Örkény István írógépe előtt (Fotó: orkenyistvan.hu)

Részlet Lázár István Örkény Istvánról szóló életrajzi könyvéből (1979)

(…)
Az 1950-es évekkel ez a nehéz: hogy lehetetlen föl nem idézni figyelmeztetően, hogy miként, milyen könnyen csúsztunk el, merültünk olykor nyakig a lakkozásba, s tüntettük fel valóságnak vágyálmainkat; ugyanakkor képtelenség volna a visszájára fordítani mindent, s a valóságos árnyékokat rávetni egész fejlődésünk érvényben maradt, kikezdhetetlen momentumaira.
S mindvégig be kell számítanunk, hogy az írás, az íróktól folyamatosan elvárt aktuális tudósítás az ország hétköznapjairól és ünnepeiről gyakran nem egészen azzal a szöveggel jelent meg a lapban, amit a szerző benyújtott. Működött az előzetes meggondolás, a belső cenzúra – és működött a szerkesztőség vigyázó szeme-tolla is, olykor több fokozatban.
– Ami a legnagyobb rangot jelentette: milyen gyakran jelent meg Örkény István tudósításaival a Szabad Nép-ben?
– Elég gyakran.
– És hogyan kerültél azok közé, akik az írók közül a lap törzsgárdájához számítottak?
– Én abba nem kerültem bele. Én abba a gárdába tartoztam a “Szabad Nép”-nél, amelyikbe Déry, Karinthy Ferenc; akik tehát olyan írónak számítottunk, kiket időnként föl lehetett kérni egy-egy irodalmi riport – elég felemás ez a megfogalmazás, de így nevezték ezt a műfajt, és tulajdonképpen elég határozott profilja volt! -, tehát irodalmi riportok megírására.
– Ki volt a felkérő?
– Horváth Márton volt az, aki a legtöbbször hozzám fordult, aki valami nagyobb esemény alkalmával megkért… Ő volt például, aki felszólított, hogy menjek Dunaújvárosba, pontosabban Sztálinvárosba, ahová le is mentem, lakásom is volt ott, két-három napokat töltöttem ott hetenként, a többit Budapesten a családommal. Vagy elküldtek valamilyen érdekesebb eseményhez… Tardos Tibor is közénk tartozott, azután Sarkadi Imre…
– Tardosról rege szól. Ő Inotára költözött hosszabb időre, és hogy közvetlenebbül, mélyebben megismerje a munkáséletet, beállt dolgozni az egyik ácsbrigádba. Ami rendjén is lehetett volna tulajdonképpen, ha az a brigád nem az óriás hűtőtornyok zsaluzásán és állványozásán dolgozik, nyaktörő magasban, és Tardosnak nincsen ujjnyi vastag, sokdioptriás szemüvege. A Szabad Nép országjáró újságíróit kiverte a hideg veríték, amikor meglátták őt Inotán a magasban; a történet egyik verziója szerint külön párthatározattal parancsolták le onnan.
– Amikor Dunapentelére, a későbbi Sztálinvárosba lejárogattam, belekezdtem egy regény írásába is, amiből 400 oldal készült el, részleteket publikáltam is már belőle. A Bónis család lett volna a címe, 1956-ban félbeszakítottam. Akkor egy kicsit a mérnök bukkant ki belőlem. Ami ott készült és épült, az azért monumentális vállalkozás volt. Magyarországon ilyen még nem történt: felépíteni egy városrészt, beköltöztetni a gyárépítőket, elkezdeni a gyárat építeni, ugyanakkor a várost is fejleszteni, miközben a gyár újra tovább terjeszkedik – ennek az egésznek volt egy óriási romantikája. Ugyanakkor, hogy alapvető tévedés volt az egész – mármint nemzetgazdasági szempontból -, azt mi nem tudtuk, az később derült ki, hogy nem oda kellett volna építeni, egy löszös fennsíkra, ahol minden háznak különleges alapozás kell. Ezt mi akkor; nem tudtuk, hogy lehetett volna jobban és jobb helyre, másként építeni; és rettenetesen izgalmas volt az az embertömeg, ami ott összeverődött. Az országnak részben a szemete, részben a java került oda, mert például vonatrakomány szám hozták oda a pesti kurvákat dolgozni, és az exkavátor néha csecsemőholttesteket emelt ki a földből.
– Ez nem legenda?
– Ott voltam. Tehát itt a jó meg a rossz, a lelkesedés meg a teljes korrupció valahogy úgy keveredett, hogy valamiféle aranyláz jellege volt az építkezésnek. És voltak nagy figurái, például Borovszky Ambrus, aki ezt annak idején beindította, és azt hiszem, mindmáig ott van, mindmáig a vezetője…
– Valóban ott van, bárha már nyugdíjasként – és mind nyugdíjazásáig a Vasmű vezérigazgatója volt, kivéve pár hónapnyi miniszterhelyettességet, ahonnan gyorsan visszamenekült.
– Mentek tehát a kéziratok a “Szabad Nép”-hez, ahol azokat átvették, és többnyire kijavították, úgy közölték. Pozitívabbra vették.

Azt meséld el, Pista!

Indul egy turbina

Örkény István – A Bónis család /részlet

Dunaujvaros