Strand-mozaikok

Az elmúlt vasárnap a Kisker és az új uszoda vezetősége ruhabemutatóval egybekötött strandparádét rendezett. Fenti képünk a bemutatott modellekről ábrázol néhánya. (Foto: Méry)

STRAND-MOZAIKOK

Kellemes, meleg idő kedvezett az elmúlt vasárnap a strandkedvelők népes táborának. Városunk legújabb büszkesége, az új uszoda már a kora reggeli órákban tárt kapukkal várta a vendégeket.
Jöttek is szép számban, hiszen délutánra strandparádét hirdettek, melyet a múlt héten keltett volna megtartani, de a rossz időjárás miatt elhalasztották.
Kora délután egy erős felhőképződés keletkezett kevés esővel. Ettől azonban inkább a rendezők ijedtek meg, mintsem a strandolók. Ők ugyanis rendületlenül kitartottak. Az idő őket igazolta, mert később kisütött a nap s elvonultak a felhők a strand és a parádé fölül egyaránt.
A ruhabemutató rendezőit dicséret illeti kezdeményezésükért. Jó propaganda volt ez mind a Kisker boltjainak, mind az uszodának. Külön figyelmet érdemel, hogy a szokásos strand-belépőjegy áránál ezúttal sem kellett többet fizetni. Kár, hogy a bemutató időpontja egybeesett az idei első labdarúgó mérkőzés időpontjával és sokan elmentek. Erre jobban kellett volna ügyelni. (E sorok írója is szerette volna látni, hogyan váltak be az új labdarúgók…)
Főleg női strand- és fürdőruhákat mutattak be, de azért a férfiak sem unatkoztak. A helyi “maneken”-ek igen bájosan “dolgoztak”. Eleinte egy kis lámpalázzal küszködtek, de később megszokták a környezetet és egészen otthonosan, kedvesen mozogtak az emelvényen. Úgyannyira, hogy – bár a bemutatott ruhák valóban szépek voltak – a taps nem egyszer az igen rokonszenves “manekenek”-nek csattant fel.
És milyen érdekes, a női fürdőruháknak a férfiak tapsoltak legtöbbet…
Igazságtalanok lennénk, ha nem tennénk említést a bemutatót jól kiegészítő Vadas-zenekarról, mely rövid ideje a Béke étteremben játszik esténként. Hangerősítő hiányában is fáradhatatlanul muzsikáltak. Nyugodtan mondhatjuk: nemcsak hangosan, hanem jól is.
A konferanszié is kedvesen, lelkesen működött. Annyira megnyerte a közönség rokonszenvét, hogy még azt a régi viccet is elnézték neki, amit elmesélt.
Úgy gondoljuk, nem bízza el magát, ha ide írjuk: lelkes és odaadó működésével bebizonyította, hogy – sokkal jobb üzletember, mint konferanszié…
Ha már a strandon jártunk, körülnéztünk egy kicsit tüzetesebben, örömmel állapíthattuk meg: méreteivel, szépségével, berendezésével figyelmes és szolgálatkész személyzetével országos viszonylatban is megállja helyét.
Sajnos, a víz minősége eléggé kifogásolható. Ez azonban nem írható a vezetőség rovására. Értesülésünk szerint a Vasműből kikerülő víz nem mindig megfelelő. Úgy tudjuk, a héten lesznek tárgyalások ebben az ügyben.
Biztosak vagyunk benne, hogy a Vasmű – ahonnan már sók igen jó minőségű vas és acél került ki, – megjavítja ennek a jelenleg fontos közszükségleti cikknek a minőségét is…
A Vendéglátóipart Vállalat is kiveszi részét a strand-idény sikeréből. Személyesen meggyőződtünk róla, hogy a gomba-büféről írott múltkori kis glosszánk elszigetelt jelenséget bírált. A nap folyamán jónéhányszor megállapítottuk, hogy a söradag az előírásnak megfelel…
A kiserdőben egy lacikonyhát állítottak fel, mely rövidesen megkezdi működését. Itt sütik majd a lacipecsenyét a Laciknak, akik pecsenyére sülnek a tűző napon…
Fürdőruhákkal kezdtük, azzal is fejezzük be.
Nagy megnyugvással tapasztaltuk, hogy a strandlátogatók túlnyomó többsége az ízléses, szép fürdőruhákat kedveli. Annál feltűnőbbé válik az a néhány strandoló, akik fürdőruhájukat minden bizonnyal használt zsebkendőikből készítették.
Tény, hogy ezek a fürdőruhák “mutatósak”, de azért gazdáiknak azt ajánljuk: válasszanak a bemutatón látott ízléses fürdőruhák közül másikat, melyek minden üzletben kaphatók.
A meztelenség ugyanis lehet látványos, de nem gusztusos.
Ez a meztelen igazság.

– my –

forrás: Sztálinvárosi Hírlap 1959. július 28, és július 31.

Uszoda, no és persze sportélet már az 1977-re elkészült fedett sportuszoda előtt is volt. A javarészt nyári időszakban nyitva tartó fedetlen uszoda az időjárás, és a folyamatos korszerűsítések miatt eléggé kiszámíthatatlanul működött. Az uszoda területén álltak a városépítők első barakképületei, az elkészült lelátó alatt pedig a közlekedési vállalat irodái kaptak helyet, aztán végre 1975-ben megkezdődött a régóta várt fedett uszoda építése. Talán hihetetlenül hangzik, 2 év alatt felépült, igaz a városban szinte mindenki dolgozott rajta….

30 évvel később pedig elkezdődött az élményfürdő megépítése, ami már egy egészen más történet….

Múltidézés helyett pedig egy kis kvízjáték, vajon mire emlékszünk még az uszoda történetéből?

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings