Kis Ujság – 1949. december 7.
Látogatás Dunapentelén,
ahol már megkezdték az ötéves tervmunkát
Dunapentele, december hó eleje
Dunapentele előtt érkezünk el a Csepel-sziget déli csücskéhez. A Duna itt újra egy mederbe folyva kiszélesedik. De bármilyen széles is a nagy folyam és bármilyen kihívóan éles partmenti törésvonulat próbálja szembeállítani Pentelénél a Dunántúlt, a költők “lágy Pannóniá”-ját a kemény Alfölddel, az ellapályosodó Mezőség itt az ellentétet megnyugtatóan kiegyenlíti. Mégpedig az Alföld javára. Pentele, noha dunántúli község, földjével és népével mégis sokkal inkább hasonlít a szembenlévő – balparti – Kiskunságra, semmint valamely tipikus dunántúli tájra. Ez a tény akkor is kitűnik, hogyha hajóval érkezünk Dunapentelére s akkor is, hogyha vasúton közelítjük meg.
A vasútvonalat a községtől három kilométerre húzták meg. Az építő társaság ugyanis annakidején nem a magyar nép utazási és teherfuvarozási szükségleteit akarta vele kielégíteni, hanem a gyarmatosító Bécs hadiszállítmányozási érdekeltségeit. A lakájlelkű régi földesurak örömére. Ez utóbbiak a legképtelenebb vasútellenes babonák terjesztésével próbálták eltitkolni a ténybeli igazságot, hogy mennyire nagyobb hasznot húzhatnak a vasútból, mint a pentelei dolgozók. Széchenyi első gőzhajóinak áldásaként azonban itt még a vasútépítés korszaka előtt megtört a gépellenes babonák népléleknyomorító varázsereje. S ha a vasútállomást csak azért átkozták meg sokezerszeresen, mert nagyon messzire építették föl a falutól és esős időben az odavezető úton térdigérő sárrá dagadt a nehéz lösztalaj, annál közelebb kerültek a hajóállomáshoz, a lassúbb, de olcsóbb viziúthoz.
Nyílegyenes betonút a mohácsi kombinát felé
Az új rend Magyarországának közlekedési kormányzata közelebb hozta a községhez a vasutat is. Sármentessé tette a vasútállomáshoz vezető utat és gyönyörű, gyors, áramvonalas autóbuszokkal is megkönnyítette az utazó nép kényelmét. Dunapentele lett azonfelül az egyik főállomása ama széles modern betonútnak, amely csaknem nyílegyenes vonalban köti össze Budapestet az ötéves tervben kiépülő mohácsi kombináttal. Most fejeződtek be az út Ercsi-Dunapentele közt húzódó szakaszának építési munkálatai s a téli időszak sem szakítja meg az útépítés folyamatosságát. A legmodernebb mélyépítési gépekkel dolgoznak, hogy még az előirányzott idő előtt készen adhassák át nagyszerű rendeltetésének az új utat. Nemcsak kanyarmentes lesz ez az út, de lejtőmentes is. Számos viaduktot építenek Budapest és Mohács közt, hogy magassági görbületek ne akadályozhassák a gépkocsik, autóbuszok, teherautók idekívánkozó forgalmi tömkelegét.
Bebrits Lajos közlekedésügyi miniszter átvágta a nemzetiszinű szalagot.
Ezzel átadta a forgalomnak az új műutat.
fotó: Fortepan/UVATERV
Felavatták az ercsi-dunapentelei műutat
Dunapentele négyezer lakosából négyszáz embert foglalkoztat ez az útépítő és viaduktépftö munka. Mintegy négyszázra tehető azoknak a szegényparasztoknak a száma is, akik az 1945-ös demokratikus földreform során már nem juthattak földhöz s így különféle ipari, építési vagy mezőgazdasági bérmunkából élnek. Míg a multban sok volt az úgynevezett “fölösleges ember”, nagyon megnőtt a munkatartalék-sereg száma, ma már a szükséghez képest alig lehel – ha egyáltalán lehet – az újabb munkálatokhoz elég munkáskezet kapni.
Előadag az ötéves tervből
– Mi máris szép előadagot kaptunk az ötéves terv áldásaiból – jelenti ki Csatári János kisparaszt -, mert az ötéves tervben fölépülő mohácsi kombináthoz vivő út kiépítése jó munkához és jó keresethez juttatott mindenkit, aki csak munkát keresett.
Nemcsak a földtelenek találnak kereseti alkalmakat a mélyépítési munkálatoknál, de a földes kisparasztok is, akik a téli idényben nagyon szívesen szegődnek el a jólfizetett nagy építkezésekhez. S nemcsak mélyépítkezési munkálatokhoz keresnek állandóan tömeges számmal jelentkezőket, de magasépítkezésekhez is. A felszabadulás óta egy négyszáz lakosú új telep épült s most negyven család számára még egy újabb telep épül. A nemzeti vállalatok építési munkálatait igen arányosan egészítik ki a helybeli ács- és kőműveskisiparosok szövetkezéses vállalkozásai.
– Helybeli kisiparosaink közül – tájékoztat a községházán az egyik vezetőférfiú -, sajnos, még csak az építési szakmájú kisiparosok látják be a szövetkezés nagyobb hasznát és közérdekű előnyeit. De arra törekszünk, hogy a többi kisiparos is igyekezzék az ácsok és kőművesek jó példáját követni.
– Már csak azért is szükségünk van korszerűen gondolkodó és cselekvő kisiparosokra – veszi át a szót az egyik DÉFOSz-vezető dolgozó középparaszt -, mert az általános földmívesszövetkezetben a parasztság nehezen haladhat előre a helyi kisiparosok élénk bekapcsolódása nélkül. Nagyon keveset érnénk el azonban olyan kisiparosokkal, akikben nem ért meg eléggé a dolgozók közösségi szelleme.
A katolikus templom tornyát a második világháború után ideiglenesen helyreállították, mai formáját 1964-ben nyerte el
A DÉFOSZ és a termelőcsoport
A DÉFOSz-nak egyébként 450 tagja van s ezek javarészt az általános szövetkezetnek is tagjai. Mind a dolgozó parasztok szövetségében, mind pedig az általános földmíves szövetkezetben számban és súlyban a szegényparasztok vezetnek. De szép számmal vannak vezető tagok közt a munkások mellett dolgozó középparasztok is, amellett néhány haladó értelmiségi is. Termelőcsoporl még csak egy van, tizenhat taggal, akik száznyolcvan hold területen gazdálkodnak példaadó módon.
– Azért van csak egy termelőcsoportunk – mentegetőzik az egyik szövetkezeti irányító -, mert embereink javarészét jobbára az építési munkálatok kötik le. Aztán többet is használ egyetlen olyan termelőcsoport, amely jó példát ad, mint száz silányan működő. Hát mi azt akarjuk, hogy legyen egyelőre csak egy. De ez az egy termelőcsoport aztán olyan kitűnő példát adjon a közösségi munka erejéről, hogy minden dolgozó paraszt meggyőződjék azon keresztül a társas gazdálkodás előnyeiről, nagyobb jövedelmezőségéről.
Wogyiczky Mihály, a termelőcsoport vezetője arról tanúskodik, hogy csoportjuk nem “idegen test” a dunapentelei általános földmívelő szövetkezet életében. Nemcsak megértést, de támogatást is kapnak az anyaszövetkezettől. Hálásak is lesznek a támogatásért. Igen hamarosan megjavítják a község marha- és sertésállományát, aminek minden dunapentelei dolgozó igen nagy hasznát veszi majd. A legelő megjavításában is a termelőcsoport jár legelőt. Nagy hátrányt kell itt is behozni, mert eddig az volt a helyzet, hogy nem volt valódi községi legelő.
– Volt ugyan egy “községi legelőtársulatunk” – magyarázza az egyik jegyző -, de az néhány basagazda kiváltságos tőkés részvénytársasága volt. Ezek csak azon őrködtek, hogy a részvénytöbbséget ne adják ki a kezükből. Nagy pénzt szedtek be a szegényparasztoktól és a dolgozó középparasztoktól, anélkül, hogy a legelőt fejlesztették volna. A sertéslegelő is e basagazda-klikk kezében volt a tenyészkanokkal együtt. Ez utóbbiakat egyébként oly hitvány módon kezelték, hogy szabotázsszerűen lerontották a község dolgozó parasztjainak sertésállományát. A veszélyt azonban végkép elhárítottuk úgy, hogy községesítettük a legelőt s az általános szövetkezet biztosítja, hogy ezután gyönyörű tenyészállataink legyenek.
Harc a tüdővész ellen
A népjóléti bizottságok a kisparasztok vezetésével megjavították a közegészségügyi állapotokat is. Pentelén a felszabadulás előtt a halálesetek negyven százaléka volt tuberkulotikus eredetű. A tüdőbajt a fiatal nemzedéknél most egészen megállították. Minden kritikuskorú felnőtt és iskolásgyermek átment a tüdőszűrővizsgálaton s a betegeket azonnal a legkorszerűbb gyógykezelés alá vették. Dunapentelén nemsokára egyáltalában nem lesz tüdővészes halál. S maga a halálozási hányad is lecsökkent a csecsemőhalandósággal együtt. Míg a múltban minden gyümölcsszezonban rengeteg áldozata volt a hastífusznak, az idén már alig volt egy-kél megbetegedés s a mi volt, az se volt halálos.
Simonyi-kastélyban később tsz-központ működött, majd bontása után ma a TESCO áll a helyén
Több mint nyolcezer kataszter hold határterülete van Dunapenlelének s ennek több mint fele a falu négyezer lakosával szemben négy földesúr kezében oszlott meg: a Sigray-, a Dóra-, a Földváry- és Simonyi-birtokokon. A négy földesúrnak négy pusztája volt – mellesleg már már szinte úgynevezett kabalisztikus számként jellemző Dunapentelén “4”-es számnak ily gyakori ismétlődése – s a négy puszta egyikén sem volt villanyfény és iskola. Az egyik földesúr ugyan bevezette a villanyt a pusztáján, de nem a béreslakásokba, hanem csak az – istállóba. A népi demokrácia most a volt béresek lakásaiba és az istállókba egyaránt bevezette a villanyfényt. S nem rejti véka alá a szellemi világosságot sem, amelynek titkaiba most vezeti be a dunapentelei puszták népét is.
Frank Zsigmond rácdombi kastélya, mely egy meg nem valósult útépítési program áldozata lett 1949-ben
– Mind a négy pusztán egy-egy iskolát nyitunk – újságolja a község egyik kultúrvezetője -, a felsőosztályosokat pedig szövetkezeti gépkocsin járattatjuk majd a községbeli iskolába, hogy ne kelljen lucsokban és téli hidegben kilométereket gyalogolniok többé.
Új típus-parasztházak
Megtekintjük az újtelep házait és a szövetkezéses újabb építkezést. Jól aláépített, modern kétszoba-konyha-éléskamrás, egészséges típusparasztházak épülnek: általában fürdőszobának is használható mosókonyhákkal. Az újonnan fölépített házak már mentesek a régi, rossz “hagyománytól” – a nedvességtől, a talajvíz felszívódásától s egyebektől. Nagyablakú szobákat képeznek a régi parasztházak szűk kis ablakai helyett, hogy mindenfelé beáramolhasson az egészséges levegő, a pirosító napfény. S amilyen népszerűvé válik a bűnös múltból örökölt babonákkal szemben a testnek a példás ápolása, a korszerű népegészségügyi felvilágosodottság, az életkor meghosszabbítása a korai öregedés elleni biztonságos védekezés, ugyanúgy világosodnak meg a dunapentelei dolgozó nép lelki szemei is a kultúra értékei iránt. Hogy soha többé vissza ne térjen a földesúri és nagytőkés világ halalma és végérvényessé váljék a felszabadult nép győzelme a poklok felett.
Nagy Tibor
Janitsáry-kúria
Felhasznált képek:
Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros fényképeken
