Az ezüstlábú orvos

170 0


Pesti Napló – 1913. december 31.

Üres, sérült szarkofág a Kőtárban

Az ezüstlábú orvos

Írta: Szekula Jenő

Dunapentelén, egy ókori temetőből, ásás közben egy római orvos sírját vetette föl a kapa. Meg lehetett ismerni hogy orvos, bár az erre vonatkozó feliratok hiányoztak. De megtalálták sebészműszereit, amelyeket kétségtelenül ő is megtüzesített a használat előtt, a vaspálcikákat, edényeket, sok titokzatos tégelyt, amelyben farkastejet kevertek össze távoli mezők ismeretlen gyökérnedveivel, – s egy palackot, amelyben barackmagból facsart kéksavas italt őrzött bizonyára ő is. Életrajzi adatai egyébként hiányoztak eme hű ókori felcsernek, aki közel ezerhétszáz éve a dunai hegyek meleg homokja alatt pihent. Csak a nevét őrizte meg a kő, amely egyébként minden feliratot lekoptatott magáról: Quintus Fusius Kalenus-nak hívták, talán távoli rokona és leszármozottja volt a hős légió-vezérnek, aki Róma első polgárháborújában szerepelt. Bár ez nem valószínű. Az előkelő római ifjak mély megvetést tápláltak Aeskulap tudós tanítványai iránt, — görög rabszolgák olcsó bűvészkedésének tartották mesterségüket, – aminthogy lenéztek minden pályát, – csak a hivatalviselést nem és a hadvezetést. De Kalenus, akinek sírja késő ősszel íme megtaláltatott, valószínűleg szabados családból nőtt nagyra szintén, – míg erre a barbár földre vetette a végzete, – a folyópartra, – még abban az időben, mikor Dunapentelét Intercisának hívták, s a Valeria gyarmatnak volt egyik határvára, s homoksáncai között római őrség tartott rendet a barbár világ fölött.
De találtak a sírjában mást is. Egy ezüstlábat. Könnyű ezüstlábat, cipőstől, ókori fűzőkkel, műremeke a pannóniai ötvös művészetnek. Hogyan került ide, mely vonatkozása lehetett az elporladt orvossal, nem lehet megállapítani. Talán Kalenus életnagyságú szobra volt, amelyből csak a fél ezüstláb maradt meg. A többit elnyelte a föld, magába itta a homok. Ám ez nem valószínű. Talán csak jelkép volt, s azt jelentette, hogy amerre ez az ókori orvos járt, áldás és remény támadt a lépte nyomában.

*

Az ezüstláb, – attól a pillanattól kezdve, hogy a szöllő-kertben napfényre került, – titokzatos vándorútra kelt. Mint valami mesebeli varázsló lába. A paraszt, aki kiásta, két napig a lakásán őrizte, majd két koronáért s egy új cseréppipáért eladta a falusi jegyzőnek. Innen egy vidéki járásorvos birtokába került, aki tudományos ember volt, s a régészettel is foglalkozott, – de nem őrizte meg, – a kincset egy fiatal pesti ügyvédnek ajándékozta, aki távoli rokona volt, s a lánya vőlegényjelöltjeként szerepelt. Ez meg eladta egy budai régiségkereskedőnek.
A pentelei leleteknek többnyire ez a sorsuk; kevés marad meg határainkon belül, – a legtöbbjét idegen földön, többnyire a hangzatos című germán-római múzeumokban őrzik.
A régiségkereskedő sem őrizte sokáig magánál a leletet. Eladta egy pesti orvostanárnak. Örömest vette meg, hallván, hogy az ezüstláb, egy két évezreddel előtte itt járt orvos sírjából maradt meg.

*

Az orvos ezüstlába tehát egy fényesen berendezett pesti lakásba került, a tanár dolgozószobájába, – az íróasztalra, tudós könyvek és folyóiratok fölé. Az orvostanár sokat dolgozott, különösen éjjel, ha álmatlanság gyötörte. Tudós érkezéseket írt, francia nyelven, külföldi folyóiratokba, mert vén kora dacára is nagyratörő ember volt, s erősen hitte, hogy kültaggá fogják megválasztani a francia akadémiában. Néha hajnalig ébren maradt az íróasztala előtt. Az ókori orvos lábát nézte mereven, a fekete ezüstjét, melyet a budai föld csillogó homokszilánkokkal vont be.
– Vajjon hogyan került a sirjába ez a láb, – tűnődött. Talán kedves emléke volt neki is. A dolgozószobájában őrizgette, melyet akkor még tablinumnak neveztek,
A tudós nem fejezte be értekezését. Beteg lett. Ágynak esett. Influenzába esett és tüdőgyulladás gyötörte. Élet és halál között lebegett. Orvostársai már lemondtak az életéről.
– Aligha éri meg a tavaszt, – suttogták kollegái halkan, a szoba szegletében. Hacsak az ég meg nem segíti.
Napközben sűrűn felkeresték az orvosok és tanártársai is. De éjszakára magára maradt. Csak egy hűséges apáca ápolta.
Egy éjjel a tanár hirtelen felébredt. Nagy szélvihar dühöngött odakünn az ablaka alatt. Félt. Fázott. A halál szelét érezte maga fölött elsuhanni.
– Meg fogok halni, – suttogta a tanár elborultan, – nyomorultan, mint az ágy lakója a kórházban. Megtérek a sírba, – csakúgy, mint a szegény Kalenus, akinek ezüstmaradványát őrzöm, – s ahova az előttem élt orvosok mind megtértek.
Ebben a pillanatban, mintha a vihar csapkodna, vadul dörömbölni kezdtek szobája ajtaján.
– Az ezüstlábomért jöttem. Ezüstlábamat adjátok vissza.
A tanár csak támolygott. Remegve ült fel az ágyán. Az ajtó felpattant hirtelen előtte állott, vak fénytől bevilágítottam – Quintus Fusius Kalenus. A két évezred óta sírban porladó dunapentelei orvos.
– Ez álom, – hörögte a tanár rekedten.
Pedig nem volt káprázat, sem árnyék vagy látomás. Fusius Kalenus volt valóban, teljes életnagyságban, mintha ebben a pillanatban szállott volna föl a sírból. Római utazó köpeny volt rajta, lilafényű pallium, harangalakú és tiszta, mint valami ókori miseruha. Rőt szákalla csigákba volt sütve gonddal, ahogy a frigiai istenek jártak.
Az ezüstlábamért jöttem, ismételgette makacsul. Ezerhatszáz éve keresem már az ezüstlábamat.
A tanár némán mutatott az íróasztal felé.
– Ott van!
Az ókori orvos rekedt örömsikolyban tört ki.
– Ahá! Azt hittem, már soha meg nem találom. Azt hittem, hogy a vérivó kvádok rabolták el, vagy a kóbor gótok vitték el magukkal a föld alá. S lám, önnél találtam meg.
– Hogy éppen egyik kollegám volt a tolvaj.
A tanár tiltakozott.
– Tisztességes úton szereztem. Egy budai régiségkereskedő adta el.
– Mégis visszaveszem, erőlködék az ókori orvos. – Különben pört inditok halott prétoroknál, az alvilági törvényszék előtt. Remélem, nem engedi ennyire vinni a dolgot.
A tanár némán intett.
– Ám legyen. Nekem már úgyis mindegy.
Az ókori sebész most már engedékenyebb hangon beszélt.
– Tudja, kedves emlék. A hős Severus adta ajándékba, kinek törött lábát én forrasztottam össze. Elhiheti, hogy ragaszkodom hozzá. – De mi az? Ön beteg? Szenved? Kámforszagot érzek, meleg párázattól terhes a levegő.
– Tüdőgyulladásba estem, – sóhajtotta elhaló hangon a tanár.
– Az is baj, – nevetett Kalenus. – Maguk persze nem tudják gyógyítani. Mindent elfelejtettek és semmit sem tanultak. Kitűnő receptet írok. Várjon. Két nap múlva egészséges iesz, mint a makk.
Az íróasztalhoz lépett.
De nem volt ideje a receptet megírni.
Az ajtó felnyílt hirtelen.
S a támadt léghuzatban a siri örvös teste úgy omlott össze, mint a homok.

*

Az ápolónő jött a szobába.
– Hangosan beszélt álmában professzor úr. Azért néztem be.
A tanár felocsúdott dermedt kábulatából. Megdörgölte a szemét.
– Igen álom, – suttogta rekedten.
S elhitte volna, hogy csak látomás az egész. De a finom porban, az íróasztalon, mintha pókláb, vagy csak könnyű légyszárnyak rajzolták volna oda, három betű kusza vonala látszott. Qu. F. K.
Mintha csak az ókori orvos monogrammja lenne.

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings