Wake Up 1230 koncert a moziban

Rockkoncert gitárra, basszuszgitárra, dobra és énekhangokra.

Október 27-én egészen különleges eseménynek lehettünk szem-, és fültanúi a Kultik Moziban, hiszen városunk is érintett volt a Wake Up 1234 éppen zajló koncertturnéja során, melynek keretében a Wild Colours nagylemezüket mutatják be a közönségnek, érdeklődőknek.
Talán a hétköznap, vagy a nem éppen megszokott helyszín miatt jöhettek kevesebben az eseményre, mégis el lehet mondani, sajnos városunkban szinte ez az egyetlen olyan helyszín, ahol ilyen jellegű – nagyobb – koncerteket meg lehet rendezni, nem beszélve azokról lehetőségekről, melyeket a zenekar maximálisan ki is használt, hiszen a koncert előtt Kálló Péter kisfilmjével hangolódhattunk a zenei élményekre, illetve itt szeretném megemlíteni Szalai Dániel nevét is, aki az est vizuális felelőse volt, neki köszönhetjük ugyanis a zenészek mögé kivetített animációkat és feliratokat.

Természetesen nem csak a zenekari tagok kedvenc dalait hallhattuk, a mára slágerré érett dalokon kívül megkaptuk a teljes lemez zenei anyagát is. A lendületes, impulzív előadás közben pedig több alkalommal is kedvem lett volna csatlakozni az őrülethez, teljesen magával ragadó volt a színpadról áradó sodrás, érzelmi hullám. Aki nem hiszi, járjon utána, vagy a következő turnáéállomásokon lehet saját tapasztalatokat szerezni:

Pécs Kultik Uránia Mozi – november 24.
Sopron Kultik Elit Mozi – december 3.
Budapest Kultik Csepel Mozi – 2023. január 27.

Remek zenészek. Nagyszerű előadók, de így négyen, azt hiszem bennük van a rock’n’roll sava-borsa. Izgalmas zenekari összeállítás volt már első olvasatra is, aztán jöttek a videók sorban… Baby StarRussian Tzar, majd az egész lemez… most pedig egy igazi múltidézés, valahol, valamikor itt állhatott össze a banda, talán az első szereplések egyike, ami a későbbi lemez címadó dala is lett egyben, illetve további információkat is megtudhatunk a zenekarról, a névválasztásról…

Köszönet az élményért, köszönet, hogy egy kicsit újra fiatalodhattunk pár évet, visszahoztátok, kihoztátok belőlünk a bennünk szunnyadó vadságot és kiszakadhattuk a mindennapok szürkeségéből. Remélem, reméljük még találkozunk.


Köszönik ők is az estét, reméljük jól érezték magukat Dunaújvárosban.

Wild Colors

nem csak bakeliten….

Ha nem szeretnénk lemaradni a zenekar friss híreiről:

 Wake Up 1230

Dunaujvaros