Szabad Ifjúság – 1951. december 20.
Közösségben még nem éreztem olyan jól magam, mint Sztálinvárosban
Kedves Gáspár elvtárs!
Mielőtt eljöttem, Neked és még néhány ifjúmunkástársamnak a Vegyipari Gép- és Radiátorgyárban megígértem: jól körülnézek Sztálinvárosban és megírom, mit láttam. Nos, most a Szabad Ifjúságon keresztül mondom el élményeimet.
1951 október utolsó napjaiban érkeztem Sztálinvárosba. Lakásról, élelemről már az első nap gondoskodtak az elvtársak. Kezdetben a Xlll-as építkezésen dolgoztam, később két ifjúmunkás társammal, Cselinácz Györgynével és Kiss Katalinnal a XV-ös főépítkezés “Makszimenko” sztahanovista brigádjához kerültünk, mint malterhordó lányok.
Szovjet sztahanovisták a Dunai Vasműnél
Te jól tudod, hogy én otthon, a gyárban még sohasem végeztem ilyen nehéz munkát. A gépet mégis könnyebb kezelni, mint napokon keresztül a nehéz maltert hordani. Nehéz volt megszokni ezt a munkát. Az első nap csak 44 százalékot teljesítettem.
Szép Éva
Másnap el sem mentem dolgozni. Fájt, égett a kezem a szokatlan munkától. A város régebbi építői és különösen a Makszimenko-brigád tagjai segítettek. Csikós elvtárs – a brigád vezetője – eljött hozzám és megmagyarázta: a malterhordást is meg lehet szokni, csak akarat kell hozzá. Elmondta, milyen nagy felelősség terhel bennünket: hiszen ha mi nem győzzük malterrel a kőműveseket, ők sem tudják elkészíteni december 21-ig a raktárhelyiség válaszfalait. Már pedig ezt Sztálin elvtárs 72. születésnapjára vállalták.
És már büszkén mondhatom neked, Gáspár elvtárs: helytállok a munkában és nemcsak teljesítem a normát, de brigádtársaimmal együtt 180-200 százalékot érek el.
S a becsületes, jó munkáért szépen fizetnek Sztálinvárosban. Ezt annak ellenére mondom, hogy én az elmúlt négy hét alatt – vagyis novemberben – 500 forint fizetést kaptam. Tudom, ez nem nagyon sok, de ne felejtsd el: én nem régen dolgozom az építkezésen és kezdetben bizony legtöbbször norma alatt termeltem. De ebben a hónapban már magasabb a teljesítményem és így a fizetésem is több lesz. A Makszimenko-brigád tagjai szerint a 21 százalékos fizetésemeléssel együtt legalább 800-900 forintot kapok. Ne hidd azonban, hogy Sztálinvárosban 500 forintból, jó beosztással nem lehet szépen megélni. Sőt: nekem még költőpénzem is marad az 500 forintból. Egy heti reggeli, ebéd és vacsora 44 forintba kerül. A lakást, villanyvilágítást, ágyneműt, fűtést ingyen kapják a dolgozók. Így a szükséges kiadások mellett több mint 200 forintot költhettem egyéb dolgokra. Vettem egy munkásruhát, egy szatyort, törülközőt és tisztálkodási eszközöket. Most pedig úgy tervezem, hogy a december havi fizetésemből egy új ünneplőruhát veszek.
De Gáspár elvtárs, azért ne gondold, hogy elsősorban a fizetés, a jó életkörülmények vonzóak számomra. Azért szerettem meg Sztálinvárost, mert itt láttam meg világosan azt az óriási fejlődési lehetőséget, amely előttem és minden magyar fiatal előtt áll. Itt ezer és ezer fiatal együtt egy hatalmas várost épít. Soha nem éreztem még közösségben olyan jól magam, mint itt Sztálinvárosban. Alig 9 hete vagyok Sztálinváros építője, de már tízszer voltam moziban, kétszer pedig a fővárosi színházak előadásait láthattam. Úgyszólván majd minden este van ismeretterjesztő filmvetítés, amelyeken az ország legjobb dolgozóinak munkamódszereit, fejlődő szocialista hazánkat ismerhetjük meg. S van hatalmas könyvtárunk is, eddig három könyvet olvastam el: a “Szégyenfa”, az “Urhatnám polgár” és a “Tizenhat év fegyházban” című könyveket. Bátran üzenem Neked: nemcsak becsületes, jól dolgozó, de művelt építője is leszek a mi szeretett Sztálinvárosunknak. Ma még mint segédmunkás dolgozom és sokszor nehéz körülmények között. De mindezt azért teszem, hogy később egy felépített üzemben dolgozhassak, mint képzett vasesztergályos.
Végül még csak egyet szeretnék elmondani. Tudod, hogy otthon is barátkozó természetű voltam, de olyan igazi jó barátaim még sohasem voltak, mint itt Sztálinvárosban. Például Baranyai Anna, Balogh Julia nemcsak akkor vannak mellettem, amikor együtt szórakozunk, együtt táncolunk esténként a népi tánccsoportban, hanem akkor is, amikor a munkában harcban kell mellém állni, segíteni. Hidd el Gáspár elvtárs, nincs szebb, felemelőbb érzés, mint igazi barátokkal, testvérekkel építeni az új élet városát, Sztálinvárost, a Sztálin Vasművet.
Elvtársi üdvözlettel:
Szép Éva,
a sztálinvárosi XV. főépítkezés ifjúmunkása
