Dunaújvárosi Hírlap – 1996. április 13.

Húsvéti komatálküldés

A komatálküldés elsősorban lányok, ritkábban legények, vagy lányok és legények barátságkötésének ajándékcserével történő kinyilvánítása. Az így kötött barátság felnőtt korukban keresztkomatálba tett húsvéti szentési ételek küldéséről a XVI. század első negyedében keletkezett Sándor-kódex lapjain ezt olvashatjuk: “…az kókonyához, avagy a húsvéti kenyérhöz… sajt, tej, tikmony, tiszta tészta, könnyül tésztából koszorú módra kell csinálni, meg kell sütni, meg kell szentelni, egymásnak kell benne küldözni…” A kókonnya, másként kókonya Szegeden és a Székelyföldön ma is használt szó: a húsvéti szentelt ételeket, elsősorban a tojást jelenti. Virág Benedek 1804. július 30-án Kazinczy Ferenchez írt levelében a lejegyzésre javasolt népszokások sorában említette a mátkatálat. Általában a húsvétot követő fehérvasárnapon, több helyen húsvéthétfőn, esetleg pünkösdkor vagy május elsején küldték a komatálat. A szokást eddig Dél-Dunántúlról, főként Tolna, Somogy, Zala megyéből, a mátraalji palócoktól és a moldvai magyaroktól ismertük.

Pusztina moldvai magyar faluban 1994-ben adatközlőm Bartos Margit (szül. 1941) beszélt a mátkálásról: “Fehérvasárnap a lányok mátkát váltottak. Tojást festettek, aki úgy akart, hogy mátkát váltson, csináljon kollégát magának, barátja legyen, akkor ők adtak egymásnak tojást. Ilonka ideadja nekem, s én odaadom az enyémet Ilonkának. Ajándékozták egymásnak a leányok, utána barátok lettek, mátkának szólították egymást. Ha férjhez mentek, akkor egymás komaasszonyai lettek.”
Fehérvasárnap Nagyatádon (Somogy m.) a lányok szép fehér tányérra tettek egy üveg bort, köréje egy-két hímes tojást és perecet. A fehér kendővel letakart komatálat a leány ünneplő ruhába öltözve vitte el annak a leánynak, akivel komálni akart. A következő mondóka kíséretében nyújtotta át:

Komatálat hoztam,
Föl is aranyoztam,
Koma küldi komának,
Koma váltsa magának.
Ha nem váltja magának,
küldje vissza komának.

Az a leány, akinek a mondóka szól, ugyanilyen komatállal kedveskedett barátnőjének. Az ajándékváltáskor összecsókolóztak, és ezután komámasszonynak szólították egymást. A komatálküldéssel megpecsételt barátság a sírig tartó. Illyés Gyula a Puszták népe című könyvében a Mezőföld déli részéről, Felső-Rácegrespusztáról írta le a komatálküldés egyik formáját: “Komatállal kis testvérnéném engem minden héten, majdnem minden kalács- vagy lángossütéskor elküldött valamelyik barátnőjéhez. Az örök barátság fogadásának ez a módja már csak a lányok között divatozott, de a szokás neve s a vers, melyet a tányért fedő kendő föllibbentése előtt el kellett hadarnom, azt bizonyítja, hogy valaha férfiak, vagy családok közt járta.”
Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos A magyarság néprajza című összefoglaló műben már 1933-ban említette, hogy húsvéthétfőn Fejér megyében és a Bakonyalján is küldenek komatálat. E korai híradás ellenére a szokás Fejér megyei előfordulását nem ismertük. Gábor Judit sem említett egyetlen Fejér megyei adatot sem a komatálküldés szokását az egész magyar népterületről feldolgozó, 1963-ban megjelent tanulmányában.
A komatálküldés Fejér megyei előfordulására az első adatot a Székesfehérvár és Vidéke 1913-as húsvéti számában találtam. Itt Prepeliczay Elődné Korponay Aranka Sárbogárdról mutatta be a kamatálküldést: “Húsvét első ünnepén a leányok rózsás tálakra sonkát, friss kalácsot szelnek. Cukros perecekkel, mézesbáb-csókkal, habcukor-bábukkal és zászlós báránykákkal rakják körül. Közepére hosszúnyakú üveget vörösborral állítanak, mit orgonavirággal, kékliliommal zárnak le. Az egészet szélesen hímzett patyolat kendőbe fogják, és nemzetiszínű szalaggal kötik át. Mise után, mikor kijönnek a templomból, leánybarátnőjüknek vagy legényismerősüknek küldik el, hogy komaasszonynak, vagy komámuramnak szólíthassák egymást. Mentől többfélét cserél ki az illető a komatálból, annál szívesebben veszi a komaságot. A komatálvivő így köszönti az illetőt:

Komatálat hoztam,
Meg is aranyoztam,
Koma küldi komának,
Ha nem váltja magának,
Visszaviszem tisztességgel komának,
Szív küldte szívnek,
Szív szerelemnek.
Ha nem váltja szívnek,
Visszaviszem tisztességes szívszerelemnek.“

A Székesfehérvár és Vidéke 1913. április 12-ei számában a sárbogárdi születésű Mészöly Győző szólt hozzá Korponay Aranka cikkéhez, a komatálküldés szokását gyermekkori emlékei alapján idézte fel. Mészöly Győző szerint a komatálvivő verse így hangzott:

Tisztességes, becsületes komatálat hoztam.
Koma küldi komának, koma váltsa magának.
Ha nem váltja koma, komától komának,
Visszaviszem komától komának.
Szív küldi szívtől szívnek szívesen.
Szív váltsa szívtől szívnek szívesen.
Ha nem váltja szív, szívtől szívnek szívesen,
Visszaviszem szívtől szívnek szívesen.

Korponay Aranka első világháború előtti jegyzeteiből megtudhatjuk, hogy Sárbogárdon a komatálküldést a húsvéti adománygyűjtés egyik formájaként is gyakorolták: “Amelyik úri családot a nép meg akarja tisztelni, oda küld komatálat. Ezt ugyanaz nap több családhoz elviszik. Mindenhol cserélnek ki a süteményekből, az úri házaknál keveset vesznek ki, és sokat tesznek be, így aztán egy ilyen kamatállal sok süteményt, bort visznek haza, pedig kevéssel indultak körútjukra. Ha nem cserélnek a tálból, az halálos sértést jelent.”
E korai közlések nyomán elindulva a kamatálküldés szokásával kapcsolatban Sárbogárdon igyekeztünk adatokat gyűjteni. A szokásra az 1890-1914 között született adatközlők még jól emlékeztek. 1979-ben a 83 éves Torda Józsefné elmondta, hogy Sárbogárdon a komatálra süteményt, kalácsot, cukrot, csokoládét, egy üveg bort tettek, fehér kendőbe kötötték. Húsvéthétfőn három leány vitte a kiválasztott lánynak. Átadáskor így verseltek:

Komatálat hoztam,
Meg is aranyoztam.
Koma küldi Komának,
Koma váltja magának.
Ha nem váltja magának,
Visszaviszem tisztességes komának.

Aki a komatálat kapta, az másikat küldött helyette. 1987-ben a 81 éves Boros Lajos is arra emlékezett, hogy a komatálat húsvéthétfőn vitték egymásnak a lányok. A versnek már csak három sorát tudta fölidézni:

Komatálat hoztam,
Meg is aranyoztam,
Koma viszi komának…

Balogh Balázs, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem néprajz szakos hallgatója 1987-ben Sárbogárdon a Magyar Néprajzi Atlasz kérdőívének gyűjtése során a kapott válaszok alapján a komatálküldés szokását így írta le: “A komatálvivés olyan szokás volt, amely a serdülő lányok tartós barátságát pecsételte meg. Az egyik barátságkötő húsvéthétfőn süteményt, bort és egyéb finomságokat visz saját maga ahhoz a lányhoz, akivel barátságot szeretne kötni. A barátságkötés után komaasszonynak szólítják egymást a lányok. Az ajándékvivő verset is mondott az ajándék átadásakor, de erre már egy adatközlő sem emlékezett. Csak arra, hogy a vers így kezdődött: “Komatálat hoztam, meg is aranyoztam…
Az ajándék vivőjét a megajándékozott házban megkínálják borral és süteménnyel.
Sárbogárdtól délre Vajtán is szokásban volt a húsvéthétfői komatálküldés. Egy üveg bort és négy pirostojást tettek a komatálra, kendővel takarták be. Vajtán is főként a fiatal lányok küldték egymásnak a komatálat a következő vers kíséretében:

Komatálat hoztam,
Meg is aranyoztam,
Szív küldte szívnek,
Koma küldte komának.

A komatálat kapó leány kivett egy tojást, és kettőt tett helyébe, vagy kicserélte az egész tál tartalmát. Ha leány küldött komatálat egy legénynek, s a legény, a táj tartalmát kicserélve visszaküldte a leánynak, ezt szerelmi vallomásnak tekintették.
Tácon 1959-ben Diószegi Vilmos néprajzkutató gyűjtött a Magyar Néprajzi Atlasz kérdőívével. A gyűjtés során kiderült, hogy Tácon csak a katolikus lányok gyakorolták a komatálküldés szokását, a reformátusok nem. Húsvétvasárnap küldték egymásnak a pirostojást, kalácsot, sonkát tartalmazó komatálat. “Mindegyiknek küldöttje volt, akivel elég jóban volt, azt választotta.”
A küldött ezzel a verssel adta át a komatálat:

Szív küldi szívnek,
Szív szerelemnek,
Koma küldi komának,
Koma váltja magának,
Ha nem váltja magának,
Visszaviszem tisztességes komának.

A komatál vivőjét a megajándékozott házban süteménnyel, kávéval kínálták meg. A komatálküldéssel való barátságkötés után a lányok komámasszonynakszólították egymást. Tácon a barátságkötést komálásnak, húsvéti komaságnak nevezték.

Lukács László – néprajzkutató

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.