Sztálinvárosi Hírlap – 1960. július 29.
Bármilyen furcsán hangzik, de így van. Mesél az utca. Sok érdekes és szép dolgot mond, csak oda kell figyelni egy kicsit. Ki kell tapintani a pulzusát, és érezhetjük a Sztálin út fáradhatatlan forgatagában is a mai sokszínű életünk szüntelen lüktetését. Olyan ez nekünk sztálinvárosiaknak, mint a pestieknek a Nagykörút vagy a Váci utca, a leningrádiaknak a Nyevszkij proszpekt, vagy a párizsiaknak a Champs-Elysée. Lehet, hogy nem olyan fényes és csillogó, mint világvárosi testvérei, de mégis kedves, mert itt zajlik le életünk. Itt vásároljuk a legfontosabb cikkeket, ide járunk szórakozni, és este, ha kigyúlnak a fényes neonok, itt sétálunk fáradhatatlanul. És innen ismerjük egymást. Mert aki szorgosan sétálgat a Sztálin úton, lassan megismerheti az egész várost. A sztálinvárosi “őslakó” (aki már legalább két éve itt él), a Sztálin úton menve, ha meglát egy ismeretlen arcot, fölényes biztonsággal rávágja:
– Ez nem sztálinvárosi.
Mert még soha nem látta a Sztálin úton…
Forgalom a Sztálin úton /1960
fotó: MTI/Vadas Ernő
A kora reggeli órák viszonylag nyugodtak. A kerékpárúton szép sorjában, hangtalanul siklanak a kerékpárok. A Vasműbe viszik utasaikat. A buszmegállóknál az emberek még türelmesek, még udvariasak. De ahogy közeledik az óramutató a hatos felé, úgy gyorsul a kerékpárosok tempója. Szinte megpezsdül a Sztálin út. Mindenki siet. A busznál néha egészen “sportszerűtlen” jelenetek alakulnak ki. Aztán még egy-két futó alak tűnik fel, némelyik rohanás közben reggelizik, vagy éppen a nyakkendőjét köti. Aztán a hatosra ugrik a mutató, és elcsendesül az utca is. De csak kis ideje van a lélegzetvételre. Mert hamarosan ellepik a hivatalokba siető emberek. De közben már megjelentek az utcán a háziasszonyok is. Üres szatyrokkal jönnek, és hamarosan nehéz csomagok húzzák a kezüket. Kedves nyugati újságíró kollégám, ha netán itt járnál, a kora reggeli órákban állíts meg az utcán egy ilyen háziasszonyt. Győződj meg róla, hogy nem nagytőkés, hanem egyszerű munkásasszony, aztán nézd meg tömött szatyrát. Pedig a legtöbb esetben nem is ebédre vásárol, mert az emberek nagy része üzemi ebédet eszik.
Forgalom a Sztálin úton /1960
fotó: MTI/Vadas Ernő
Délelőttönként igen színes az utca képe. Sok ráérős ember sétálgat. Nagy csoport alakul ki Pintér bácsi újságos standja körül. A lezajlott és várható meccsekről folyik itt a heves vita. Na és persze az örök téma:
– Volt egy ismerősömnek egy ismerőse. Az mesélte, hogy volt egy asszony, aki soha nem lottózott. Egyszer vett egy szelvényt…
Ugye nem kell folytatni. Még a szegényesebb fantáziájú emberek is kitalálhatják, hogy a mesebeli asszony egy milliót nyert.
Pintér bácsi egyébként a tömérdek újságon kívül közel 3000 lottó és totó szelvényt is elad.
Közben persze a Sztálin út népes. Sok a vidéki. Szinte ellepik az üzleteket. Egy idős paraszt nénike hatalmas rádiót vásárolt. Megkérdezték tőle, hogy hány volt van náluk. Kiderült, hogy majd csak most vezetik be a villanyt arra a tanyára, ahol lakik.
– Hát akkor minek vett még rádiót.
– Jó az, ha van – felelte a néni, és vígan elszekerezett.
Hát nincs igaza?
Ahogy az úton sétálok, belestem az Ékszerboltba. A pult előtt tömérdek ember. Közöttük idősebb munkásasszony és két apró gyerek. Az egyik alig tud járni, a másik olyan négy éves forma. Az asszony gyűrűket akar vásárolni a gyerekeknek. A nagyobbra még csak akad gyűrű, de a kicsinek mindegyik leesik az ujjáról. Az asszony láthatóan el van keseredve…
– Hát nem szörnyűség, hogy nálunk nem gyártanak két éves gyermekeknek való gyűrűt?…
És ha már bementem, megkérdeztem, hogy mennyi aranyat adnak el havonta.
– Havi 150.000 forint a forgalmunk aranyékszerből. Kifelé jövet gondolkoztam a dolgon…
De úgy érzem, ezt nem kell kommentálni…
A város főútja az 50-es évek második felében
fotó: Intercisa Múzeum archívuma
Két kis jelenet: Egy férfi megy előttem. Valami gyümölcsöt eszik egy zacskóból. Aztán mikor befejezte, az üres papírt hanyag eleganciával a földre dobja. De két lépés után megtorpan. Visszafordul és lopva körülnéz, hogy vajon ki látta a Sztálin út tisztasága ellen elkövetett merényletet. Találkozik a pillantásunk. Nem tudom, hogy mit olvasott ki a szememből, de visszalép és felveszi a papírt. Az arca olyan, mintha azt mondaná:
– Borzalom, hogy micsoda népek vannak…
A másik:
Beloiannisz utca sarkán csinos, fiatal lány áll. Éppen a kezét nyújtja egy fiatalembernek. Hallom, amint mondja:
– Viszontlátásra…
Egy óra múlva újra arra vezet az utam. Még mindig ott álltak. És feledékenységükre jellemző, hogy elfelejtették egymás kezét elengedni.
Képeslapra kívánkozó utcarészlet
fotó: Sok szeretettel Dunapenteléről/Sztálinvárosból/Dunaújvárosból
Érdekes arra gondolni, hogyha történetesen a Nagykörúton lett sétámról írnék riportot, akkor odaírhatnám azt a hatásos mondatot, hogy “Megyek az öreg, sok vihart látott házak tövében…” Itt én az utcánál és a házaknál háromszor idősebb vagyok. De minden délelőtt erre sétál az óvodások népes, vidám kis csoportja. Ők fiatalabbak, mint a Sztálin út.
Talán ezért látszik úgy, hogy amikor ezek a csöppségek megjelennek, mintha jóindulatúan és szeretettel mosolyogna az utca…
Sztálin út /1960
fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr
Mintha a Ludas Matyiból vágták volna ki. A cukrászda teraszán öreg falusi bácsi ül és feketét iszik. A kép nekünk még egy kicsit újszerű, és az emberek megnézik a feketéjét kavargató parasztot. Én sem bírom megállni.
– Szereti a feketét bácsi – kérdem.
– Szokás dolga az egész. Én már megszoktam – mondja közönyösen. És két cukrot dob a pohárba. Mert úgy látszik, kellővel szokta.
Május elseje a 10 éves városban /1960
fotó: MTI/Bárándi István
A Dózsa mozi előtt ízléses plakát köszönti a tíz éves évfordulót. Rajta a felirat: Köszöntjük városunk építőit és dolgozóit… Erről jut eszünkbe, amikor egy értekezleten így szólt az elnök: Köszöntjük a megjelent becsületes dolgozókat és a sajtó képviselőjét.
A délutáni órákban újra megtelik a Sztálin út. Jönnek hazafelé a reggeli kerékpárosok, a buszok ontják az utasokat. De gyalogos is akad bőven. Most már senki sem siet. A dolgos Sztálin út átalakul korzóvá. Fiatal szerelmesek, idősebb házaspárok sétálnak. Nagy csoportokban összekarolva mennek a lányok. És ha az ember figyelmesen körülnéz, mindig lát egy-két fiatalembert is, akinek éppen arra akad dolga, amerre a lányok mennek.
Járókelők a Sztálin úton /1959
fotó: MTI
Az emberek jólöltözöttek. Egy-egyilyen délutáni korzó egy kisebb divatbemutatónak is beillene. Tudom, hogy ez nem szabály, de biztos vagyok benne, hogy az elkészült új ruhában a boldog tulajdonos első útja a Sztálin útra vezet.
Elvégre meg kell mutani a ruhát a Sztálin útnak. Hadd lássa mindenki. Csak ne kellene annyit köszöngetni. Az ember elkezdi az Idegenforgalmi Hivatalnál és abbahagyja a Cipőszalon előtt:
– Jó reggelt, jónapot, szervusz, kezitcsókolom…
És ha az ember csak úgy sétálgat, akkor előfordul, hogy egy emberrel többször is találkozik. Mit tehet? Köszön.És így van ez rendjén. Nem is rossz dolog ez. Pláne, amennyi csinos lány és asszony van ilyenkor az utcán…
A város főútja esti fényárban
fotó: Dunaújvárosi Hírlap archívum
Aztán esti fénybe öltözik a Sztálin út. Ilyenkor olyan, mint egy csillogó ékszerekkel díszített gyönyörű asszony. Ez persze ízlés dolga, de én ilyenkor szeretem legjobban a Sztálin utat. Jólesik a szemnek végigtekinteni a sok színes neonfénytől tarkáló tömegen. És még jobban esne, ha minden neon égne, és ha ég, ne volna foghíjas. De azért így is szép.
Lassan fogynak az emberek. Elnyelik őket a házak, a meleg puha otthonok.
Békét a világnak! – Neon békegalamb az őspatika felett
fotó: Dunaújvárosi Hírlap archívum
A Sztálin út behányja fényes ablakszemeit, kialszanak a neonok és a zsúfolt kirakatok tarka fényei.
Ilyenkor néhány órát pihen a Sztálin út. Még sötét van, amikor fürge seprők és locsolók kicsinosítják, hogy reggelre tisztán, üdén várja az új napot, hogy szép színtere legyen boldog napjainknak…
Ő. F.
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
