Magyar Ifjúság – 1959. október 24.

Kölyök-köszöntő

A neve olyan hosszú, hogy szinte egy szuszra ki sem lehet mondani. Ezért hívják tulajdonképpen Kölyöknek. De illik is hozzá ez a kurta név. Hiszen olyan, mint egy rakoncátlan, vásott kölyök, akinek kedve, öröme tellik benne, ha már felnőttnek nézik, ha bíznak benne, és főként, ha rá is bíznak valamilyen fontos ügy intézését. Sztálinváros a bölcsője. Tizenkét esztendős volt amikor még kukoricatáblák éktelenkedtek a mai hatalmas város helyén. Akkor került az építkezéshez s így az őslakók közé számít. Iskolája és otthona lett ez a büszke szocialista város. Itt ismerkedik meg azokkal a rendőrökkel, akik védnökséget vállalnak fölötte: nevelőapaságot. S itt találkozik életében először azzal a furcsa, szorongató. érzéssel, amelyet szerelemnek hívnak. Ez a találkozás azonban a kezdetben sehogyan sem sikerül. A fiú kerüli öt, hiszen egy vásott kölyköt csak nem lehet komolyan szeretni?!
A történet derűs szálai azonban jó irányban haladnak: a Kölyökből kedves, mosolygós tekintetű lány érlelődik. Ez a lány méltó arra, hogy szeressék, hogy egy becsületes fiú oldalán élete társát megtalálja.
Ennyi a film, Palásthy György, Markos Miklós. Szemes Mihály és Törőcsik Mari új s bátran mondhatjuk az utóbbi évek legkitűnőbb filmvígjátéka. De talán különösnek tűnik, hogy az írókkal és a rendezővel a főszereplő nevét együtt említsük. Nem, Törőcsik Mari nem csupán szereplője, hanem a film egyik nélkülözhetelen alkotója is. Ő a Kölyök. Övé a film. Az ő mindvégig könnyed megformálású, sok színű és végtelenül őszintén ható játéka az épkézláb forgatókönyvhöz és a kitűnő rendezéshez felnőve nagyszerű élménnyé kerekíti ezt a sztalinvárosi friss történetet.
Vidám csínyjeit, kalandjait harsogó nevetés kíséri. Ezt a derűt pedig azok a jelenetek oldják fel, amelyek már az első bimbózó szerelem kissé suta, de tiszta lobbanását idézik a vásznon. Az alkotók nyilván így álmodták meg filmjük hősét, ahogy Törőcsik Mari életrekelti, megformálja. Őt s ennek a becsületes, törekvéseiben újat, mait kereső filmnek fiatal alkotóművészeit köszöntsük a film bemutatója előtt.
Kívánjuk, hogy a Kölyök ne maradjon magányos állócsillag a magyar filmművészet egén!

Bános Tibor

Részletek a filmből:

KÖLYÖK – teljes film

 


2019 – Kölyök 60


2018 – Isten éltesse Törőcsik Mari művésznőt!


2017- Itt a Maci, hol a Maci?


2016 – Isten éltesse Törőcsik Mari művésznőt!


2015 – Isten éltesse Törőcsik Mari művésznőt!

Dunaujvaros