Dunaújvárosi Hírlap – 1972. január 4.

Ember a városban

Urbanizáció és közművelődés Dunaújvárosban

A városi ember települési körülményeinek javítása lényeges eleme annak a technikailag adott keretnek, esztétikai környezetének, amely az ember egyéni és közösségi életének a színtere.
Az urbanizáció szó hallatán a közfelfogásban az a kép jelenik meg, amikor az ember vidéki környezetből városba kerül, s a kialakult város méreteivel, közigazgatási szervezettségével, kommunális létesítményeivel és hagyományaival hatni kezd a más környezethez szokott emberre. Bekerül az embera a városba. Ez azonban önmagában csupán statikus helyzet, mechanikus hatást gyakorolva arra, akinek a tudatában nem azonos előjelű dolgok kerülnek összehasonlításra. Nem tudhatja még megítélni, hogy ez az új helyzet több-e, vagy csupán más. A város közigazgatási, ipargazdasági, közoktatási stb. struktúrája azonban nem statikus. Központi tervek, az embert szolgáló, társadalmi rendünket távlatokban erősítő szándékok öltenek testet a város fejlesztésében. Így tehát a város az emberért fejlődik.
Ez azonban még mindig nem jelent többet, mint azt, hogy a város dinamikus hatásában az ember a passzív elfogadó lélektani helyzetében marad.

Városunk települési adottságai

Városunkban jelenleg közel 50 ezer ember él, több mint 12 ezer lakásban. Egy lakásban átlag 4 ember él. Ebből 32 500 dolgozik. Az összlétszám egynegyede 15 év alatti, (12 000), a többi –  kb. 2000 – háztartásbeli.
A lakások többsége régen, egy és másfél szobás volt. Az újonnan épült lakások 55 százaléka kettő, kettő és fél szobás, gázzal, központi fűtéssel ellátott lakás. Egyre nagyobb az igény az “egy-plusz fél” szobás lakások variációi iránt (1 + 2 vagy 3 fél szoba.) Ez az egyéni élettér lehetősége. A kollektív kulturális, élet élésének objektív feltételei a mozi, városi és üzemi művelődési házak, klubok, klubszínház, kiállítási terem, 3 könyvtár, múzeum, évi 5-600 TIT-előadás.

Játszótér az új, Római városrészben /1971
fotó: MTI/Jászai Csaba

Esztétikai környezet

Városunk a semmiből nőtt ki, de van, ebben élünk, ebben kell gondolkodnunk. Építészetileg nem egységes városépítési koncepció jellemzi.

Dunaújváros építészeti problémái – vélemények, hozzászólások

Több korszak több stílusjegyét hordozza. Több építészeti “megoldása” nem szerencsés, parképítési erényei azonban ellensúlyozzák, szó szerint takarják ezt, s az új lakónegyedek megoldása erre inkább közelít a belső tér, külső megformálás, s a környezet harmonikus kapcsolatának jó megvalósításához.
Nincs egységesen letisztult, esztétikumot hordozó környezet. Stílus-változataiban azonban hordozza az állandó változás dinamizmusának jegyeit.

A városba kerülés szociológiai és pszichológiai adottságai

Bejárás, betelepülés faluból

A betelepülés tényleges adatait számokkal nem lehet bizonyítani, nem is szükséges, mert ennek elsősorban gondolkodásbeli vetületei mérvadóak a közművelődés tervezésénél.
A betelepülésnél alapvetően a segéd- és betanított munkások rétege jön számításba. Ez kb. 10 000 ember, az összlakosság 20 százaléka. Mivel kell számolnunk?
– Idősebb emberek, akiknek régebben szerzett ismereteik korrigálásra szorulnak.
– A fiataloknál egyénenként és kis csoportonként gyakran eltérő életszemlélet, ami elegendő ismeret és élményanyag híján erős emocionális küszöb.
– Gondolkodásuk konkrét képi gondolkodás, következtetéseikben magabiztosak, amíg kapcsolatban maradnak a pillanatnyi konkrét valósággal.
A konstruktív fantázia tervei számunkra illuzórikusak, ezek elfogadása attól a személyiségtől függ, aki ezt közvetíti nekik.
– Erősen hat rájuk a sokszor igénytelen közízlés.
– Emberi kapcsolataikban a legegyszerűbb megoldásokat keresik, de hajlamosak a változásra.

Áttelepülés hasonló környezetből

Ezt a kategóriát két rétegre bontva vizsgálom, mert erősen eltér egymástól. Először a szakmunkás szintűek helyzetét vegyük.
Az elmúlt 5 év alatt 6846 új “bevándorló” jött városunkba 6846 munkahelyre. A munkahely ipargazdasági kérdés.
E közel hétezer ember közművelődése a többi réteggel együtt nemzetnevelési feladat. A személyi fejlesztés elsősorban a Dunai Vasmű vonatkozásában jelentős. Dunaújvárosban a termelési érték 1970-ben közel tízmilliárd forint volt. Annyi, mint amennyibe a Dunai Vasmű került. Ebből az egy számból is következik, hogy nem elsősorban az anyagi határok, hanem a reális igények szabják meg és tágíthatják közművelődésünk szükségleteit.
Ez a réteg a betelepülőkkel együtt a városba kerüléstől, az urbanizálódástól – saját erejükből fakadó, magukban végbemenő változás nélkül -, csak a technikai körülmények változásától várják és mérik a faluból városba jutás komfortizált előnyeit. Tudatukban elsődlegesen él az, hogy mit ad a város.
Önkényesen kiragadva és kiemelve, de tisztelettel megtartva Vitányi Iván (Valóság 1971. 6. sz. 83. old.) gondolatait, – idézem:
“Van a kultúrának egy kommersz változata, amelyet valóban a legújabb tömegkommunikációs eszközök segítettek kitermelni. Bútorzati kultúrának hívják, ahogy Paul Valery nevezte egykor…
Akkor jön létre, amikor a műalkotás és a tudományos elmélet úgy fonódik bele mindennapi életünkbe, mint a karosszék. Mit kellett tenni mondjuk Petőfi Sándornak, ha meg akarta hallgatni Beethovent? Éveket várni, vagy heteket utazni érte. Ezért… ha odajutott, teljes valójával odafigyelt. Mi, mai szerencsések… úgy hallgatjuk már, hogy nagy részét észre sem vesszük. Bútorzat lett számunkra. Ismerjük anélkül, hogy tudnánk – vagy tudjuk anélkül, hogy ismernénk…”
“Hogyan lehet növelni, az igazi kultúra részarányát…?” Alapvetően erre kell figyelnünk közművelődési terveinkben, de van egy másik “bevándorló” réteg, – az értelmiség.

Beköltözők, “betelepülők” /1972
fotó: MTI/Szilágyi Pál

A bevándorló értelmiség

E réteg vizsgálatában erősen elmosódik a különbség a régi és a betelepült, – s talán más lesz a most alakuló, itt született, diplomát szerzett és ide visszajött (hazajött) – emberek között. Ez utóbbi még abszolút kisebbségben, de érzésem szerint óriási helyzeti előnnyel létezik, érik. A tervezésben az előzőek jelentik városunk potenciális súlyát, s az említett harmadik faktor pozitív vagy negatív alakulását is. A közművelődésben azért jelentős az értelmiség léte, életmódja, mert természetes eszményként él, “utánozni érdemes”(?!) modellként hat mindazokra, akik anyagi létük változásával tudati változás során válnak nemcsak jogi értelemben, de valóban uralkodó osztállyá.

Generációk..
fotó: DH archívum

Őslakók és beleszületés

Az őslakók száma nem állapítható meg pontosan. Csupán az mérhető le, hogy egyre többen “érzik” magukat őslakónak attól függően, hogy komfortizációs vagy közvélemény formáló igényüket milyen mértékben érzik kielégítettnek.
A közművelődés vonatkozásában a jövő tervezésében azt a tényt érzem izgalmasnak, amit a beleszületés adatai mutatnak. A legutóbbi 5 év alatt 3359 gyerek született. Ezerrel több, mint 1961-1965-ig. A város egynegyede 15 éven aluli.
Ez a tény sokféle élmény átélésének indirekt, de adott, lehetősége, a gyerekkel való azonosulás, lépéstartás motivációs alapja.
Így a közművelődés ösztönzésének két fő tényezője dominál. Az egyik szakmai jellegű, a másik a gyerek és a szülő közös élmény-lehetőségeinek a hatásaként születhet. Az első tényező adott. Megoldása szervezetten valósul meg szakmai oktatás, s az üzemek által ösztönzött(?) továbbtanulás formájában. A második tényező az, amely a város atmoszférájából fakad, hagyományos kultúrájú, sajátos hagyományokat őrző városokban.
Nálunk a közművelődés irányításának ez az egyik elsődleges feladata akkor, amikor nem másokat utánozni, hanem éppen helyzetéből fakadóan új atmoszférát kíván megteremteni. Olyan légkört, melynek lényege a vonzás, s a közeledés nem ütközik zárt városfalakba, hanem éppen ellenkezőleg – a beilleszkedés, a könnyű alkalmazkodás rugalmassága, az aktív közélet eredményezheti ezt a vonzást. Ez alakulhat ki egy emberöltő során, ha elég intenzív lesz a beleszületett emberek visszaáramlása különböző tanulmányaik befejezte után. Ettől maradhat a város tartásában, gondolkodásában, hagyományaiban fiatal.
Milyen közművelődési feladatok fakadnak ebből?
Szerintem a hagyományok teremtésének két markáns lehetősége adott városunkban. Hagyomány fogalmában mindazt értem, ami az emlékeken túl közös tevékenység gyakorlatában, közös élmények állandó megújulását eredményezheti.

Római kori emlékek az utca díszeként
fotó: DH archívum

Az egyik nagy lehetőség kulturális és lokálpatrióta vonatkozása a város régmúlt, római-kori emlékeiből, a messze távolig város nélküli parasztkörnyezet mozgalmi és folklór hagyományaiból fakad. Nem lenne nehéz hangsúlyozottan kiemelni azt a tényt, hogy a legrégibb muzeológiai és folklorisztikus emlékek ápolása, befogadása a legújabb városok egyikében, Dunaújvárosban természetes emberi közérzés. (Hivatkozzam arra, hogy a múzeum európai értékű leleteinek feltárásában számtalan építőmunkás, diák, nyugdíjas és sok más végzett leletmentő munkát…,
… hogy dunaújvárosi gyerekkórus nyerte a nemzetközi Bartók-verseny első díját…, hogy Szórád Márton korának a róla elnevezett úton kívül feldolgozatlan emlékei vannak stb.)
A másik – ezt kiegészítő – lehetőség annak a kialakítása, hogy városunk igazi, mai lényege a legújabb technikai és szellemi szándékok ösztönzése.
Csak a múlt és a jövő ilyen kapcsolatából érzem mobilnak, tartalmasnak a jelent, megalapozottnak a jövőt.

Dunaújváros fontosabb intézményei, helyei képeslapon

A város közművelődési területei, formái

Tevékenységi területeket illetően két területről kell szólnom. Az egyik az iskola, a másik a művelődési intézmények hálózata.
Az iskola kívülállónak tűnik, azonban talán érthetővé válik, ha megemlítem, hogy a város felnőtt lakosságának körülbelül egynegyed része nem végezte el a 8 osztályt. Ugyanakkor a város lakóinak megközelítően 40 százaléka valamilyen iskolai fokozaton tanul. A dolgozók iskolájának évente 1300-1500 tanulója van. Így a közművelődés számára mind igénykeltő, mind igény kielégítő – didaktikailag egységes – tevékenységében számolni kell 16 000 tanuló népművelési eszközökkel történő segítésével is. Ez önmagában is jelzi azt a fokozott feladatot, hogy a közművelődés szerveinek nem szétforgácsolt, egymást fedő, egyedi, alkalomszerű programokkal kell működnie, hanem egységes, s az egész város igényeihez szabott terv szerint együttműködve kell az objektív és szubjektív feltételeket megteremtenie. Alapelveiben és a gyakorlat sok formájában ez megvalósulóban van.
Az egyetemes közművelődés célja ismeretek útján aktivizálódó közéleti alkalmasság kialakítása. Ezért alapvető feladat, hogy fokozatosan váljanak az ismeretek aktívvá a közélet gyakorlatában – az intelligencia-szintek különböző mértékének megfelelően.
A legfontosabb az, hogy a befogadó élményen túl újrateremtési folyamatok lehetőségét biztosítsuk. E felismerés megnyithatja az önművelődés folyamatát, ha eljutunk oda, hogy a modern műveltség nem “ki-mit tud” lexikális ismeretekhez, hanem az élet éléséhez szükséges feltétel. Így kerülhet ember a városba, lehet a város az emberért, mert az ember van a városért, hogy városa legyen a város.

Papp Sándor

 

A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.