Kanadai Magyarság – 1957. január 12.
RÉSZLETEK AZ 1956-OS, DICSŐSÉGES OKTÓBERI FORRADALOMRÓL
DUNAPENTELE — A RÉGI SZTALINVÁROS — HŐSI HARCA AZ OROSZOKKAL
Rozsnyai Sándor grafikája
kép: Dunaújvárosi Hírlap
November 17-én menekült el Dunapenteléről egy intelligens ipari munkás, aki bécsi tudósítónknak ezeket beszélte el Dunapentele hősi harcairól, ahol – Csepellel együtt – a legtovább tartott a nemzeti forradalom fegyveres ellenállása:
“Dunapentelén az ottani Petőfi Körből kiindulva október 24-én kezdődtek a tüntetések, amelyek ettől kezdve naponta megismétlődtek. A rendőrség és katonaság ekkor még ellenünk volt, október 25-én rá is lőttek a laktanya elé vonult és fegyvert követelő tömegre. A tüntetésnek ekkor 7 halálos áldozata volt, másnap hatan vesztették életüket a hadkiegészítő parancsnokság előtt.
Ekkor már megalakultak az üzemekben a munkástanácsok, a városi tanács pedig beszüntette működését, mert a nép menesztette a tanácselnököt. Később a munkástanácsok elnökeiből egy városi nemzeti tanács alakult, melynek Pados István tanár lett az elnöke, aki barátságos kapcsolatot vett fel a honvédséggel. A nemzeti tanács működésének második napján, október 29-én a honvédség már két tiszttel képviseltette magát az ülésen. A laktanyában azonban még Kovács ÁVH őrnagy tartotta kezében a hatalmat, aki megakadályozta a honvédség csatlakozását. Miután azonban a forradalmárok összefogták és lecsukták az ÁVH többi vezetőjét, Kovács őrnagy is jobbnak tartotta megszökni, azonban Pusztaszabolcson rendőrségi nyomozók elfogták és visszahozták Dunapentelére. Sem neki, sem a többi letartóztatott ÁVH-snak nem történt bántódása, bíróság elé akarták állítani őket. Október 31-én már az egész honvédség átállt a forradalmárok mellé, a város irányítását a nemzeti tanács szilárdan kezében tartotta. A honvédségtől kaptak egy R 40-es adővevőkészüléket s azóta ez volt a híres dunapentelei rádió, mely az utolsó percig sugározta Nyugatra a nemzeti forradalom üzeneteit.
A szomszédos Dunaföldvárra közben Kecskemétről november 4-én orosz csapatok vonultak be. Első hőstettük volt, hogy igazoltatták a Tolna megyéből élelmiszert szállító teherautó 14 utasát és mert egyiknél fegyvert találtak, mind a 14-et agyonlőtték. Dunaföldváron óriási vérengzést rendeztek, noha ott semmi ellenállás sem volt, lakóházakat lőttek szét és a laktanyát is. annak 100 főnyi legénységével együtt. Ezekből egy csoport elmenekült.
Szovjet tankok a mai kórház területén 1956-ban
fotó: Dunaújvárosi Hírlap
A szovjet hadsereg Magyarországon 1956-ban
Dunapentele körül a Vasmű védelmére 150-160 közepes és könnyű légelhárító ágyú állott rendelkezésre, rengeteg lőszerrel, ezekkel védték a várost. Az ercsii honvédségtől gyalogsági fegyvereket kaptak, úgyhogy 6-7000 főnyi nemzetőrség volt a helyi sereg. Rádiójukat egy Ikarus-autóra szerelték, amely félóránként változtatta a helyét, hogy az oroszok ne mérhessék be távolságát.
14 óra 53 perc – Adásunkat bizonytalan időre megszakítjuk!
November 7-én léglökéses repülőgépek jelentek meg a város felett, ezekből egyet lelőttek. Az orosz tankokból 15-16 darabot sikerült kilőni. Estére azonban a nemzeti tanács és a katonai parancsnokság tagjai elszéledtek, megszűnt a központi vezetés. Nem osztották ki az előre elkészített 7000 benzines palackot sem, melyekkel magában a városban akartak védekezni. Az átállt tisztek jó része megint “visszaállt” a kommunista vonalra, úgyhogy magában a városban már semmi ellenállás sem történt. Az üzemek közül csak a kokszoló rongálódott meg, azonkívül 30 lakás lakhatatlanná vált.
Belőtt, kitört ablakok
fotó: Dunaújvárosi Hírlap
Szabotázs, robbantás nem történt. A lakosság a fegyverek nagyobb részét elrejtette. Másnap megkezdődött a megtorlás, melyet a kiszabadult ÁVH-sok irányítottak. November 17-ig mintegy 220 szabadságharcost és forradalmi vezetőt vittek el lakásaikról. A városban teljesen az oroszok parancsolnak, az orosz parancsnok tárgyal a munkástanácsokkal is, melyek helyükön maradtak és az üzemekben szerepet visznek. Fellépésükre több népellenes gyárrészlegvezetőt eltávolítottak. A Nyugatról várt segítség elmaradása miatt a munkásság körében nagy volt az elkeseredés.”
A bejegyzés a Hungaricana Közgyűjteményi portál segítségével készült.
