Dunaújvárosi Hírlap – 1989. január 31.
Köszöntjük városunkban – Viszontlátásra – olvashattuk a dombról, amely a külső benzinkútnál, a város északi kapujánál fogadta a hozzánk érkezőket s búcsúztatta a tőlünk távozókat. Kora tavasztól késő őszig díszelgett a virágfelirat. Kedves gesztus, apró figyelmesség. Azaz nem is olyan apró. Ez a kis üdvözlő felirat évente 450 ezer forintba kerül. 300 ezret a Dunai Vasmű, 150 ezret a városi tanács áll, míg az egész város parkosítása évente másfél millió forintba kerül. Közel félmillió egy gesztusra? Ez napjainkban a legnagyobb luxus. Belátta ezt a városi tanács ugyanúgy, mint a Dunai Vasmű.
De hát mi legyen helyette, legyen-e valami, s ha igen, mi és mennyiért? – fontolgatják a lehetséges megoldásokat az illetékesek. Így került a kérdés többek között a városszépítő és -védő egyesület napirendjére is. Összeült a szépítési szakbizottsága hogy megbeszélje a domb ügyét.
Bene Károly, az egyesület elnöke is egyetért azzal, hogy az üdvözlő felirat sem kivitelét tekintve, sem esztétikailag, sem gazdaságilag nem megfelelő már.
– Nem értünk egyet azonban azokkal sem, akik megszüntetnék ezt a gesztust. A domb helyett más megoldást kell keresnünk, amely egyszeri költséggel, de hosszú távra szólna. Ilyen kezdeményezések már vannak hazánkban. Például Salgótarjánban és Gyöngyösön, de szerte Európában különböző példái vannak a vendégváró üdvözleteknek. Olyan, viszonylag egyszerű jelet képzelnék el, amely rendezett környezetben, méltón, de nem hivalkodóan fogadja a hozzánk érkezőiket.
A város kapujáról szólva felvetődött az is, hogy egyáltalán hány bejárója van Dunaújvárosnak. Egyes vélemények szerint négy, sőt öt, de van, aki egy északi és egy déli mellett tette le a voksát. Gáspár Aladár művésztanár szerint valójában csak egyetlen bejáróról beszélhetünk, mivel a déli bekötőút ipartelepen vezet keresztül, így valójában, akik gyorsan akarják elérni a város központját, azok ezt az utat nem is veszik igénybe. Itt “csak” tereprendezés lenne szükséges.
– Mindenképpen műalkotás kell, hogy legyen, amit az északi kapuban állítanánk fel – javasolja. – Az átlagízlés és az átlaglehetőségek azonban átlagműveket eredményeznek. Márpedig az ilyen megoldás nem megoldás.
Műalkotás felállítása mellett érvel Farkas Mihály festőművész is:
– A rombolással nem oldódik meg semmi, az építéssel együtt kell ezt tenni. Hiszek abban, hogy nemcsak milliókból lehet szobrot létrehozni, hanem jóval kevesebből is. Ha kiírnának egy pályázatot, akkor biztos születnének olyan ötletek, amelyek az adott lehetőségek között megvalósíthatók.
Egy szobor felállításának a gondolata már korábban is felmerült. A felkérésre 1987-ben született pályaművek azonban nem hozták meg a várt eredményt. Az acélszobrász-alkotótelep munkái közül is kerestek megfelelő alkotást. Ám hiába fogadta el a szakértői bizottság, az illetékeseknek nem nyerte meg a tetszését Galántai György Viktória című műve, amely most a Duna-parton áll. A szimpozium-bizottság az acélszobrász-alkotótelepet nem tartja alkalmasnak arra, hogy ilyen céllal hozzon létre művet.
Viktória sem győzött. .. így a Duna-parton áll
(Wohlmann György felvétele)
– Pályáztatni kell, s a beérkezett műveket közszemlére kitenni – veti fel Tóth László városszépítő, a főiskola titkárságának vezetője. – A városlakók maguk dönthetnék el, melyiket szeretnék, s talán akkor jobban a magukénak is éreznék.
Tomcsányi Elemér, a papírgyár főmérnöke is időtálló alkotást szeretne:
– Ha jelen pillanatban nincs meg ennek az anyagi fedezete, akkor néhány évig várni kellene, elhalasztani a beruházást. Addig egy tábla is megfelel.
Természetesen nem mindenki tartja létfontosságúnak az “üdvdomb” sorsát.
– Előbb talán a városon belül kellene rendet tennünk – mondja Ferenczi Istvánné, a művelődési osztály főelőadója. – Az ízlésformálás elsősorban a kapukon belüli feladat. Sokak szemét bántja például az elavult szökőkútrendszer, amelyet ideje lenne már helyreállítani.
Pálfalvi János grafikusművész a heves ellenzők közé tartozik:
– Nem értek egyet azzal, hogy miért pont nekünk kell ilyen hagyományt teremteni. Az üdvözlő jeleknek ugyanis hazánkban nincs múltjuk. Nem szerencsés az sem, ha az északi bejáróhoz műalkotást állítunk. Egy szobrot nem lehet autóból elsuhanva megtekinteni, kiszállni pedig abban a forgalmas kereszteződésben elég veszélyes lenne. Egy műalkotásnak hatni kell, s itt a városon belül lenne erre a legnagyobb szükség, nem a hatos út mellé száműzve.
Bognár Ferenc tanácselnök-helyettes:
– Tisztaság, zöld övezet, virág mindenképpen kell, hogy legyen a domb helyén és valamennyi városkapuban. Szimpatikus az a gondolat, hogy egyszer költsünk, de maradandót hozzunk létre, anélkül, hogy hivalkodnánk. Egy, városunkra jellemző művészi jel mindenképpen értékes, szép gesztus. Támogatom azt az elgondolást, hogy a közvélemény bevonásával, egy-két évi spórolással, elfogadható áron színvonalas műalkotással gyarapodhatunk.
Üdvözlet a város határában – szép gesztus. Azonban az sem mindegy, hogyan érzik magukat a határokon belül tartózkodók. S ez ugye, nem csak domb vagy műalkotás kérdése.
Fekete Györgyi
Ötéves javaslat
A DOMB című, január 31- én megjelent írásban számos vélemény kapott helyet. A témához szeretnék hozzászólni, egyrészt azzal, hogy az 1984. január 6-án írt vállalati javaslatot közreadom.
“Az elmúlt évben a helyi sajtóban és különböző tanácsi fórumokon probléma merült fel a város Budapest felőli bejáratánál lévő, úgynevezett üdvözlő dombbal, melyet vállalatunk telepít és gondoz. Vállalatunk vezetése pályázat kiírásával kívánt lehetőséget adni az elképzelések, tervek benyújtására. Sajnos, szakmai és esztétikai szempontból megfelelő munka nem akadt a benyújtott pályázatok között. Elöljárókban rögzíteni kívánjuk, hogy jelenlegi üdvözlő domb csak a Budapest felől érkezőiknek szól, a funkcióját 5 fagymentes hónapban szolgálja, az évi telepítés, fenntartás költsége 5-600 ezer Ft.
A városba érkezők üdvözlését az alábbi módozatokkal látjuk megvalósíthatónak.
- Továbbiakban is az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően alakítjuk ki az üdvözlő dombot, melynek anyagát termesztőtelepünk állítja elő.
- Dunaújvárost az ország az acél városaként ismerte meg, ezért az üdvözlő felirat megfelelő fémanyagból, térbeli betűkkel történő elkészítése (pl. rozsdamentes acél) állandó jellegű lehetne – költségtől függően egy vagy több lépcsőben – a javaslat város mindhárom főirányú beérkező útvonala mellett. A feliratok környezete természetesen továbbra is gondozott parkjellegű lenne, olyan, ami a figyelmet felhívja, de növényanyaga fagyálló, és ezáltal állandó jellegű talajtakaró (pl.: bedere helix, cotoneaster stb.).
Az építész, kertészmérnök vagy képzőművész által megtervezett felirat (betűalak, nagyság, felfüggesztés, növényanyag stb.) pontos ismerete után lehetne megbecsülni az egyszeri bekerülés költségét, de a betűk és az azokat tartó szerkezet elkészítése társadalmi munkában is megvalósulhat. A talajtakarók ápolása, pótlása ebben az esetben 100 ezer Ft alatt maradna évente.”
Meg kell jegyeznem, hogy az 5-600 ezer Ft nem a jelenlegi, hanem klasszikus barokk díszkertek növényanyagával készült.
A véleményem (II. változat) azóta sem változott, és érdemesnek tartom azon elgondolkodni, hogy 1984-1988 között miért kellett a 2,5 millió Ft-ot elkölteni.
Más részről – pénz szűkében – Dunaújvárosra sem hozna túl nagy szégyent, ha Komló, Ajka és még nagyon sok városhoz hasonlóan, a helységnévtábla alatt kiegészítő táblán köszöntenénk az érkezőt és búcsúznánk a távozótól.
Gyenes Miklós
az IKVGV
műszaki igazgatóhelyettese
Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1989. február 3.
Mennyibe kerül a domb?
A január 31-én (kedd) megjelent számukban olvastuk A DOMB című írást. Közöljük, hogy a domb karbantartását 1984 óta vgm-ünk végzi. A munkálatok bekerülési összege az alábbi (1988. évben):
| Vállalkozási díj: Anyagköltség: Összesen: |
150 000 Ft 46 400 Ft 196 400 Ft |
Az évek során (1984-től) a vállalkozási díj változatlan, az anyagköltség 20 és 46 400 forint között változott. Az újságcikkben közölt 450 ezer forint költség tehát nem felel meg a valóságnak, kérjük a helyreigazítást.
Parképítő és Parkfenntartó vgm
Készséggel adunk helyt a kérelemnek. Ami a helyreigazítást illeti, információinkat a városi tanács elnökhelyetteseitől kaptuk, állításaikat hozzászólásában az IKVGV igazgatóhelyettese is megerősítette. Ezek után már mi is kíváncsiak vagyunk, hogyan lett 450 000 forint a 196 400-ból?
Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1989. február 10.
Virágdíszbe öltöztetett köszöntő a város határában még 1966-ban
fotó: Dunaújvárosi Hírlap archívum
Vége a dombnak
Január 31-i számukban A Domb címmel tájékoztató cikk jelent meg az üdvözlő domb megítéléséről és sorsáról. Ehhez és az azt követő olvasói levelekhez kívánok néhány gondolatot fűzni.
Úgy látom, hogy a cikk és maga a téma nem azért váltotta ki többek megnyilvánulását, mert a közismert filmre emlékeztet, hanem azért, mert a város lakosságának és vezetésének több éves valós problémája. Létével és megszüntetésével kapcsolatosan a vélemények igen sokrétűek. Többek szerint a mai társadalmi-gazdasági helyzetben is jól megfelel funkciójának, még többek szerint azonban több okból sem. Olyan vélemény is akadt, hogy ez a sztálinizmus maradványa, amikor illendően köszönteni kellett a “felülről” jövőt. Egy biztos: “Akkor” megfelelt tervezett funkciójának. Ma azonban más az igény. De kinek az igénye? A városvezetésé? A fenntartóké? Nem. A város lakosságáé! Hitem szerint a város lakossága véleményének kellett döntőnek lenni e kérdésben. Mégpedig annak, hogy a város akarja-e köszönteni az érkező vendéget?
Ez egyértelművé vált az egyeztetések során és az olvasói levelekből is. A megoldás mikéntje pedig mai helyzetünknek és lehetőségeinknek megfelelően egyszerű és takarékos lesz. Karbantartott zöld növényzet, tisztaság és rend, valamint ma “csak” köszöntő felirat. Azért “csak”, mert sokakkal egyetértünk abban, hogy ha lehetőségeink lesznek, milliók nélkül is emelni kell és lehet ezt a színvonalat.
A vélemények figyelembevételével, így döntött a tanácsvezetés a domb megszüntetéséről. Mindezek után, úgy gondolom, nem az a lényeges kérdés, hogy mibe került eddig a domb fenntartása – azt biztosan tudjuk, hogy a városi tanácsnak 150 ezerbe -, hanem az a fontos, hogy ezt a pénzt a városi parkok fenntartására fordíthatjuk. Mert egyetértünk az újságíróval abban, hogy: “az sem mindegy, hogyan érzik magukat a határokon belül tartózkodók”. Ugyanakkor az is igény lehet, hogy az üdvözlet a város határában “a belső tartalmat””fejezze ki, bármely irányból érkező vendég számára.
Fejes László
a városi tanács elnökének
általános helyettese
Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1989. február 21.
Frits Vanen: Nyitott térben te adsz nekem nevet
fotó: Mozgó Világ
Frits Vanen, a holland szobrász nagyméretű “kaput” készített számunkra. Címe, neve: Nyitott térben te adj nekem helyet. Ő maga, végleges felállítási helyét tekintve inkább így nevezné: Városkapu. Szépen ívelt, házra is, kapura is asszociálható térplasztika ez – az idei tábornak talán legjobb darabja -, de szerintem nem jó helyre került: a száguldó autósok csak egy pillantást vethetnek rá – márpedig ezt meg kell nézni. S errefelé kevés a gyalogos ember. Állítom: jobb helye lett volna a Vasmű út-Vörös Hadsereg útja városközponti nagy kereszteződésében. Kár.
Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1989. június 13. /részlet
|
Frits Vanen kész tervet hozott ugyan Hollandiából, de késett két hetet. Ezért a szokásosnál is feszítettebb munkatempót kellett teljesíteni a kivitelezőknek, Oroszi József, Tóth József és Somogyi László lakatosoknak, valamint Márfi Lajos segédmunkásnak.
– Sokan nem szeretik a rozsdás fémet. Pedig van olyan szép, mint a festett. Különben is: azelőtt mennyi vita volt az ottani virágok miatt. A szobornak nem árt semmi, gondozni se kell. Ha körülötte feltöltik a földet és befejezik a parkosítást, nem fog az rosszul kinézni. Büszke vagyok a munkámra. Megjelent: ÜST – 1989. augusztus 28. /részlet |
Alap a kapuhoz
Az acélszobrász-alkotótelep zárására állították végleges helyére Frits Vanen holland művész szobrát a külső benzinkútnál a városkapuban. A kompozícióhoz azonban hozzátartozik az is, hogy földdel töltsék fel a mélyedést. Hogy áll a munka, mikor láthatjuk az alkotó szándéka szerint elkészült művet? Erről érdeklődtünk Éberhardt Bélánál, az IKVGV közterületi igazgatóhelyettesénél.
– Rangsorolnunk kellett a munkákat, mert – építkezés híján – a szükséges, nem kis mennyiségű föld nem állt rendelkezésünkre. Ezen a héten végre meglett az anyag. Gondot jelentett, hogy a terület nem a tanácsé, hanem a közúti igazgatóságé, tőlük kellett engedélyt kérni. Nem volt ínyükre, hogy az út szintjénél magasabb objektumot alakítunk ki, de szerencsére sikerült meggyőzni őket, hogy nem lesz veszélyes. A jövő héten tehát elkezdjük a földszállítást és a tereprendezést, mert a művész elképzeléseinek megfelelően rézsűs, emelt, kocka alakú dombocska övezi majd a szobrot. Most befüvesítjük, s később alakítjuk ki a végleges növényzetet, a rézsűs ösvények mellé cserjéket telepítünk. Ezekkel a munkálatokkal egyidejűleg a város másik két bejáratához a más településeknél használatos üdvözlő táblákat helyezünk el.
Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap – 1989. július 21.
Megváltozott a városkapu. Híradó – 1989. szeptember 14.
Dacolva a megváltozott környezettel és az idővel még ma is ott áll Frits Vanen alkotása…
Frits Vanen: Nyitott térben te adsz nekem nevet /2020
fotó: Horváth Tamás
Frits Vanen: Nyitott térben te adsz nekem nevet
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
