A Hírlap – 1994. november 29.

Rosti-emlékkiállítás: bőség és ínség, válogatás nélkül

A rend megöli a gondolatot

Elképzelem, ahogy egy, a fotóművészettel csak most ismerkedő, felettébb gyanútlan látogató betéved a Folyosógalérián napokban megnyílt jubileumi – éppen tizedik – Rosti Pál emlékkiállításra. Emberünk csodálkozik: először csupán a képek számbéli bősége ejti ámulatba, aztán – kis “kóstolgatás” után – morfondírozni kezd azon is, mi alapján válogattak és milyen elv szerint kerültek végül falra a képek. Megoldást – azt hiszem – nem találna a bátor lélek…
Természetes, hogy – mivel országos pályázat végeredménye a mostani emléktárlat is – heterogén az anyag. Ám talán nem dőreség az ilyenkor bevett tematikus szerkesztés közismert alapelveit legalább utólag számon kérni: az, hogy minden el- és meggondolás nélkül – alkalmanként riasztó rendszertelenséggel – “találtak helyet” a művek, egészében több mint elszomorító. Olykor azonban akaratlanul is mulatságos szituációkat teremt: Habsburg Ottó kérdésére (Mikor érünk Európába? a kép címe) rögvest válaszol egy mű: a fotón – érzékletes pillanatkép Tanyán címmel – pőre vízhordó lány egyensúlyoz, kezében két műanyag vödörrel. A gyertyás-imádságoskönyves, sikerült csendéletet egy sorozat követi, amely a hazatérés fogalmának asszociációs bázisát telt és – gondolom, kitalálják – alulöltözött szépség látványával bővíti, nem folytatnám. Az életképek, aktok, csendéletek, táj-, természet- és szociofotók sűrűjében sajnos gyakran elvész az eredeti elképzelés, sok a fotófestmény, a tárlat egészével ellentétben a képek többsége “csinált” mű, túlságos fegyelem, aprólékos tervezés, óvattal beállított kompozíciók – a rend megöli a gondolatot. A sikerült képek sorába tartozik Juhász Miklós Fa-halál és Újhelyi István A Kovács család című képe, érdekes megoldással rukkolt ki Tót László is: Ritmus című képén faházak uniform ismétlődése “teremt” meglehetősen monoton ritmust. Árgyelán György a margóról, a perifériáról küld képes üzenetet: mind a “Házaspár”, mind a “Menedék” hatásos, kifejező fotó. Angyal Barnabás tekintetei (“Örök hűség”), G. Nagy László és Juhász Miklós montázstechnikával készült munkái (“Mesél az erdő”; “Tarlóégetés”) a tárlat üdítő kivételeit jelentik, csakúgy, Péter János Magány című munkája vagy Klép Sándor természetfotói.
A kedvencem ezen a tárlaton Mazumel László Emlék című munkája, a két alak szelíd, már-már bumfordi bája, a cekkerek és cipellők utánozhatatlan együttese, az alkotás maga – egy szépséges, véletlen, megörökítésre váró pillanat, igen, ha gyanútlan látogató volnék, ott megállnék egy percre biztosan, örömmel. Megérte, mormognám…

— nyulasi —

Válogatás a kiállítás képeiből

Tisztelt Fotós Barátaink, Kedves Látogatók!

Köszöntőm Önöket a X. Rosti Pál emlékpályázat kiállítása alkalmából.
A tizedik, tehát jubileumi kiállítást ajánlom szíves figyelmükbe. Ilyenkor szokás egy kis számvetést csinálni. Teljesítettük-e azt a feladatot, amit akkor tűztünk magunk elé, amikor elindítottuk e pályázatot.
A feladat: Felébreszteni és ébren tartani az érdeklődést, kíváncsiságot névadónk, Rosti Pál élete és munkássága iránt. Azt hiszem, a válasz nem egyértelmű. Rosti Pál nevét a kétévenként megrendezett emlékpályázat és egyéb rendezvényünk kapcsán a magyar fotóstársadalom megismerte. Nagyjából ezen a pályázaton kb. ezer magyar fotós kb. 5000 képpel vett részt, és ebből durván számolva, kiállítottunk 1200-1300 alkotást. Azt is elmondhatjuk, hogy a mindenkori elsődíjasnak adott Rosti Plakett is megbecsült emléke Rosti Pálnak. Azt is meg kell jegyezni, hogy klubvezető elődeim is egyik legfontosabb feladatuknak tartották az emlékpályázat minél jobb lebonyolítását.
És mégsem mondhatjuk azt, hogy Rosti Pál neve a helyére került a magyar fotóséletben. A Fotográfiai Múzeumnak még nem sikerült méltó kiállítást rendezni, pedig azt hiszem, Rosti Pálnál kisebb kvalitású fotográfusok is helyet kaptak már a múzeumban.
Nem tudtunk még Pálhalmán, Rosti Pál utolsó dunapentelei lakhelyén emléktáblát elhelyezni. Sírjának restaurálása is várat magára. De legnehezebben a róla elnevezett Fotótörténeti Alapítvány pénze gyarapodik, amely arra van hivatva, hogy “Fényképi Gyűjtemény” című fotóalbumát, amely nemcsak a magyar, de talán a világ fotótörténetében is egyedülálló, hasonmás kiadásban az érdeklődők kezébe kerülhessen.
Mi igyekszünk mindent megtenni azért, hogy az említett célok megvalósuljanak és Rosti Pál neve és munkássága szerves részévé váljon a magyar fotográfiának.
Köszönöm a pályázat résztvevőinek és különösen azoknak a fotóstársaknak a támogatását, akik szinte minden pályázaton részt vettek.
Köszöntőm kiállításunk látogatóit, akik a magyar fotósok alkotásait szeretik, és megtisztelik figyelmükkel.
Minden résztvevőnek és látogatónak örömöt és jókedvet kívánok.

a Kétszeres Kiváló Együttes
Rosti Pál Fotóklub tagsága nevében
Hajdú György – klubvezető

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.