ami az első menetben már győzelemmel szerepelt: az összefogás. A dunaújvárosi üzemek, vállalatok anyagi támogatása, a dunaújvárosi munkások, Dunaújváros minden lakója önzetlen lakóhelyszeretete.
Amint Molnár Andrásné, a Munkás Művelődési Ház igazgatója a megyei közművelődési aktíván elmondta, nemcsak a megvalósító erő volt az összefogás, de a fönntartó is. A Dunai Vasmű, mint a város életét meghatározó legnagyobb gazdasági egység, milliókkal járul hozzá a működési költségekhez. Abból kiindulva teszi ezt, hogy a szocialista nagyüzemnek nemcsak acélt kell adnia az országnak, hanem művelt, kulturált munkásokat is.
A ház ebben az utóbbiban máris igyekszik betölteni nemes hivatását. A megteremtett lehetőséget, az otthonos, kulturált klubhelyiségeket, a százhatvanezer kötetes könyvtárat élő, eleven tartalommal töltik meg nap mint nap. Szabadegyetemi előadások, szakköri foglalkozások, brigádtalálkozók, művészeti estek egész rendszere áll csatasorba a dunaújvárosiak – főleg az ezernyi munkásfiatal – művelődéséért, kulturális előrelépéséért.
A munkának még csak a kezdeténél tartanak, hiszen alig két hónapja nyílt meg a művelődési ház. A kezdeti eredmények máris biztatóak: naponta átlag 800-1000 látogató tölti ott idejét, vasárnap ennél is több. A számok mutatják, sikerült valóban vonzó, a város lakóinak minden rétegéhez szóló programot alkotni. Első helyen – erre kötelezi a nevében kifejezett hívatottság – természetesen a munkások, közülük is a munkásfiatalok szerepelnek.
S nem véletlen, az igazgató Molnár Andrásné mellett dolgozó munkatársak (öten vannak) valamennyien fiatalok. Sőt: millenniumát élő város mértékével nagyon-nagyon fiatalok. A huszonhárom esztendős Szántó Péter talán a legidősebb közöttük…

– Láttam ennek a háznak a születését – mondja Szántó Péter, s vallja, érzi a városépítők máshol nem érezhető, mással nem helyettesíthető nemes büszkeségét.
A ház, a dunaújvárosi Munkás Művelődési Ház, amelynek látta falai emelkedését, él, lélegzik klubtermeivel, beszél nyelvi laborjával, és kacag gyermekbirodalmával.
Munkájával új kezdődött Dunaújvárosban.
Szép példát mutató, jövőt rajzoló új.