Szabad Ifjúság – 1952. január 20.
1095 százalék – vakológéppel
Szlipcsevics István sztálinvárosi kőműves ifjúmunkás nagyszerű újítása
Szlipcsevics István sztahanovista kőműves, ifjúsági brigádvezető, már “maradandó” nyomot hagyott Sztálinvárosban. Azt is mondhatnék: örök időkre beírta nevét a város történelmébe. Eddig egy ötemeletes és egy háromemeletes ház építésében vett részt. Sok tanítványa van, akik tőle tanulták meg szeretni a munkát. az épülő házakat. S még a tanítványainál is több a barátja. Mindenki tudja róla: kemény fából faragták, mestere a szakmájának, szíve, lelke benne van a munkájában.
Mégis – az új hír, amely sebesen szerte szállt a városban – meglepte a legközelebbi barátjait is. Szlipcsevics István brigádja január 11-én 1095 százalékot teljesített.
Arról beszélgettünk Szlipcsevics elvtárssal: minek köszönheti kiváló eredményét?
Gondolkozott. “Mivel értük el a nagy eredményt? Azt hiszem. azzal, hogy mi a brigádban szeretjük egymást. Nemcsak munkatársak, hanem barátok is vagyunk.”
Tíz hónapja, amikor a Szlipcsevics-brigád tagjai a kis falusi házakból először léptek Sztálinváros épületeinek hatalmas állványaira, még csak 70-80 százalékot teljesítettek. Akkor is törődtek egymás munkájával, de hogyan? Úgy, hogy ha valamelyikük rosszul dolgozott, azt ledorongolták: “Megeszed előlünk a kenyeret.”
S mit csinálnak ma? Most is figyelik, bírálják egymást, de mindezt nagy szeretettel, gonddal. Szlipcsevics elvtárs például megfigyelte: ki milyen munkán tud a legjobban dolgozni. Kitűnt, hogy László József például kitűnő alapfalazó, de Német Ferenc a simítási munkát végzi a legügyesebben. Szlipcsevics elvtárs jól megfigyelte ezt, és aztán lehetőleg mindenkit arra a munkaterületre osztott be, amelyhez a legjobban ért.
Az összeforrottságot, a barátságot mutatja az a szeretet is, ahogy tanítják, nevelik egymást. Német Ferenc elvtársnak hosszú ideig nehezen ment a gyorsfalazás. A brigád tagjai nem nyugodtak bele ebbe, László József úgyszólván naponta foglalkozott vele, tanította. És Német Ferenc ma már az egyik legjobb gyorsfalazó a brigádban.
Szlipcsevics István a Béke és Szabadság címlapján
Mégis, a baráti szeretet, az összetartás ellenére olykor olyan keményen bírálják egymást, hogy aki nem ismeri őket, azt hiszi: veszekednek. Szlipcsevics elvtárs a saját példáját mondja el: “December 21-e előtt a szokottnál is gyorsabban dolgozott a brigád. A téglahordók talán még sohasem járták meg annyiszor a B/I-es épületet, mint ezekben a napokban. Én ekkor elhatároztam, hogy brigádom teljesítményét 500 százalék fölé emelem. Az eredmény eléréséért a tervtől eltérő utasítást adtam a brigád tagjainak: hagyjátok abba a belső falazást, gyerünk az oldalfalazással! A tervszerűségtől való eltérés később megzavarta a brigád munkáját. S így, miattam több mint fél napra állt a munkánk. Csak hallotta volna elvtárs, mit kaptam tőlük. Alig győztem hallgatni. Persze, jogos volt a harag…”
Az épületek felől nótázó ifjúsági brigádok jönnek. A dal kedves csengése beszűrődik hozzánk is.
Talán a szovjet dal hallatára Szlipcsevics elvtárs maga is Moszkváról, a Szovjetunióról kezd beszélni. Szinte ünnepélyesen mondja: “Elvtárs, én itt, Sztálinvárosban ismerkedtem meg a gépekkel. Esténként, amikor mások már lefeküdtek, én kint jártam a gépek között és ismerkedtem a szovjet darukkal, szállítószalagokkal és sok-sok más géppel. Nagyon megszerettem a gépeket. Szovjet sztahanovistáktól, Makszimenko és Karcsenko elvtársaktól megtanultam: a gép az ember barátja.”
Forradalmi lépés. Szlipcsevics István, az egyszerű fiatal kőműves szakmáját akarja gépesíteni!
És nemcsak akarta. Megtette!
Szovjet sztahánovisták a Dunai Vasműnél
Csaknem három hónapja történt, hogy először hívta össze brigádját és a gépesítésről beszélt velük.
“Elvtársak – mondotta a brigádértekezleten -, az utóbbi időben érdekes dolgokat figyeltem meg. Rájöttem, hogy a vakolási munka nemcsak nehéz, hanem az ország számára nagyon költséges is. A kiadás 20 százaléka minden épület felépítésénél többnyire vakolásra megy. Vagyis, ha az épület százezer forintba kerül, akkor húszezer forintot kell az államnak vakolásra költenie. De emellett arra is rájöttem, hogy a szovjet sztahanovisták nem kézzel, hanem géppel vakolnak. A szovjet kőművesek munkája nemcsak könnyebb és nemcsak olcsóbb, hanem legalább tízszer gyorsabban is dolgoznak, mint mi. Én úgy gondolom, ha Makszimenko elvtárstól meg tudtuk tanulni a gyorsfalazást, akkor a gyorsvakolást is bevezethetjük.”
S a szavakat tettek követték. E naptól kezdve Szlipcsevics elvtársat gyakran lehetett látni, amint a szovjet szakkönyveket olvassa. Nehéz, érdes kezében darabosan forgott a ceruza, de mégis egyre többször írt. Hétről hétre látták, amint – olykor éjszakákon át – tanulmányozta Karcsenko szovjet gyorsvakoló gépének műszaki leírásait. Szabadidejének szinte minden percét születő alkotására: a vakológépre szentelte. Szabadsága alatt felutazott Budapestre, az üzleteket, üzemeket járta naphosszat, hogy megszerezzen egy-egy alkatrészt a géphez. Valóban ráillett, hogy “tíz körmével harcol” az eredményért. Mert bizony sokszor kellett harcolnia. Maga a főmérnök is – akinek bemutatta a vakológép tervezetét – lekicsinyelve mondta: “Gyerekes ábránd az egész.” S amikor már a kész gép tervezetét adta be, több mint egy hónapig “gondolkoztak” felette.
Január 11-én megszületett a siker!
A fiatalok százai várták ezt a pillanatot. Január 11-én több ifjúsági brigád ment ki munkaidő előtt az építkezésre, hogy Szlipcsevics elvtárssal együtt legyen, amikor az utolsó szerelési munkát végezte gépén. Korán reggel néhány helyen még hibás volt a gép:, csomós volt a szórás, baj volt a minőséggel. Szlipcsevics elvtárs ezúttal utoljára szerelte szét a gépet, hogy utána még szilárdabban erősítse fel a habarcsszórócsövet, a csatornát, amelyen keresztül a habarcskeverőgéptől a szűrőig siklik a malter.
Délelőtt 11 órakor a vakológép ismét megkezdte a munkát. Most már egyenletesen szórta a habarcsot, s szinte percek alatt végezte el egy-egy szoba beszórását. A fiatalok arcáról – akik a gép körül álltak – bárki leolvashatta: megértették, hogy ifjúmunkástársuk most nagy győzelmet aratott, s ez a győzelem az övék is. A munka, az alkotás szeretete tette erőssé Szlipcsevics Istvánt és ezért győzte le az akadályokat, diadalmaskodott a technika felett.
A vakológép az első nap 1095 százalékot teljesített. A gép használatával mintegy 15 habarcsszállító segédmunkás szabadult fel, akik ezután más munkát végezhetnek. A Szlipcsevics-brigád ezentúl előreláthatólag négy szoba helyett 20-25 szoba vakolását végezheti el naponta. A vakológép azonban még nincs teljesen kész. Szlipcsevics elvtárs maga mondja: “A gépen jelenleg csak durva vakolást lehet végezni. De rövid időn belül a sírna vakolásra is alkalmassá teszem.”
Késő délutánra járt már az idő, amikor befejeztük a beszélgetést Szlipcsevics elvtárssal. Már távol jártunk, amikor csendes hangon utánunk szólt: “Elvtárs, ha valóban megírja, hogy minek köszönhetjük kimagasló eredményünket, ne feledkezzen meg arról sem: én itt, Sztálinvárosban tanultam meg igazán szeretni a mi hazánkat. Nekem a haza iránti szeretet adott erőt a legnehezebb pillanatokban.”
Földesi József
