Dunaújvárosi Hírlap – 1979. február 27.
Hetényi István:
Történelmi előzmények
Dunapentele forradalmi múlttal rendelkező község volt, jóllehet parasztvezére, Szórád Márton és társai ügyében a Tekintetes Nemes Fejér Vármegyének 1837. április 21-én folytatva tartott Törvényszéke elrettentő ítéleteket hozott.
Szórád Mártont, mint jobbágytársainak lázítóját, az elöljáróság megvetőjét, a belső csendesség háborítóját két esztendei, hetenként két napi böjtben eltöltendő rabságra, fertályonként 25, összesen 200 pálcaütések elszenvedésére ítélték.
Précsényi Pál, mint segéd legvétkesebb bűntársa másfélévi, böjttel súlyosbított fogságbüntetést kapott. Szlávik Mártont fél évre ítélték, Rekenye Jánost és Székelyi Istvánt pedig 14 napi fogságra.
Kovács Ferenc és Jurinka István jobbágyokat, a törvényszék megfeddte, rabtartási költségek megtérítésére kötelezte, “kiki magáért marasztaltatván”.
A múlt század közepén Huszár Péter megyei főügyész azt állapította meg, hogy “Dunapentelén úrbéri panasz, vagy baj nincs”. A községben akkor 2939 lakost írtak össze és 506 házat.
Az 1848-1849-es szabadságharc bukása után mezőváros rangjára emelkedett település vezetői a lakosság minden rétegéből kerültek ki. Mondbach uraság ekkor már úgy vélekedett, hogy az itteni “emberek felette félők… jobbára tsak száj hősök”.
A nagyfokú elnyomás ellenére 1872. október 1-én Munkás Önsegélyző Egylet alakult. 1898-ban Baracstól Ercsiig aratósztrájkok robbantak ki, melyeknek alaptónusa már a földosztás követelése volt. A századfordulót követően 1905-ben erősödtek az agrárszocialista mozgalmak. Július 12-én elsők között léptek sztrájkba a pentelei aratómunkások, számszerint 140-en. Akkor még volt hatalma az adonyi szolgabírónak leverni a sztrájkot, és szervezőit 15 napra elzáratni.
A harc tovább folyt. Újabb sztrájk 1906-ban. Ugyanebben az évben megalakult a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének dunapentelei csoportja. És jött az első világháború, 1914. július 26-án az általános mozgósítás. A faluból több mint 600-an vonultak be Székesfehérvárra, s vitték őket a frontra. Ahogy a háborús évek múltak, úgy emelkedett a hősi halottak, sebesültek, eltűntek, hadifoglyok, hadirokkantak és hadiözvegyek száma. A háború okozta nyomor, éhség és szenvedés 1919 közepétől forradalmi helyzet kialakulásához vezetett.
Az őszirózsás forradalomra egy városunkban élő veterán, Ferenczi József így emlékezik vissza: “Az utcákat Pesten elözönlötték a katonák. Nagy volt a lelkesedés.” Egy másik, idős elvtárs, Brunger Antal szavait idézve: “Első alkalommal még csak mentem a tömeg után, felvonulás alkalmával vittem a zászlót. Nagyon lettem néha… Egyszer le is tartóztattak. Jött értem két csendőr. Sírt az asszony.. . engem meg elvittek a Margit körúti fogházba…”
Dunapentelére viszonylag kevés újság járt. De hamarosan híre terjedt annak, amit Tisza István miniszterelnök a parlament 1918. október 17-i ülésén kénytelen volt bejelenteni: “Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály tisztelt képviselő úr tegnap mondott, hogy ezt a háborút elvesztettük.”
Folytatás hamarosan…
Dunapentele a Magyar Tanácsköztársaság idején
