Tavaly decemberben került fel a jelentősen átalakult Góbé zenekar Én is voltam dala, ami azonnal kedvencem lett, és íme, itt a folytatásban a hasonlóan zseniális Chikós, ami szintén egy zenei kavalkád, stílusok keveredése, valami egészen izgalmas zenei kalandozás. Nem is indulhatna jobban a hétvége, mindenkinek sok szeretettel ajánlom!
A hvg.hu-n megjelent cikkben a zenekar így mutatja be frissen elkészült dalát:
“Viva la vida – a kitörés, életigenlés, szabadságvágy jelenik meg a dalban, ezért is választottuk ezúttal a könnyed, dinamikus, latinos stílust. A clave hangszer és a ritmus folyamatos mantrázással helyez egyfajta transzállapotba, a hegedű és cimbalom hullámzó párbeszéde alatt a dob, a bőgő és a brácsa keveri a masszív, magába húzó salsa, bossa nova-örvényt.”
A Chikós alapötlete még 2018-ban pattant ki Rigó Marci, a csapat hegedűsének fejéből: “Még a Zeng felvétele idején a La Garden stúdió udvarán kávézva dúdolgattam a kedvenc szatmári csárdásaimat, amikor bevillant, hogy milyen jól állna a Feketegyűrűfának ez a riói köntös, és amúgy sem próbálkozott a zenekar még a latin-amerikai népek zenéjével. A kávé után persze folytattam a munkát, és az ötlet feledésbe merült. Tavaly nyáron aztán volt szerencsénk részt venni a bandával egy fantasztikus dél-amerikai zenész, Juancho Herrera előadásán, és mivel másnap magunk is munkába fogtunk, bevillant ez a pécsi emlék. Később kiderült, hogy nem én vagyok az első a zenekarból, akinek eszébe jutott az ötlet, Egervári Matyi már évekkel az egész előtt játszogatta a Gyertek fiúkat bossában, így fonódott össze a két dal egy egésszé.”
A recorder blog interjújában pedig Egervári Mátyás (cimbalom, tamburabrácsa, dudák, furulya, fuvola), Várai Áron (ének, furulya, duda) és Hegyi Zoltán (nagybőgő) vallottak a zenéről, a megújult zenekarról:
“A NÉPZENE UGYANAZT A SZÓRAKOZTATÓ FUNKCIÓT TÖLTÖTTE BE, MINT MA A KÖNNYŰZENE”
Friss hírek, további érdekességek a zenekar közösségi oldalán: