Élet és Tudomány – 1949. május 15.

Mohács! A leggyászosabb csengésű ma­gyar helységnév hallatára vagy olvastára önkéntelenül is a mohácsi vész jut eszünkbe. Pedig az ingoványos dunaparti csatatéren nem a dolgozó magyar nép szenvedett vere­séget, hanem csak elnyomó urai: a köz- és főnemesség. Persze, a másfél évszázados török hódoltságnak a magyarság dolgozó tömegei is mérhetetlen kárát látták. De a hódítók általában még mindig kegyesebbek voltak hozzájuk, mint a bosszút lihegő köz­nemesség, mely a Dózsa-féle parasztforrada­lom féktelen megtorlása után törvénnyel is jobbágysorba taszította, röghöz kötötte a parasztságot.

TEGNAPELŐTT

Mert mit is akart Dózsa György és a földesurak rabigájában sínylődő magyar parasztság, amikor – 1514-ben – síkraszállt jogaiért? Jogait: az ősi egyenlőséget és a kiszipolyozó, kegyetlen és gögös köz­nemesség hatalmának és előjogainak megtörését.
És alig kétséges: ha az első, egész ország­részeken fellángoló magyar parasztforrada­lom nem bukik el, az ország megmenekül­hetett volna a mohácsi csatavesztéssel be­következett török hódoltság katasztrófájá­tól. Hiszen 1514 előtt a magyar parasztság teljes tudatában volt a török veszedelemnek és addig mindig késznek mutatkozott az ország megvédésére. De a köznemesség kegyetlen bosszúállása és a törvénybe iktatott jogfosztás kiölte belőle a harckészséget és csaknem érdektelen szemlélője maradt a sorsfordító küzdelem­nek. Csak Mohács elő­estéjén ébredt tudatára a köznemesség annak, hogy Dózsa gyülekező parasztsere­geiben éppen azt az elszánt harci akarattól fűtött erőt szórta szét és kínozta halálra, mely akadályt állíthatott volna a török áradat útjába.

TEGNAP

A nép és a nyakára telepedett uralkodó osztályok egyaránt átvészelték a mohácsi vészt, mely az utóbbiak “jóvoltából” 1943-ban Voronyezsnél, majd 1944-45-ben a magyarországi hadjáratban újból és hatvá­nyozottan megismétlődött. De ez a veszteit háború a felszabadulást hozta meg a dolgozó magyar nép számára, 1945 óta olyan mér­tékben, amilyen mértékben talajukat vesz­tették és összezsugorodtak a kizsákmányoló rétegek.
Ez a hatalmas történelmi fordulat nemcsak hogy örökre eltemette a mohácsi vészt megelőző jogfosztás 1945-ig ható feudális és hozzátársult kapitalista intézményeit, hanem új élet fényét derengteti a kis dunaparti város gyászt idéző nevére.
Az ötéves terv programmjában ugyanis ezt olvashatjuk: “Felépül új, legnagyobb kohá­szati bázisunk Mohácson.” Majd lejebb újabb utalás történik a városkára: “A nagybuda­pesti ipari központ mellett kél új nagy nehéz­ipari góc alakul: a borsodi és a pécs-mohácsi.”


Indul az ötéves terv, épül Mohács

MA !…

Gerő Ernő pénzügyminiszter már szűkszavúságában is többet mond Mohács jövőjéről: “Öt év alatt acéltermelésünket az 1949. évi 800.000 tonnáról 1,500.000 tonnára fogjuk felemelni. Ezt a célt szolgálja a mohácsi hatalmas vas-, kohó- és acélmű megépítése, az úgynevezett mohácsi kombi­nát létesítése. A mohácsi vasmű az első olyan üzem lesz Magyarországon, mely sajátmaga állítja elő a kokszot, amit vasgyártásra hasz­nál fel. Ez a mű a legkorszerűbb elgondolá­sok szerint épül. A kokszolómű megépítése a mohácsi vasmű mellett azt jelenti, hogy megtakarítjuk évente azt a 8 millió dollárt, amit eddig vasolvasztáshoz szükséges koksz behozatalára voltunk kénytelenek kiadni. A nagy vasmű mellett új villamoseróművet is építünk, mely nemcsak az üzemet fogja el­látni villamosenergiával, hanem messze vidé­keken a lakosság szükségletét is kielégíti. A mohácsi vasmű megépítésével valósággal új nagy ipari várost hozunk létre.”


Kokszolóüzem

KOKSZON MÚLIK…

Miért éppen Mohácson építjük fel az első magyar kombinátot? Minek köszönheti ez az egyébként is virágzó, mintegy 16.000 lelket számláló baranyai város azt a szeren­csét, hogy az ötéves terv keretében hatalmas vas-, kohó- és acélművet kap. Elsősorban a mecseki szénterület közelségének és kitűnő közlekedésföldrajzi helyzetének. A vasérc kohósítása azaz a vas kiolvasztása az ércek­ből ma már csaknem mindenütt koksszal történik. A kokszot pedig tudvalevően kőszén izzítása útján állítják elő, olymódon, hogy a levegő oxigénjének hozzá­jutását megfelelően szabályozzák. E fojtott égés következményeképpen a szénben kötött víz és kén eltávolítható. A koksz fűtőértéke ilymódon nagyobb, mint a széné, holott súlya kisebb.
Ám nem minden szénfajta alkalmas kokszolásra. Magyarországon is csak a mecseki bányakerületben találni jól kokszolható szenet, pedig hat szénmedencénk is van. Ezek a széntelepülések: a borsodi, nógrádi, dorogi, tatai, középdunántúli és mecseki szénterületek.


Magyarország bányaterületei

A MECSEKI SZÉNTERÜLET

A mecseki bányakerület legtekintélyesebb és legszabályosabb széntelepülését Pécstől északra, Komló körül találjuk. E telep szén­készletét mintegy 300 millió mázsára becsü­lik. De minden jel arra vall, hogy a komlói telephez csatlakozó területek is gazdaságosan kitermelhető szenet rej­tegetnek méhükben, így főként Zobák- és Jánosi-puszta irányában. A végrehajtott fúrások alapján itt is mintegy 30 millió mázsás szénvagyonnal számolnak. Egy azonban bizonyos: a liászkorú komlói feke­tekőszén kitűnően kokszosítható.


Mecseki bányaterület

A mecseki bánya­kerület másik szénvo­nulata már zavarosabb és összeroncsoltabb, fő­ként nyugati nyúl­ványán s így kiterme­lése sokkal nehezebb feladatok elé állítja a bányászatot. Ez a terület Komlótól északra – és észak­keletre – Szászvártól Nagymányokon át Cikó községig – húzódik és súly­pontját Hidas körül találjuk. Ez azt je­lenti, hogy az itt – Hidas környékén – felfedezett lignit nemcsak vastag rétegeket alkot, hanem minőségével is kitűnik s így bányászata mindenképpen gazdaságosnak ígérkezik. Ezt a lignitkészletet 450 millió mázsára becsülik.
A hidasi barnakőszén is szerephez juthat a liász-korú kőszenek kokszosításánál – mint keverő szén. Másrészt arra is remény van, hogy magas kátránytartalma miatt nemesítéssel (kiszárítással) kötőanyagnélküli brikettet állíthatunk elő belőle.

A SZÉN IPART SZÜL

A tervezett mohácsi kombinát tehát egé­szen közelről – mintegy 30-35 kilométerről – kapja fűtőanyagszükségletét. De honnan veszi a vasércet? Sokkal messzebbről: az ország különböző vasérctelepeiről, valamint külföldről, pontosabban a baráti népi demo­kráciák országaiból. De jelentékeny vasmennyiségre számíthat a magas vastartalmú dunántúli, ú. n. pizolitos bauxitokból, vala­mint ócskavasból is.
Ha ez a helyzet, akkor miért nem vándorol inkább a szén a vashoz s miért megy a vas a szénhez. Ez olyan kérdés, melyre röviden úgy felelhetünk, hogy valamely iparcikk előállításánál általában a kisebb tömegű és értékesebb nyersanyag keresi fel a nagyobb tömegű és kevésbbé értékes anyagot, mert így a szállítási költségek is kisebbek. A vas­érccel is így vagyunk a szénhez képest, mert a vasérc, a tömegéhez mérten általában érté­kesebb, mint a szén, melyből egyébként is sokkal több kell a vas kiolvasztásához, mint az ércből.
Még fokozottabban ez volt a helyzet a múltban, amikor a vasérc kiolvasztása faszénnel történt. Ekkor – a XVIII. század derekáig – a vaskohászat mindig erdők közvetlen közelébe telepedett. Amikor aztán a faszén szerepét átvette az antracit, majd a koksz, a vasolvasztó üzemek a szénmeden­cékhez kezdtek települni.

A TECHNIKA KÖZBESZÓL

Így mindmáig is érvényes a szén nehéz­ipari telepítő vonzása. Elég, ha hamarjában csak a Don-medence, az Ural, a Ruhr-vidék a Saar-vídék, Észak-Franciaország, Belgium, Wales, Pittsburgh szénterületén kialakult nehézipari központokra utalunk.
A Martin-féle acélgyártási módszer aztán, barnaszénterületeken is lehetővé tette a nehézipari termelést. A technikai haladás később a vízierővel termelt villamos energiát is jogaihoz juttatta az acéliparban: az ú. n. elektroacélok előállításánál. Másrészt a ko­hászat tüzeléstechnikája is jelentős fejlő­désen ment át, úgyhogy ma már sokkal kevesebb szenet, illetve kokszot igényel a vas kiolvasztása, mint ötven évvel ezelőtt.


Martin-mű

A technikai haladás azt is lehetővé tette, hogy a nehézipari üzemek elszakadjanak a széntelepektől és a vasérctelepeken helyezkedjenek el. Így alakult ki például a lorraini (lotharingiai) vasérc-telepen is egy hatalmas nehézipari központ. A Martin-eljárás pedig azzal függetlenítette jelentős mértékben a nehézipart a szén üzemtelepítő vonzásától, hogy az ócskavas gazdaságos beolvasztásá­val lehetővé tette a legkeresettebb acélfajta előállítását. Minthogy ócskavas főként a nagy ipari központokban áll nagyobb mennyiségben rendelkezésre, a nehézipar nagy­városokban is megtalálja számítását. A buda­pesti nehézipar is annak köszönheti virágzá­sát, hogy a fővárosban sok ócskavasra szá­míthat.

MÉSZKŐ, VÍZ, PIAC, KÖZLEKEDÉSI HELYZET

De más tényezők is közrejátszanak a nehézipari üzemek telephelyválasztásában. A vasolvasztásnál az ú. n. salakképző anya­gok (mészkő stb.) is fontos feladatot tölte­nek be. Tehát ezek megfelelő minőségét, mennyiségét és közelségét is tekintetbe kell venni, mert hosszabb szállítással megterhelhetik a gyártás költségeit.
Vízből ugyancsak sok kell a vasolvasztáshoz, illetve valamely nehézipari üzem létéhez, hiszen a vasércet előbb zúzzák és pörkö­lik, majd mossák, hogy az agyagtól és löldes részektől megszabaduljon. A kohósítási fo­lyamat alatt is sok vízre van szükség.
A piac közelsége szintén szempont lehet a nehézipari telephely megválasztásánál, különösen akkor, ha a kohászathoz tovább­feldolgozó üzemek társulnak. A francia­országi Le Creusot és St. Étienne nehéziparai már nagyrészt a nagy fogyasztók közelségét tartották szem előtt.
Különös fontossággal hír azonban a telep­hely közlekédésföldrajzi helyzete. A nehézipar anyagszükséglete – akár ércben, akár szénben – óriási és mivel nagytömegű és viszonylag olcsó nyersanyagokkal dolgozik és kész vagy félkész termelvényei is súlyosak, ezért szívesen telepszik hajózható folyók közelébe, vagy éppen kikötőkbe. A vízi szállítás ugyanis sokkal olcsóbb, mint a vasúti.

MOHÁCS SZERENCSÉJE

Mohács tehát a kedvező nehézipari telep­hely csaknem valamennyi kellékével rendel­kezik: kokszosítható és egyéb szén a közel­ben, vasérc- és ócskavasszükséglete nagyrészt olcsó víziúton biztosítható, kitűnő salak­képző anyagok és víz a helyszínén, végül az ország gyorsütemű és általános iparosításá­val kapcsolatban – bárhol is feküdne – mindenütt vasra, acélra éhes piacokat talál maga körül. Csak győzzön eleget termelni a mohácsi kombinát – annyi vasra és acélra lesz szükségünk az elkövetkezendő öt év alatt!
Mohács előnyös közlekedésföldrajzi hely­zete még jobban ki fog domborodni 1954-ig, egyrészt a Bátaszék-Mohács-vasútvonal, másrészt a Budapest-Mohács-műút meg­építésével. Mindkét közlekedési vonal meg­építését éppen a vasmű teszi oly sürgetővé. Ezzel kapcsolatban új teher- és személy­pályaudvar épül, valamint nagy befogadó­képességű kikötő – valósággal a vasmű testére szabva. De az új vágányok és utak nemcsak körülölelik a kombinátot, hanem keresztül-kasul is behálózzák és a főközleke­dési utak alul- vagy felüljáróval keresztezik a vasútvonalakat.


Mohács északi határában épül fel az első magyar kombinát – új utak, kikötő és vasútvonalak között

ÚJ VÁROSOK ŐSI FÖLDÖN

Magát a kombinátot a várostól északra építik fel – a Dunaszekcső felé vezető közút és a Duna által határolt háromszögben. Közelében kertes munkástelepülések épül­nek, olyan lakásokkal, amilyenekről a levitézlett korszakban munkásember még csak álmodni sem mert volna.
Mohács rendkívül kedvező iparföldrajzi helyzete és a szocialista építés lendülete tehát olyan gyorsiramú fejlődés lehetőségét teremtik meg a város számára, amilyennek az elmúlt évtizedekben csak a Szovjetúnióban lehettünk tanúi, ahol százszámra nőttek ki új ipari városok a főldből. És ez a meredeken felfelé ívelő fejlődés az ország valamennyi táját és községét megtermékenyíti majd, mert Mohács a múlt gyászos emléke helyett ezentúl vasat és acélt ad az ország­nak, vasat és acélt, mely nélkül a szocializmus csak légvárakat építene.

Gáspár László


Épül a mohácsi kombinát

Dunaujvaros