Élet és Irodalom – 1997. augusztus 8.

SZENTE TÜNDE

Biztató jövő, biztos jelen

Az alább olvasható dolgozat egy sorozat nyolcadik, befejező darabja. A sorozat első darabját Vicze Magdolnától, a másodikat Pongrácz Zsuzsannától, a harmadikat Bóna Istvántól, a negyediket Kállai Gézától közöltük, az ötödik és hatodik dolgozatot Klein András Miklós írta, a hetediket dr. Molnár László. Az írások Dunaújváros és a Vasmű, valamint kapcsolt részeiről szólnak. Az időszámítás előtti évezredekben már lakott terület, az ötvenes évek lázas iparosítási idején városalapítás és nehézipari létesítmény célzott területe lett. A Dunapentele községből pedig Sztálinváros, utóbb Dunaújváros nevű településsé változott. S az, hogy a szocialista város túlélte az 1989-es fordulatot, visszaigazolta, hogy már Széchenyi István is ipart és várost álmodott a Duna jobb partjára. Sorozatunk ezt a történetet beszélte el.

 Dunaújváros bronzkora

 “Pentele… a’ rómaiaknak lakó helyek vala…”

 Intercisától Dunapentele mezővárosig

 Dunaújváros építése

A Duna menti Vasmű rövid története I.

A Duna menti Vasmű rövid története II.

A kiművelt emberfőkért!

1991 és 92 során a szocialista nagyvállalatból, a Dunai Vasműből egy vállalatcsoport született. A monumentalitást oly igen kedvelő szocialista gondolkodás ikertestvére volt a pazarlás, először tehát rendezni kellett az adósságokat, majd a gazdálkodást kellett úgy alakítani, hogy annak folyamatai a pénzügyi stabilitás és a nyereségesség irányába forduljanak. Költségtakarékos rendszerek kialakítása következik. Létrejött a Logisztikai Kft. A belső logisztikai hálózat kiépítése kapcsán a közúti közlekedés központosítását szervezte meg a Logisztikai Kft. Annakelőtte önelszámoló egységek alkották a céget, s minden egyes egységnek volt külön-külön raktára, szállítócsapata, ami a pazarlás forrása. A Logisztikai Kft. létezésével a közúti szállítás gazdaságosabb.

A szív nem működhet erek nélkül

1992 pénzügyi mélyponton találja a Vasművet. Ebben az esztendőben saját kereskedelmi hálózat szervezésébe fogtak. Társaságokba szervezték a belkereskedelmet úgy, hogy résztulajdonos lett az éppen helyet biztosító cég, egy idő után viszont e részeket kivásárolta a Dunaferr. Mire az így szerveződött hálózat teljesen lefedte az ország területét, s a résztulajdonosok kiváltak, szükség lett egy központi koordinációs szervezet kialakítására. Ez lett a Dutrade Rt., amely a társaságok külkereskedelmi hálózatával is kapcsolatban van. Miután a belkereskedelmet így rendbetették, a továbbiakban a külkereskedelemre lehetett koncentrálni. Ám nem minden kereskedelmi tevékenységet központosítottak. Az alkatrészek beszerzése vagy más speciális szolgáltatások intézése megmaradt az egyes társaságok önálló kezelésében. Csak a Dunaferr-csoport egészét érintő beszerzéseket központosították. A külföldön működő társaságok feladata is megváltozott. Újabban már nem nagykereskedőkkel, hanem közvetlen felhasználókkal tartanak üzleti kapcsolatot. Lerövidül az út a termékgyártó és felhasználó között, így kevesebb az, aki az árura ráteheti a maga hasznát.
Megérett a változtatásra az intézeti rendszer is. Egyik vagy másik intézetet célszerű társasági formában működtetni. Itt is föl lehet számolni a pazarlást. Az intézetek szolgáltatásainak egy része költségközpontosítással optimálisabban működtethető. Önállóbb gazdálkodás és költségtakarékosabb szemlélet bontakozik ki így, ami azt is jelenti, hogy fontosabb a társaságcsoport jövője, mint egy-egy társaság pillanatnyi érdeke. Valamelyest létszámcsökkentés is következik mindebből, de csak arról van szó, hogy így a párhuzamos tevékenységek megszűnnek.
Előrelátásra vall, hogy létezik az Acél-XXI Vagyonkezelő korlátolt felelősségű társaság. Ez az a társaság, amely vigyáz arra, hogy ne kapja meg könnyen külföldi a céget. Ha a Dunaferr külföldi kézre kerül, nincs arra garancia, hogy a XXI. században is működő művet hoz létre a külföldi tulajdonos, akinek inkább az az érdeke, hogy piacot szerezzen. Van ugyan a Dunaferrnek olyan részlege, ami akár el is adható. Száz százalék tulajdonrészben el is kelt az Oxigéngyár. Külföldi tapasztalatok megismerése vezetett ehhez a döntéshez. Eladó és vevő ez esetben kölcsönösen kiszolgáltatott egymásnak. Hasonló helyzet teheti lehetővé az Erőmű privatizációját.

A Dunaferr-vezetés huszonegye Sajtóbeszélgetés Horváth István vezérigazgatóval Összesűrűsödtek az események a Dunaferr Rt. körül. A megnövekedett közérdeklődésnek Horváth István elnök-vezérigazgató azzal kívánt megfelelni, hogy kötetlen beszélgetésre hívta a hazai sajtó egyes képviselőit, így lapunk munkatársát is. Az érdeklődés középpontjában természetesen a részvénytársaság vagyonkezelésére kiírt pályázat Acél XXI Kft. által történt elnyerése állt. Az elnök-vezérigazgató bevezetőjében kijelentette, hogy a vagyonkezelői szerződés megkötése előtt a konkrét feltételekről nem nyilatkozhat, hiszen azok még a tárgyalásokon változhatnak, köti őt a titoktartás. Azt ugyanakkor elmondta, hogy igen kemény feltételeket írt elő már a pályázati kiírás is. Nem véletlen, hogy a kiírásnak megfelelő pályázatot egyedül a részvénytársaság menedzsmentje által létrehozott kft. rakott le. A pályázat kizárta a vagyonvesztést, ezt a kft. ajánlata jelentősen felülmúlta: a menedzsment jelentős vagyonnövekedést ígér (mértékét szintén nem árulta el az elnök-vezérigazgató). Feltételként szabta az ÁPV Rt. még, hogy nem lehetnek jelentős mértékű elbocsátások a Dunaferrnél. Ezt olyan módon kívánják teljesíteni a leendő vagyonkezelők, hogy fokozottan bővítik az acéltermékek továbbfeldolgozását. A jelenleg mintegy 22-25 százalékos továbbfeldolgozási arányt az ezredfordulóra 30-32 százalékra kívánják növelni. Horváth István elmondta, nem mondott le a konténergyár létesítésének tervéről. Ismét előrehaladott tárgyalások folynak radiátorgyártó vegyesvállalat alapításáról, aláírás közeli egy német céggel a megállapodás. A régi termék gyártását megszüntetik majd, a Lemezalakító Kft. tevékenységei közül pedig kikerül a radiátorgyártás. Fontos fejlesztésekként említette a vezérigazgató az acélszerkezeti termékek körének átalakítását, bővítését. Döntés született ugyanakkor, hogy megszüntetik a samott tégla gyártását az idén. Az Acél XXI Kft.-ről – lapunk munkatársának kérdésére – elmondta, hogy pár hónapja kezdett szerveződni a Dunaferr Rt. legfelsőbb vezetéséből, valamint a legnagyobb társaságok vezetőiből. Létrehozásakor elv volt, hogy a résztvevők számát kezelhető szinten kell tartani. Véletlenül alakult úgy – mondta Horváth István -, hogy éppen huszonegyen vannak. Eredetileg ugyanis a névben szereplő szám a jövő századra utal, ezért írják római számmal. Aszerint válogattak a vezetők között, hogy kinek van a legnagyobb ráhatása a vállalatcsoport vezetésére. A válogatás egyébként olyan értelemben feszültséget okozott, hogy sokkal többen szerettek volna bekerülni a kft.-be. Ez a feszültség ugyanakkor nem oly mértékű, hogy irányíthatatlanná tenné a részvénytársaságot – fejtette ki az elnök-vezérigazgató. Az Acél XXI Kft. jegyzett tőkéje 100 millió forint, jelentős a tagok közötti belső differenciálódás. Ugyanakkor egyikük sem rendelkezik meghatározó – akár 25 százalékot meghaladó – tulajdoni hányaddal. A vagyonkezelő kft. kis összegű fix díjat kap majd, a vagyonnövekmény arányában pedig sikerdíjat. Ezek mértékéről is folynak még a tárgyalások. Egy kérdésre válaszolva Horváth István azt is elmondta, hogy a pályázati kiírásban nem szerepelt, és első körben nem is fogadta el az ÁPV Rt., hogy a Dunaferr vagyonának kezelői részvényt kapjanak munkájuk eredménye nyomán. Az Acél XXI Kft. tagjainak ugyanakkor ez elképzelései között szerepel, javaslatukat a tárgyalások során még terítéken tartják. Elhangzott az is, hogy a kft. egy bank 100 millió forintos garanciáját is le tudta tenni vagyonkezelési ajánlata részeként. Tájékoztatta a Dunaferr első embere a sajtó megjelent képviselőit a Samsunggal nemrégiben megkötött szerződésről is. A meleghengerműi csévélő szállítását azért nyerhette el a koreai fél – mondta -, mert kedvező hitelfeltételeket tudtak kínálni. A tárgyalások elhúzódásában az is közrejátszott, hogy a Dunaferrnek vállalnia kellett a koreai valuta árfolyamkockázatát. Ez azután történhetett meg, hogy a távol-keletiek lehetővé tették a hitel bármikor történő visszafizetését, így kedvezőtlen árfolyamváltozások esetén azonnal kifizeti -devizahitelből – a Dunaferr a 25 millió dolláros kölcsön hátralévő részét. A ’98 első félévében elkészülő beruházás egyébként 28 millió dollárba kerül, a különbözetet saját forrásból fedezik. A piaci változásokról szólva Horváth István elmondta, hogy jövő év első negyedétől várják az acél árának újbóli emelkedését. Az év első hét hónapjában jobb eredményeket ért el a vállalatcsoport, mint a terv időarányos része: 82 milliárd forint volt a nettó árbevétel, az adózás előtti eredmény pedig 3 milliárd forint. Az árak csökkenése miatt viszont az év második fele kedvezőtlenebb eredményeket hoz majd. Nagy erőfeszítéseket kell tenniük, hogy a négymilliárdos tervezett eredményt hozni tudják. Kemény megszorításokat hajtottak végre ezért. Az elért két és fél milliárdos költségcsökkenéshez a kormány is hozzájárult – az energiaáremelés elhalasztása – 435 millió forinttal. Az utóbbi hetekben az alapanyagárak terén is el tudtak érni árcsökkentést. Jelentős eredményként említette az erős belkereskedelmi hálózat kiépítését. A centerhálózatot átszervezték, a közeljövőben hozzák létre a dunaújvárosi központot, mely irányító és tulajdonosi funkciókat is ellát majd. A vállalatcsoport alapvető érdeke a hazai piac erősítése, még akkor is, ha külföldi eladásaikra az országnak nagy szüksége van, hiszen a Dunaferr a MOL után a legtöbbet exportáló cég hazánkban. A hazai piac védelme ugyanakkor – fejtette ki – nem lesz folyamatos. Az ipari minisztériummal közösen folyik egy piackonform, minőségbiztosítási előírásokkal egybekötött megoldás kidolgozása. Végül – szintén munkatársunk kérdésére – elmondta, hogy terveik szerint a Dunaferr várossal való kapcsolata tovább fejlődik, az Acél XXI Kft. tagjainak elképzelése szerint a támogatások célra orientáltak lesznek. A sport támogatásában egyre jobban fognak szelektálni, csak a világ élvonalába tartozó sportolókat fogják anyagilag segíteni. Ebben kivételt tesznek Dunaújvárosban, hiszen itt a sport meg sem élne a vasmű segítsége nélkül. K.K. Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1996. szeptember 11.

Öt évre kötött az Acél-XXI társulási szerződése, amely azonban megújítható, s nem igen lép ki belőle senki, de ha mégis kiáll valamelyik tag a sorból, az az egészet meg nem rendítheti. A társulásra pedig azért van szükség, mert mindig előrelátóan kell gondolkodni; nem a hirtelen megtollasodás a cél, hanem a tempós fejlődés. A privatizációt előkészítő folyamat is legyen tempós. Mert a Dunaferr Acélművek Kft. magánosításáról van szó, de olyan magánosításról, aminek révén nem a termelés megszüntetése, piacszerzés a célja a leendő tulajdonosnak.

Ismeretes, hogy az elmúlt tíz év átlagában több mint tíz százalékos volt a világon az acélipari túltermelés. Európában ez egyenesen húsz százalék! Egy európai tulajdonosnak csak piacszerzési érdeke volna a vásárlásban. A külföldi tulajdonos tehát ne legyen európai! Öt év múltával előállhat az a helyzet, midőn már könnyebb lehet nem európai befektetőket találni. De szakmai befektető híján tőzsdére lehet vinni a részvényeket, és részvény-, illetve kötvénykibocsátással megteremthető a fejlesztéshez szükséges tőke. Ami a gazdaságos konstrukciót illeti, annak előrelátható fedezete 500 és 700 millió dollárra tehető. Vagyis mindezért van szükség az elkövetkező öt esztendőben az Acél-XXI-re, mert előrelátás híján nem sikerülhet az a privatizáció, amely a Dunaferr-t nemcsak megmenti, de a mindenkori színvonalon meg is tartja.
Ilyen körülmények között az is roppant teljesítmény, hogy a cég fönnmaradt. Mikor a gépgyártás még megfelelő szinten folyt Magyarországon, vagyis a nyolcvanas években, a Dunai Vasmű exportja akkor nem haladta meg a harminc százalékot. Ez egy egészséges arány volt. Ennyi exportra szükség van, hogy egy alapanyagot gyártó cég a versenyben megmérettessék. Most azonban már évek óta hatvan százalékot exportál, hiszen a hazai szükségletek csökkenése miatt csak így lehetett a Vasműnek talpon maradnia.
Kapacitást növelni úgy, hogy a honi nyersanyagszükséglet a gépiparban nem növekszik, csakis exporttal kompenzálható. Amikor még működtek a martinkemencék, de már termelt a két konverter is, 1351 ezer tonna acélt termelt a Dunaferr, 1996-ban viszont “csak” a két konverter termelt 1,4 millió tonna acélt. E tény hátterében egész sor okos gondolat, technológiamódosítás, költséggazdálkodási ésszerűsítés van. Természetesen az volna az optimális, ha csak harminc százalék exportra kényszerülne ma is a Dunaferr, ennek azonban az a föltétele, hogy a magyar gépipar föllendülhessen.
Hogy egyik évről a másikra meg kellett duplázni az exportot, az csak azért volt lehetséges, mert exportképes volt a termékstruktúra, ami viszont alkalmas szakembergárdát feltételez. Még meg sem indult az egész kohászati mű, amikor az akkori vezetők már azzal foglalkoztak, miként lehet egyre feldolgozottabb termékeket előállítani. 1963 és 1968 között megtörtént a továbbfeldolgozó részleg kiépítése, s volt olyan időszak, amikor a teljes hengerelt áru közel harminc százalékát gyárkapun belül dolgozták föl. A Duna menti elhelyezkedés is előnyt biztosított, a vízi szállítás előnyét. Utóbb pedig az oktatás költségeire sem sajnálta a Dunaferr a pénzt. 1996-ban hatezer ember jutott valamilyen képzési lehetőséghez, így lehet beszélni ma egy kipróbált menedzsmentről és egy szorgalmas munkavállalói közösségről.

Az előrelátó gondolkodás azt is diktálta, hogy a cég vezetői megvizsgálják az acélmű berendezéseinek várható élettartamát. Ebből kiderült, hogy az egész technológiát 2005 táján meg kell újítani. De már addig is csak a hosszútávú piaci működéshez szükséges beruházások támogatásáról lehet szó. A környezetvédelem dolgában viszont nem lehet spórolni, ezzel nem is lehet várni, ám azt is be kell látni, hogy tökéletes környezetvédelmi beavatkozás csakis a technológiaváltástól remélhető. De azért a kohói öntőcsarnok porelszívását, a kokszolós kamraajtók cseréjét, a konverternél a másodlagos füstelszívást meg kell oldani.

Boró-púder

Az idei esztendő felénél ott tart az Acélmű, hogy a kohóátépítést megkezdte, s az év folyamán be is fejezi. Ez az átépítés a léghevítőkkel együtt négymilliárd forintba kerül. A meleghengermű kapacitása a maximumon működik az év során. A kohóátépítés ellenére a termékkibocsátás növekszik. Miközben az energiaárak, a szállítási költségek jelentősen emelkednek, a folyó évre kevesebb nyereséget tervez a vezetés, mint a kilencvenhatos esztendőre, de ez az összeg is jelentős, 3,1 milliárd forint. Minthogy az Erőmű ötvenegy százalékát értékesítették, az ebből származó bevétel négymilliárd forint.
Mivel ez év július elejével hazánkban érvényüket vesztették a piacvédelmi intézkedések, megszűnik a vámpótlék, ami érinti ugyan a vállalatcsoport gazdálkodást, de ezért a partnerek nem lesznek hűtlenek. A hazai nagyfelhasználóknak a Dunaferr bizonyította az elmúlt évek során, hogy termékeinek minősége és ezek ára összhangot mutat. S az is igaz, hogy bár lejárt a piacvédelem, de lesz újból védelem, elsősorban a FÁK országaival szemben, mert ott még mindig nem piackomformok az árak.
Ami a dél-koreai kormány kedvezményes hitelajánlatát illeti, eredetileg volt egy ötvenmillió dolláros hitelkeret, ebből nyert el a Dunaferr 25 milliót. Ebből korszerűsítik a meleghengerművet. De azután a másik huszonötmillió sorsa is kedvezően látszik eldőlni. A dél-koreai Eximbank ugyanis újból a Samsungot hatalmazta föl a másik huszonötmillió elköltésére, a Samsung viszont máris úgy nyilatkozott, hogy a Dunaferrt tekinti hazánkban elfogadható partnernek…
Mindezt a szerző a Dunaferr elnök-vezérigazgatójával, Horváth Istvánnal készített interjú alapján írhatta. Az elnök-vezérigazgató a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés, a Vaskohászati Vállalatok szakmai Szövetségének az elnöke, ilyen minőségében valóban a legavatottabb abban, hogy megítélje a vasas- és kohászszakma jövőjét. Ő azonban szerényen azt mondja, hogy évtizeddel előbb nemigen tudná megmondani, 2008 táján lesz-e nálunk kohászszakma. Az azonban nyilvánvaló, hogy a Dunaferr vezetése helyesen döntött hat-hét éve, mikor nem ment el olyan irányba, hogy a jól működő társaságai egy részét eladva e hozadékból javítsa föl a rosszabbakat.
A jövőről van szó, amikor a jelen igazolható.
Amíg egyáltalán szó lehet arról, hogy mi a teendő 2005-ig, van biztató jelen és holnap. Ez viszont azt is jelenti, hogy Dunaújváros hatvanezer lakosa bízhat jövőjében. A majd félévszázadot maga mögött tudó Dunai Vasmű sok vihart, gazdasági krízist élt már meg, de fellendülése, talponmaradása azt jelenti, hogy átvészelte az acélipar világméretű válságát éppúgy, mint a magyar acélfeldolgozó ipar összeomlását is. A “telepesek” – a pionírok! – valójában álmodni se merték, hogy őskezdeményükből a kilencvenes évek végére az ország legnagyobb vállalatcsoportja bontakozik ki, s hogy e csoport körül egy hatvanezer lakosú város alakul. A Vasmű keletkezési körülményei a szkeptikusokat máig kétkedővé teheti, a tények azonban a Dunaferrt és Dunaújvárost igazolják.

Szabó Ferenc, a volt vezérigazgató így beszél erről: “Kezdetben a város épült a vállalatért. Dolgozóink életkörülményei javítása érdekében igyekeztünk segíteni a város gondjain. Támogattuk annak különféle intézményeit, oktatási, közművelődési, egészségügyi vonatkozásban, s természetesen magukat a lakásépítéseket is… Mára viszont a költséggazdálkodási szigorítások arra késztetik a vállalatcsoport vezetőit, hogy fogjanak meg minden pénzt, jól gondolják meg, mire költenek.” De a városi önkormányzat költségvetésének jelentős része most is a Dunaferrtől származik. Egyrészt a befizetett személyi adó, másrészt az iparűzési adó, amely megközelíti az egymilliárdot, mind a város javát szolgálja. A Vasmű tehát éppúgy a városért van, mint a város lakói a Vasműért. A kölcsönösség folytonos.

Felhasznált képek: Képeslap sorozat a Dunai Vasműről

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.