Dunaújvárosi Hírlap – 1980. június 13.
ÉPÍTŐK NAPJÁRA
A harmincesztendős Dunaújváros köszönti építőit! Életműnek beillő alkotás, ami ma körülvesz bennünket. Építeni talán a legszebb dolog a világon. Szépségét az adja, hogy az emberek boldogságát segíti elő. Ha valahol az országban ez az érzés a legközvetlenebbül kifejezésre juthat, akkor ez a mi városunk. Hatvankétezer ember otthona, a magyar népgazdaság kiemelkedően fontos ipari bázisa, a Mezőföld egy darabjának művelődési, egészségügyi, szociális centruma. Új, szocialista rendünk elsőszülöttje, népünk alkotóerejének hű kifejezője, s egyben példája.
A nagy vállalkozás romantikus érzésével sokezren érkeztek ide az ötvenes években, hogy próbára tegye az emberi képességeket a valóság. És ez – ma már pontosan tudjuk – nagyon is földhözragadt valóság volt. Gumicsizma, por és sár, barakkszállás. Operaelőadás és kocsmafüst. Verseny, lelkesedés, átképzés, szertelenség és tudatos akarás. Itt tanulták meg az érkezők elviselni a munka nehezét, itt tanultak meg küzdeni, és itt ízlelték meg oly sokan a sikeres munka örömét is. Ha egy város hagyományteremtő értékeit kutatjuk, ennek a városnak az egyik legnagyobb értéke ma is abban van, hogy az összefogás és a lelkesedés át tud segíteni bennünket minden nehézségen. S ezt az építők hozták magukkal!
A város születésének 30. évfordulóján nemcsak érdemes, hanem kötelesség is felidézni, hogy a pentejei fennsík volt a szocialista építőipar bölcsője. Itt nyílt először lehetőség arra, hogy óriási méretű építőszervezetek jöjjenek létre, s a korábbi kézműves jellegű építési módot felváltsa a gépekkel felszerelt, szocialista vállalati formában tevékenykedő “építőipari nagyüzem”. Ezt a várost nemcsak építették, formálták az eltelt három évtizedben az építők, hanem maguk is formálódtak. Százak és százak sajátították el itt az építőszakma mesterfogásait, a vezetés tudományát, számosan jutottak magas társadalmi és gazdasági irányító posztokra. Elvitték magukkal a dunapentelei, a dunaújvárosi építőmunkások jó hírét szerte az országban, és ma is büszkén emlegetik egykori idetartozásukat.
Akik pedig maradtak, szorgalmukkal, tehetségükkel tovább gazdagították a szocialista építés gyakorlatát. Innen indult el “hódító útjára” a középblokkos, a nagypaneles építési mód, s hazánkban elsőként itt létesült házgyár.
Épülnek az un. vadliba házak /1965
fotó: id. Csuhaj-Barna Tibor
Az ipari létesítmények kivitelezésénél is számos új módszert, technikai és technológiai eljárást vezettek be a dunaújvárosi építők, s honosítottak meg. Az erőműépítés, a vízkivételi művek építése, a résfalazás alkalmazása ma is dunaújvárosi specialitásnak számít építői körökben. A könnyűszerkezetes program részeseiként országszerte, s hazánk határain kívül is megbecsülést szereztek a dunaújvárosi építők. Hosszan sorolhatnánk azokat az újításokat, ésszerűsítési javaslatokat is, amelyeket munkások, szocialista brigádok, fizikai és mérnökkollektívák a munka könnyítésére, a takarékosabb anyagfelhasználásra, az energiamegtakarításra, a jobb munkaszervezésre dolgoztak ki és vezettek be. Kifejezésre juttatva ezzel is, hogy képesek a maguk területén alkotó módon beleszólni az építés folyamatába, többet, jobban és értékesebbet adni a maguk értékteremtő munkájukban.
Az építők napján – a múltat idézve – jogos büszkeséggel töltheti el építőmunkásainkat mindaz, ami az egykori pentelei fennsíkon felépült. Dunaújváros, a Dunai Vasmű, az üzemek, gyárak sora eredményes alkotómunkát fémjelez. Az egykori bölcsőből kilépve és felnőve, ez az építő-munkásgárda – a társadalom szükségleteinek megfelelően – tovább lépett és részt vállalt az ország építésének újabb nagy feladataiból is. Kezük munkája megtalálható a pécsi hőerőműben, a Beremendi Cement- és Mészműben, a százhalombattai erőműben és olajfinomítóban, a paksi atomerőműben és Budapest számtalan létesítményében. S hogy feladataikat – minden nehézség ellenére is – sikerült magas színvonalon megvalósítani, kifejezi az a két Nívódíj, melyet a beremendi cementmű és a dunaújvárosi fedett uszoda építéséért kaptak meg.
Az építőipar technikailag sokat fejlődött az elmúlt évek során, így volt ez Dunaújvárosban is. A betonelemgyár rekonstrukciója, a huszonhatosok központi telephelyének kiépítése nemcsak a munka szervezettségét javítja, hanem jelentősen javítja a dolgozók munkakörülményeit és szociális ellátottságát is. Építőmunkásnak lenni azonban még ma sem könnyű feladat. Sok még a nehéz fizikai munka és a kézi munka. Az építésiparosítás nagy lépései sem tudták megváltoztatni e tevékenység alapvető nehézségeit. Meg kell küzdeniük az időjárás viszontagságaival, a tűző nappal, a faggyal, a széllel, a hóval és az esővel. S talán még ennél is nehezebb, hogy gyakran kell távol élni a családtól, szeretteiktől. Mégis, mindig akadnak, akik vállalják ezt a munkát, mert szeretik a szakmájukat, mert romantikát találnak benne és mert tudják, hogy rendkívül nagy szükség van munkájukra. Tiszteletet érdemelnek mindazok, akik e nem könnyű mesterséget vállalják és egy életen át kitartanak mellette. Társadalmunk méltón megbecsüli – kitüntetésekkel erkölcsileg magasfokon elismeri – az építők áldozatvállalásait.
Dunaújváros építőmunkásaiban mindig erős volt az összetartozás érzése. Összeköti őket a pentelei hősi múlt, az anyag, amellyel dolgoznak, a szakma szeretete, az elért eredmények és a jövőbe mutató tervek. A város építőmunkásainak több, mint a fele törzsgárdatag, s több, mint tíz százaléka húsz esztendőnél régebben kötődik vállalatához. Ez az együvé tartozás teszi széppé és meghitté ezt az ünnepet, s ez a kötődés ad biztatást arra, hogy a dunaújvárosi építők készen álljanak újabb nagy feladataink vállalására.
________________________
Június 14-én, szombaton 14 órakor a 26. Építőipari Vállalat székháza előtt ünnepi nagygyűlésre kerül sor ,ahol Bondor József nyugalmazott miniszter mond beszédet. Majd dr. Ábrahám Kálmán építésügyi és városfeljesztési miniszter, valamint Szabó Mihály, a vállalat igazgatója kitüntetéseket ad át az építőmunkában kimagasló érdemeket szerzett dolgozóknak. A nagygyűlés keretében avatják fel Palotás József szobrászművész alkotását, egy beton szoborkompozíciót, mely a város építőmunkásainak állít emléket.
Szoboravatás az építők napján
A művész, a műről
Néhány nappal a szombati avatás előtt még állványok övezték az új szobrot, munkások és katonák egyengették a földet körülötte. 26-os Állami Építőipari Vállalat előtt áll az új köztéri szobor, amely – stílszerűen – az építők napján válik a többi dunaújvárosi műalkotás társává. Igaz, a járókelők már napok óta kíváncsian szemlélik, hogy mi készül a Béke téri buszpályaudvar szomszédságában.
Palotás József
Az új szoborról a legilletékesebbet kérdeztük meg: az alkotót, Palotás József szobrászművészt.
– Milyen címmel jelölhetjük ezt a szobrot?
– Címe nincs, csak célja van, mégpedig az, hogy jelképezze: az elmúlt harminc évben felépült itt egy város.
– Hogyan született meg a mű gondolata?
– Körülbelül másfél évvel ezelőtt felkerestek a 26-os ÁÉV képviselői, hogy készítsek egy jelképes plasztikát a mai építészetről.
– A művek elkészültének általában története van…
– Azon, hogy milyen anyagot használjak fel, nem kellett sokat gondolkodnom, kézenfekvő volt, legyen a szobor betonból. Leginkább ez az anyag jellemző a modern építészetre, és utal a 26-osok munkájára is. A tervekkel már nem ment minden ilyen simán, a Képzőművészeti Lektorátus Budapesten csak a harmadik tervemet fogadta el. Akkor nem értettem egyet teljesen a két elutasító döntéssel, de utólag belátom, hasznos volt a lektorátus kritikus hozzáállása, én is a harmadik tervet tartom a legjobbnak. A szobor statikai tervét Karácsony Imre statikus dolgozta ki, ő egyébként a Dunaújvárosi Tervező Iroda munkatársa. A tervek kivitelezésére az utóbbi két hónapban került sor, a 26-osok betonüzemében. Az ötlet, az elképzelés az enyém, én irányítottam a munkát, de a megvalósítás rengeteg ember érdeme. Ha név szerint megemlítek néhányat, akkor igazságtalan vagyok a többiekkel szemben, akik szintén sokat fáradoztak a szobron. Mérnökök, szervezők, technikusok és nem utolsósorban a munkások összehangolt munkájának eredménye ez a szobor.
– Ha idegenvezető volna, mit mondana el erről a szoborról egy turistacsoportnak, vagy akár a kíváncsiskodó helybeleiknek is?
– A szobor karakterét a paneles építkezés határozza meg. Tíz elem alkotja a szobrot, szigorú, geometrikus forma szerint, egyik elem sem variálható anélkül, hogy az egészet ne kéne megváltoztatni. Az oszlop a paneleket, a házakat, a várost jelképezik. Az épületek szokásos tagozódását próbáltam követni, az alapot, a középső részt és a tetőt, valamint a külvilág kapcsolatát szerettem volna érzékeltetni, bizonyos oldalról átlátni a szobron, hasonlóan az ajtók, ablakok használati funkciójához.
– Dunaújvárosban ez az első köztéri szobra. És másutt?
– Valóban ez az első dunaújvárosi szobrom ezt viszont fontos munkámnak érzem. A betonszobrászat nem elterjedt műfaj, de engem rendkívül érdekel, azt hiszem az eddigi tapasztalatok birtokában érdemes tovább kísérletezni vele. Az előző betonszobrom Komlón látható, egy hatemeletes betonplasztika, 1976-ban állították fel a város huszonöt éves évfordulója alkalmából. Legközelebb Leninvárosban avatnak fel egy szobromat, valószínűleg két hét múlva.
– Milyen fogadtatásra számít a dunaújvárosi szobor kapcsán?
– Akarva-akaratlanul hallottam, hogyan vélekedtek róla az emberek eddig, dicséret és bírálat egyaránt elhangzott. Legközelebb kétségtelenül azok az emberek kerültek hozzá, akik maguk is részt vettek a szobor létrehozásában. Örömmel tölt el a dicséret, de a bírálat sem sújt le, mert akár hízelgő a véleményük, akár nem, az már mindenképpen eredmény, ha a járókelők észreveszik a szobrot, foglalkoztatja őket, gondolkodnak rajta…
– kovács –
Jakoda Benedek felvételei
A bejegyzés az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével készült.
