RÉGÉSZETI NAPOK
a
DUNAÚJVÁROS MESÉL
oldalon
2026. június 4. – 2026. június 18.
A Hírlap – 1991. június 11.
Ásnak még az Öreghegyen
Magyar sírokat is leltek
Több meglepetést is tartogatott az Intercisa Múzeum régészeinek a tavaly novemberben megkezdett öreghegyi ásatás. Mára már a hetvenhatodik sírt is feltárták, s a római kori szemétgödrök és kemencék mellett XI. századi magyar sírokat is leltek. A kettős meglepetést tartalmazó ásatás során kiderült, hogy a legtöbb sír már rabolt és bolygatott volt, ám a kerámiák alapján, valamint a csontok antropológiai vizsgálata után már egyértelműen lehet majd következtetni arra, hogyan is éltek itt provincialakók, s később a magyarok.
_________________________________
A Hírlap – 1991. július 19.
Amikor leomlott a löszfal…
Jupiter, villámokkal
A kezemben tartottam: egyszerű, fakó színű gyöngysor. Látszólag jelentéktelen, szabálytalan alakú, kopott, poros gömbfélékből áll. És mégis… Óvatosan csúsztattam vissza a papírdoboz puha bélésébe. Ezerhatszáz évvel ezelőtt viselhette egy kislány, akinek halotti ruháját díszítette ez a lánc. Elképzelem, egészen napjainkig legfeljebb csak a gyermek édesanyja érinthette meg, amikor átfűzte kislánya nyakán. Félelmetes, lenyűgöző vagy döbbenetes – keresem a megfelelő szót, de egyik sem fejezi ki pontosan azt, ahogy időt, teret és életeket átugorva kapcsolatokat teremtenek a tárgyak. Az egykoriak mindennapjaihoz tartozó, mára különlegessé, egyedivé, értékké váló apróságok: edények, ruhadíszek, ékszerek, érmék, szerszámok vagy éppen csak egy gödör, amelybe hulladékjaikat, kacatjaikat dobták.
Bizonyítékok. A múlandó múlhatatlanságára. A folyamatosságra. És ezekre a mában élőknek mindig és mindenkoron szüksége van.
A régészek jól tudták, az örehegyen “emlékeket” őriz a föld. De se pénz, se lehetőség, míg…
– Tavaly nyár végén megindult, omlani kezdett a löszpart – mondja Pongrácz Zsuzsa, az Intercisa Múzeum régésze, az ásatás egyik vezetője. – Ekkor végre lehetőségünk nyílt a feltárásra, amelyet B. Horváth Jolánnal folytattunk. Kezdetben egyszerre dolgoztunk a rézsű építőivel, ők a terepet alakították, mi mentettük, ami menthető, de ezt nem lehetett sokáig bírni. Itt még félig ásva egy sír, ott meg már lehet, hogy eldózerolták. Végül leállítottuk a munkát, s a leletmentésen dolgoztunk, dolgozhattunk egészen december közepéig. Majd a rövid téli szünet után márciustól ismét a területen voltunk. Sietnünk kellett. Sürgettek az építők, a szomszéd telektulajdonosok, s megosztotta az energiánkat a különböző érdekek miatt vívott apróbb és nagyobb csaták. De a leletmentésre pénzt kaptunk az önkormányzattól, így szerdán be is fejezhettük a munkát. Úgy véljük, mindent feltártunk, s a gödrök eltűnhetnek, a rézsű elkészülhet. Nem lesz se ásatás, se partomlás.
A néhány hónap alatt közel száz sírt tártak fel. A terület nyugati része római kori, III-IV. századi temető, keleti fele, néhány helyen érintkezve az előbbivel egy XI. századi magyar temetkezési hely.
A római sírok jelentős részét már kirabolták. A magyar sírok ugyan kevésbé voltak feldúlva, de az akkori szokás szerint tárgyakat már alig tartalmaztak. Mégis értékes, érdekes leletekre bukkantak köztük kiemelkedő egy különlegesen szépmívű Jupiter-szobor. A római főisten bronzba öntött alakján épen maradtak a rajzolatok: a ruharedők, a haj göndör tincsei, a kézbe fogott villám. És vannak későrómai pénzek, ezüst- és bronzveretes övcsat, gyöngyök, fibulák…
De a XI. századi magyar sírok is érdekességgel szolgálnak. Igazi csemegét jelenthet a régészeknek egy a szokásostól eltérő formájú hajkarika is.
– Az ásatást követi csak a valóban hosszadalmas és aprólékos munka – állítja a régész. – Értékelni, elemezni kell a talált tárgyakat, csontokat, s csak ezt követően vonhatunk le következtetéseket. Azt azonban már most állíthatjuk, hogy fontos volt ez az ásatás, városunk kora árpádkori emlékeit eddig ismertük még. A munka eredményét azonban szeretnénk minél előbb egy kiállításon bemutatni.
Száz sír, rómaiak és magyarok maradványaival. Van, akit téglákkal takartak, másokat deszkalapok közé préseltek. S van, akinek földi maradványait össze-vissza dobálták a sírrablók. A csontvázakat antropológus vizsgálja majd. A cserépdarabok, nyakláncok, hajkarikák pedig lassan kiegészülnek, és kiegészítik egymást. És tudásunkat. Olyan dolgokkal, amelyekről nem szólnak a krónikák.
fgy –
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
