Dunaújváros Kedvencei 2021-ben

Az év utolsó napjára az olvasók eldöntötték, ki, kik DUNAÚJVÁROS KEDVENCEI 2021-ben. Idén első alkalommal több kategóriában is lehetett szavazni, aminek köszönhetően több nyertest is köszönthetünk. Köszönet a rengeteg szavazónak, és nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a játékos szavazás eredményétől függetlenül minden jelölt, mindent jelöltetett intézmény, közösség, csapat, zenész, vagy zenekar igenis fontos nekünk, nem is beszélve városunk értékeiről, melyeket becsüljünk is meg, hogy minél tovább élvezhessük. Gratulálok mindenkinek, lássuk hát, hogy idén milyen eredmények születtek:

– KULTÚRA KATEGÓRIA –

MUNKÁSMŰVELŐDÉSI KÖZPONT

Az MMK fantasztikus csapata idén harmadszorra szerezte meg ezt a címet, remek programok mellett csodálatos közösség áll a háttérben, igazán büszkék lehetünk rájuk!

MMK Dunaújváros

________________________________

– ZENE KATEGÓRIA –

BERETKA ÁDÁM

Ádám fiatalsága ellenére sikert sikerre halmoz, tehetségét már több helyen és platformon láthattuk, hallhattuk, reméljük még sokáig varázsol el minket gitárjátékával, énekhangjával! CSAK ÍGY TOVÁBB!

Beretka Ádám

________________________________

– KÖZÖSSÉG KATEGÓRIA –

4MOM

Igazi családbarát közösségi teret hoztak létre a régi Bánki iskola épületében. Tanácsadás, programok igazán aprótalpúaknak, kicsiknek és nagyobbaknak is, nem feltétlenül csak kismamáknak. Érdemes betérni hozzájuk!

4MOM – Hordozási tanácsadás és családbarát közösségi tér

________________________________

– NEVEZETESSÉG/LÁTNIVALÓ KATEGÓRIA –

ALSÓ DUNA-PART

Csodálatos zöldövezet, kikapcsolódás, rendezvények, igazi felfrissülés vár mindazokra, akik lemerészkednek az öböl partjára. Nem hiába, nincs olyan év, hogy ne szerepelne az ajánlások között. HELLÓ DUNA, HELLÓ DUNA-PART!

________________________________

– SPORT KATEGÓRIA –

Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia – DKKA

Ez szép volt csajok! Igazi csapatmunka, szinte az utolsó napokban előzték meg a vízilabdásokat, de így is igazi “girlpower”, hiszen ezzel is bőven lekörözték a paskat! Mit is kívánhatnék, ilyen lelkesedéssel szakadjon a háló, és ha lehet, az ellenfélé többször! HAJRÁ DKKA, HAJRÁ KOHÁSZ!

Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia – DKKA

________________________________

Jövőre természetesen újra lesz szavazás, köszönet minden olvasónak az ajánlásokért, a szavazatokért!

 

Dunaujvaros
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

http://dunaujvarosmesel.hu

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából. A weboldal külső, DISQUS hozzászólás rendszert használja.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt. A külső hozzászólás rendszerben pedig a felhasználó saját maga rendelkezik a megadott információkkal. Erről a szolgáltatásról bővebben:

https://disqus.com/

A látogatók által beküldött hozzászólásokat automatikus spamszűrő szolgáltatás ellenőrizheti. Ha hozzászólunk, a hozzászólás és annak metaadatai nem meghatározható ideig a rendszerben maradnak. Ennek célja, hogy az összes ezt követő bármely hozzászólás általunk megismertté és jóváhagyottá váljon, azaz ne kerüljön fel a moderálandó hozzászólások listájára.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon tehetnek fel kérdéseket egy tetszőleges névvel, és egy email címmel, amennyiben választ is kérnek. Ezeket az adatokat a rendszer nem tárolja, csak továbbítja.

Save settings
Cookies settings