Félmillió téglát küldenek Dunapentelének


Zala  – 1951. szeptember 23.

A zalalövői téglagyár dolgozói

félmillió téglát küldenek Dunapentelének

Kint csepeg a kora őszi eső, hűvös szél fúj. A téglaégető kemence nyílásán forróság ömlik ki. A nyílásban magas, szikár férfi jelenik meg percről, percre, szinte órapontossággal. Nem úgy lép, szalad a tragaccsal, melyen 50, forróságot árasztó tégla van. Egy-egy ilyen rakomány súlya vagy kétmázsányi.


A zalalövői téglagyár ahonnan a dolgozók félmillió téglát küldtek terven felül Dunapentelének

Jóminőségű téglát Dunapentelének!

Vörös József kemencés 51 éves. Csak egy-egy mondatot mond, ahogy megjelenik az ajtóban s máris újra eltűnik.
– Pentelére megy ez a tégla is.
– Már fél milliónál tartunk a penteleivel!
– Szorítjuk az iramot, hadd építsenek a gyerekek!
– Tavaly heti 48-50 ezer téglát gyártottunk, akkor négyen voltunk kemencések. Az idén 60-70 ezer a heti teljesítményünk. Pedig csak hárman vagyunk.
– Miért jobb az eredmény? Hát ez Pentelének megy!
Bent a kemencében félhomály van és forróság. Egyik oldalon szedik ki a frissen égetett téglát, a másikon rakják be a nyerset, így megy ez már tavasz óta.
– Nagy előny ez – mondja Hedli István -, az állandó égetéssel nem hűl ki a kemence, így rengeteget megtakarítunk a tüzelésnél. Míg újra égetünk, addig a berakott nyers tégla is átmelegszik.
Vörös József gyors kézzel szedi a téglát. Egy töröttet sem látni. Büszke is erre nagyon.
– Égetett selejt nincs, nem is lesz!
Itt dolgozik Hedli István, Németh István is. Látszik minden mozdulatukon, összeszokottan csinálják. Egy pillanatra sem állnak meg a munkában.
– Ilyen munka még nem volt egy évben sem – mondja Hedli István. – Néhány éve még alig-alig dolgozott a gyár. Az idén így megy ez tavasz óta minden nap.
Stankovics István géppel gyártja a nyersanyagból a téglát. Fiatal, vidámarcú legény. A napi 23 ezer darab teljesítményét alább nem adná semmiért. Nem is panaszkodnak “Tánkó”-ra a kemencések. De nem maradnak el a kézi égetők sem. Sáb József napi 3 ezret, Tóth József 4 ezret vet ki kézzel. A kezek mozgásában nincs egy pillanatnyi megállás sem. Tervszerűek még a mozdulatok is.


Munkánk mellett forintjaink segítségével is épül büszkeségünk Dunapentele

Épül a Békemű

Délben Dunapentelérőlbeszélgettek maguk között, Dunapenteléről, amit még csak képeken láttak. Mégis érzik: ők is Pentelét építik. Ezek a téglák ott magasodnak majd a gyárak, épületek falaiban, ahol néhány év múlva talán az ő fiaik, lányaik dolgoznak. Milyen más munka ez, mint a régi! Most tudják, hogy maguknak építenek.
De építik forintjaikkal is a tervet Hedli István 300 forintja, amit kölcsönként adott az államnak, meg a többieké is.
Bent az irodában a számok beszélik el a téglagyári munkások helytállását. Április végétől szeptember közepéig két és félmillió téglát adtak a tervnek. Az üzem 10 napi teljesítménye 112 százalék. Az augusztusi tervet 138 százalékra teljesítették. Évi tervükben 105 százaléknál tartanak. Az égetési tervet 119 százalékra teljesítették. Selejt nincs. Napi berakás 8-9 vagon. Eddig 500 vagon téglát szállítottak el a terv hatalmas építkezéseihez.
Vörös József, Hedli István meg a többiek még elégedetlenek az eredménnyel. Állandóan terveznek, hogy lehetne a gyártást még gyorsabbá tenni? Még egy hónapjuk van, addig annyi téglát kell égetniök, hogy az építkezések télen is zavartalanul folyhassanak.
Nagy a távolság Zalalövőtől Dunapenteléig, mégis együtt dolgoznak velük ők is. Ugyanaz a gondolat fűti őket is, mint a pentelei dolgozókat: közös munkával építik a dolgozók hazáját.

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.

Dunaujvaros