Dunaújvárosi Hírlap – 1986. december 23.
Karácsonyi népszokások
Adventtől aprószentekig
Gyermekfejjel megélt betlehemekre ma is emlékszem, és ilyenkor, karácsony táján, a bethelemezésre emlékszem leginkább. Pedig a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó szokásoknak könyvtárnyi irodalma van, csak a hiedelmeknek, mágikus eljárásoknak a fölsorolása megtöltene egy kötetet. Ám a legtöbbjük megértéséhez vagy felidézéséhez már föl kell ütni a Néprajzi lexikont, bele kell olvasni Dömötör Tekla és más tudósok munkáiba, mert személyesen egyre kevesebben lehetünk részesei az elhalványuló népszokásoknak, kiveszőfélben lévő kultikus cselekedeteknek.
A betlehemezők mifelénk legtöbbször négyen voltak – egy öreg és egy fiatal pásztor s egy angyal, a negyedik szereplő pedig a jászolt ábrázoló betlehemet vitte -, de volt, amikor öten-heten is összeálltak, hogy előadják Jézus születésének, a szent család szálláskeresésének történetét. Fehér gatyában, gyolcsingben, bekecsben és panyókára vetett gubában voltak a férfiak, kifordított báránybőr kocsmában a fejükön, és angyalhajat ragyogtatott a lány. A köszöntőszövegek elmondása után ajándékot kaptak; kalácsot, itókát, almát, s diót gyűjtögettek így, házról házra járva.
Püspöki látogatásra készült díszkapu Dunapentelén 1928. december 16-án
Fotó: Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros fényképeken
Téli napforduló
A december 21-i téli napfordulóhoz már az ókortól kezdve számos szokás, rítus kapcsolódik. Előbb a Nap, később az Úr születése adott tartalmat a decemberi ünnepnek, vagyis pogány és keresztény kultusz élt évszázadokig egymás mellett. A tél közepi, helyenként még ma is megtartott ünnepek már december 13-án, Luca napján elkezdődnek, karácsony másnapján tetőződnek, és az újévre is jut belőlük.
A karácsony köré csoportosuló ünnepkör kedves szokásait ma már egyre kevesebb helyen elevenítik föl, de az idősebbek még sok érdekességet mesélnek a regölésről, aprószentekölésről, a lányok dramatikus játékáról, a bölcsőkéről, továbbá háromkirály-járásról, csillagozásról, kotyolásról, kecskézésről vagy turka-járásról.
E természetvarázsló, jósló és gonoszűző, gyógyító és szerencsekívánó cselekedetek, szokások sokasága a következő évi bőség és szerencse előidézésére éppúgy irányult, mint a bajok és szerencsétlenség megelőzésére.
Ősi évkezdő, termékenységvarázsló hagyományokra vezetik vissza a néprajzkutatók az örökzöld fa vagy karácsonyi ág funkcióját is. A december végi ünnepek csúcspontját jelentő karácsonyfa-állítás germán eredetre valló, de újkeletű szokás. Európában az első feldíszített fenyőt a 17. század elején Strassbourgban állították föl. Nálunk a múlt század első felében német hatásra terjedt, előbb az arisztokrácia, majd a polgárság köreiben.
Fenyőfa árusok a városban
fotók: DH archívum
Terített asztalnál
December 24-ét karácsony böjtjének is nevezték, ezért ezen a napon nem volt szabad reggelizni. Napközben csak szűzkenyeret fogyasztottak, a vacsorát olajjal, böjtösen készítették. Zsíros, húsos ételt először az éjféli miséről hazatérve lehetett fogyasztani. A paraszti háztartásokban az ünnep első napján nem főztek, nem sütöttek, a hiedelem szerint viszont tizenháromféle ételnek kellett az asztalra kerülnie.
Az ünnepkörből jószerivel hosszadalmas és bőséges eszem-iszom az egyetlen szokás, amely teljes egészében folytatódik napjainkban is. A hajdani nagy lakomák kereszténnyé szelídített változata mágikus jelentőségű ételekkel volt tele. A sok szemű mák, bab és borsó a sok pénz és a bőség jelképe volt, a fokhagyma a boszorkányok rontása elleni harcé, a piros alma pedig az egészség, a szépség és a szerelem szimbólumának számított. Karácsonykor ajánlatos volt vadételeket és lencsefőzeléket, tilos volt viszont csirkét és sertést fogyasztani. Az egykor böjti szokásból eredő halevés megmaradt, és hagyománnyá vált.
Hajdú-Biharban a hagyományos vacsorához tartozott a bobájka vagy kóliska. (A pálcikaszerűen elnyújtott, összesöndörített kelttésztát megsütötték, majd darabokra vágták, forró vízzel leöntötték, a vízből kimerítve cukorral, mákkal meghintették, és úgy fogyasztották.) Karácsony első és második napján az ünnepi étlap még sokféle finom falattal bővül, a pulyka-, kacsa- és libasülttől a különféle édestésztákig.
Ezernyi hiedelem
Karácsonykor bűn volt dolgozni, jószágot befogni. Az ünnep előestéjén nem volt szabad elmenni a háztól. Aki mégis megtette, pórul járt, mert az új évben annál a háznál nem kotyogott a tyúk. Ugyancsak karácsony előestéjén a falvakban szalmát, szénát, gabonát és különböző terménymagvakat raktak az asztal alá, eredetileg a következő esztendei bő termés biztosítása érdekében.
Egyes vidékeken karácsony böjtjének délutánján egy nagyobb hagymáról tizenkét héjat szedtek le, és mindegyikbe sót tettek. Éjféli mise után sorra nézték őket, s amelyikben a só elolvadt, az azt jelentette, hogy az új esztendőnek az a számú hónapja csapadékos lesz. Ez az úgynevezett hagymakalendárium. A házról házra járó regősök vagy az eladósorban lévő lányt boronálták össze mondókájukban egy legénnyel, vagy termékenységet, boldogságot kívántak nagy dudaszó és lánccsörgetés közepette a házban élőknek. Van, ahol a mosdóvízbe ezüstpénzt és piros almát tettek, hogy a karácsonyt követő évben se anyagiakban, se jó egészségben ne szűkölködjék a ház népe. Éjfélkor aranyosvíz meríttetett a kútból, mert azt gyógyító hatásúnak tartották.
Mindez – akárcsak vesszőhordás, sibárlás, paranzsolás és társaik – az ünnepet ülő emberek boldogulását volt hivatott elősegíteni. Ezt sűríti magába a mai leggyakoribb jókívánság is: Boldog karácsonyt!
JUHANI NAGY JÁNOS
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
